Hasbeszélő: Különös uzsonna a Tabánban egy rekedt kakassal

Krúdy Gyula szerint a Tabán a „céltalan csavargások és még céltalanabb üldögélések hazája” – volt ez így, amikor még minden második sarkon egy vendéglő, kiskocsma, legalábbis borozó várta az éhes-szomjas lődörgőket. S ahogy csak nyomokban maradt meg a régi városrész, úgy fogyatkoztak a vendéglátóhelyek is. A Tabán főutcáján, az Attila úton (első nyomvonalát 1774-es térkép jelzi, még tényleg Hauptstrasse, vagyis Fő utcaként, ami 1894-re érdemelte ki a körút minősítést) mindenesetre a múlt század második felétől az ezredfordulón is túl biztos pontnak tűnt a Tabáni Kakas nevű műintézmény, úgy is mint a szocialista vendéglátás hagyományos, magyaros bástyája.

Aztán egyszer csak lehúzták a redőnyeit. Néhány évnyi szünet után, 2018-ban felébresztette egy régivágású „motoros”, aki hosszú évekig a bécsi Mátyás Pincében meg patinás budapesti éttermekben szakácskodott, szolgált fel, és erős nosztalgiát érzett az efféle vendéglátás iránt. Bizonyos Tóth úr manapság is a nap nagy részében ott ül a konyha melletti első kockás abroszos asztalnál, és laptopjából fel-fel pislantva tartja szemmel birodalmát, meg alkalomadtán tolja arrébb dossziéit, hogy helyet szorítson a személyzeti kosztosoknak.

Minket ezúttal nem annyira a „céltalan csavargás”, mint inkább a nagyon is szándékos üldögélés hozott ide az idei tél első igazi havas napján. Naná, hogy uzsonnaidőben. Az utolsó kései ebédelő már éppen vette a kabátját, így jó sokáig csak mi birtokolhattuk az éttermet, megosztva szűk társas magányunkat Szotyi kutyával (a cég alkalmazottja a deklaráltan kutyabarát helyen) és egy igen kedves, készséges fiatal pincérrel. Jól is jött, hogy válogathattunk a szabad asztalok közül, és húzódhattunk közelebb a konyhához, pulthoz némi melegségre vágyva. Mi tagadás, a helyiség nagy részében kifejezetten hideg volt.