Hasbeszélő
Nem először fordult elő, hogy pár nap alatt kétszer is ugyanott ebédeljünk. Igazság szerint jellemzően akkor, ha az első benyomás necces volt, és a lelkiismeretünk azt diktálja, hogy adjunk még egy esélyt a kiszemelt étteremnek. Ezúttal nem ez történt. Pont a fordítottja. Annyira jó volt az első benyomás, hogy húzott vissza a Kacsa utcai Mandragórába. Persze a kisördög bujkált és bujtogatott, hátha másodszorra rajtakapjuk őket valamin.
hvg.hu
Pedig elsőre nem is szándékosan kerültünk oda. Csak éppen – mivel már rég nem vagyunk érdekeltek – teljességgel megfeledkeztünk arról, hogy a ballagások hétvégéjén nem fogunk tudunk csak úgy asztalt foglalni a kiszemelt Pest környéki fogadóba. Barátnőnk felmentő javaslata volt, maradjunk Budán, megpróbál bejegyeztetni minket szombati ebédre a Mandragórába. S lőn siker. Amúgy is régen fordultunk meg a Vízivárosnak ezen fertályán, a Fő utcai ütőér csendes, árnyas, idillikus mellékutcájában.
Hogy a Mandragórát miért a gyönyörű, ám veszélyes virágról nevezték el, azt nem sikerült kiderítenünk. Tán, mert emberalakú gyökere van, s nem csak a kétes értékű méregkeverő hírében áll, de értőn alkalmazva, gyógyító hatást tulajdonítanak neki, mi több szerelmi varázslatra is alkalmas az alkímiában. Ebben a varázslásban lehet valami a legújabbkori, a 2019-ben ide igazolt séf, Sípos András konyháján. Az immáron második generációs családi vállalkozás akkoriban éppen megújulásra készült, külsőleg-belsőleg, minden tekintetben. Fél évet szántak a felújításra, amit aztán a Covid még alaposan megfejelt. S bő egy év kihagyás után a kis budai vendéglő fine bisztróként nyílt újra:
