Hasbeszélő: Egy Hely, igen, nagybetűs, a Vízivárosban, a Vár alatt
4 perc
2023.09.29. 17:45
Jártunkban-keltünkben megéhezünk, megszomjazunk, megállunk „kispiszkostól” a fine diningig. Nosztalgiázunk és felfedezünk, megyünk az emlékeink után, rábízzuk magunkat a véletlenre, vagy éppen nagyon is tudatosan keresünk valami újat. Aztán elmeséljük, mondjuk a magunkét. A vendégét – mert mi vagyunk a mindenkori vendég. Felbukkanásunk bárhol várható. Most éppen Vízivárosban jártunk, a Vár alján.
Bächer Iván írja egy helyütt, hogy vannak helytelen emberek. Neki is volt egy ilyen barátja, aki otthon volt ugyan a városban Óbudától Újlipótig, de mégsem volt egy Helye. Amolyan igazi, ahol tudták volna, hogy szereti a húslevest, de ki nem állhatja a krumplit, és sör helyett inkább ásványvizet iszik. S történetesen ez pont ott jutott eszünkbe, amit nagyon sokan emlegettek s emlegetnek „csak” úgy, hogy a Hely. A Fő utcában, a Lánchíd Söröző, amelyik rövidesen negyedszázados évfordulóját ünnepelheti:
„1998 decemberében arról álmodoztunk, milyen legyen az a hely, ahol válogatott jazz-, vagy rockzene mellett otthonos környezetben beszélgethetsz barátaiddal, szerelmeddel, üzletfeleiddel. Ahol mindig friss virág van az ablakban, ahol megismernek, mikor belépsz, ahol tudják, hogyan szereted a kávédat, milyen sört iszol, vagy éppen melyik a kedvenc asztalod, melyik a kedvenc lemezed. Reméljük, sikerült... Hogy mit hallhatsz és láthatsz? Napközben igényes jazzalbumok mellett kavargathatod a kávét, aztán ahogy közeledik az este, és előtérbe kerül a sör, a zene is lassan átvált a rock és a blues klasszikusaira. Fotóinkat elsősorban az 50-es, 60-as évekből válogattuk. Robert Doisneau, Louis Stettner a korabeli Párizst idézik, míg Friedmann Endre, Hajtmanszki Zoltán, valamint más magyar művészek, amatőrök pedig Budapest arcait hozzák elénk egészen napjainkig. Színes ez a város. Az volt mindig, és még a legszürkébb évek hétköznapjain is látod a sugárzó embereket, a szerelmeseket, a szórakozókat, a munkába igyekvőket.”
A tulajdonos házaspárnak (Nagy Róbertnek és feleségének, Évának) sikerült is egy – hivatalosan ugyan 1999-től üzemelő – helyet teremtenie, ahova például hazajárt a zenész Somló Tamás és Török Ádám épp úgy, mint Tandori Dezső. Mi történetesen éppen akkor fedeztük fel, amikor „szembejött” a Facebookon, miként búcsúznak utóbbitól, legendás törzsvendégüktől, a „madarak költőjétől”. Azóta eltelt pár év, és ha nem is szoktunk ide, előfordulunk hébe-hóba.