Újabb üzemmel bővülhet a kínai akkumulátorbirodalom Magyarországon
Leánycéget alapított az az elektrolitgyártó társaság, amely több Magyarországon érdekelt akkugyártó beszállítója.
Leánycéget alapított az az elektrolitgyártó társaság, amely több Magyarországon érdekelt akkugyártó beszállítója.
Apa és lánya története Bánki Éva, számos regény, köztük az Esőváros és a Telihold Velencében szerzőjének új kötete, az Apjalánya.
Az amerikai kampány meghosszabbított finisének is beillenek a romániai elnökválasztás előtti napok. Évekig attól rettegtek sokan, hogy az oroszok titokban avatkoznak be az európai belpolitikába, most az Egyesült Államokból folyamatosan és nyíltan ömlik a támogatás Romániának. Vasárnap kiderül, milyen eredménnyel.
Keith Jarrett koncertjei meditációs alámerülések, mint ő maga fogalmazott, mindig párbeszédben áll valami mással, mint amit éppen játszik. Egy német lány pedig ahelyett, hogy fogorvosnak tanult volna, a kínokat enyhítő más pályát választott: ha nem így dönt, nem születik meg minden idők legsikeresebb zongoraszóló-dzsesszalbuma. Ido Fluk Köln 75 című filmje ennek állít emléket.
A magyar miniszterelnök régóta lobbizik, Erdő pedig a komoly esélyesek között van.
Bombabiztosnak tűnő gazdaságok, hatalmas támogatottságú pártok, néha egész rendszerek zuhantak meg – nem egyszer bármilyen komoly előjel nélkül. Sokan kutatták már, miért, majd kiderült, hogy egy pénzpiaci elmélet tökéletesen leírja, mitől bukhatnak meg a legstabilabbnak látszó rendszerek is meglepő gyorsasággal.
Töméntelen pénzt költött már a propaganda Magyar Péter-ellenes kampányokra – látható eredmény nélkül. A korábban más politikusokkal szemben végigvitt lejáratási technikák ezúttal nem működnek, ezzel azonban még korántsem ürült ki Orbán Viktor eszköztára, kérdés, hogy meddig kész elmenni. Közben a Tisza visszalő: most éppen azt teregette ki, hogy a békepártiságát évek óta sulykoló Fidesz már 2023-ban „átállt a háború felé vezető út nulladik fázisára.”