Háború Ukrajnában
Több mint három éve tart már az orosz-ukrán háború. A frontvonalak mára lényegében befagytak, a konfliktus mégis eszkalálódni látszik, ahogy a háborús felek igyekszenek minél több szövetségest és fegyvert szerezni, illetve több országot bevonni a konfliktusba. De vajon mi lesz döntő: a fegyverszállítmányok, a szankciók, vagy esetleg a béketárgyalások? Meddig tartanak ki az ukránok és meddig tűri az orosz társadalom a veszteségeket? Cikksorozatunkban ezekre a kérdésekre is igyekszünk válaszolni.
Az orosz-ukrán háború egy olyan aspektusáról szeretnék beszélni, ami túlmegy a történések aktualitásán, s szinte soha nem esik róla szó. Ez magának a háborúnak vagy inkább a harcnak a teoretikus megítélése. Már előre mondom: az lesz a tézisem, hogy az Orbán-kormány teljesen más harc-felfogást képvisel, mint az EU-ban szövetséges országok legtöbbje, de e mögött az álláspont mögött egy mélyebb történelmi hagyomány áll. Ezt szeretném röviden felvázolni.
A Nyugat történelme szervesen kapcsolódik a háborúkhoz. Ezek a háborúk a legtöbb esetben nagy eszmék megvalósításáért indultak és e háborúknak komoly kihatásuk volt a nyugati civilizáció fejlődésére. Ezek az eszmék lehetnek vallásiak vagy politikaiak egyaránt, a lényeg, hogy érvényre juttatásukért nemzedékek sokasága küzdött. Vannak szerzők, akik a háborúk és a kereskedelem összefüggéseiről értekeznek, megállapítva azt, hogy a sok háborús tapasztalat és a kereskedelem fellendülése között összefüggés van, merthogy a kereskedelem talán a legjobb eszköz a háború elkerülésére.
