Néhány nappal a halála előtt hagyta minden vagyonát a szomszédjára egy budapesti nő, a bíróság szerint nem történt csalás
A szomszéd ugyanabban a házban már egy másik lakást is hasonló körülmények között szerzett meg.
HVG: A trauma témája nagyon „népszerű” mostanában, de a szakemberek is eltérően határozzák meg a jelentését. Ön milyen definíciót használ?
Névjegy
Edith Shiro: Számomra a trauma olyan helyzet, amely összetöri az ember teljes hitrendszerét, amikor többé már nem érvényes az, amit valaki addig gondolt saját magáról, a világról, a körülötte élőkről. Az ember ilyenkor elbizonytalanodik, és elveszíti a biztonságérzetét.
A trauma lehet súlyos, tragikus esemény, de olyasmi is, ami első ránézésre egészen jelentéktelennek tűnik.
Nemcsak arra vonatkozik, ami történt veled, hanem arra is, ami benned történt, vagyis hogy miként reagálsz történésekre.
Ami a fogalom „népszerűségét” illeti, én ennek nagyon örülök. Több mint 25 éve dolgozom ezen a területen, és az elején az emberek többsége egyáltalán nem értette, miről beszélek. Ma szerencsére ez már nem jellemző.
HVG: Ön zárt közösségben nőtt fel Venezuelában, ahol egész életre szóló útravalót kapott a trauma természetére vonatkozóan.
E. S.: Ez nagyon összetartó, zárt zsidó közösség volt, olyan, mint egy buborék, saját zsinagógával és iskolával. Nem volt belső megosztottság a különböző vallási irányzatok vagy az eltérő társadalmi helyzeteket illetően. Az ott felnövők közül sokan csak huszonéves egyetemistaként találkoztak nem zsidókkal.
Az én helyzetem kicsit más volt, mert mi gyakran utaztunk, megismertem más országokat, kultúrákat, amiért nagyon hálás vagyok a szüleimnek. Ma is jól emlékszem például egy tengerparti nyaralásra, ahol – egészen kis gyerekként – különböző embereket interjúvoltam a strandon: „Zsidó vagy, vagy Jézusban hiszel? Ünnepled a karácsonyt?” – ilyeneket kérdezgettem homokozás közben.
