Nem új keletű, amit Orbán Viktor művel békemisszió címszó alatt, számos politikus felfedezte már, hogy az emberek biztonság iránti igényéből könnyűszerrel lehet politikai tőkét kovácsolni, és az sokat hozhat a választói piacon. De a békepropaganda arra is kiválóan alkalmas, mint ahogy azt a putyini Oroszország teszi, hogy elfedje, ki a felelős a háborúért, ki az agresszor, s a NATO-t és az ukrán vezetést kárhoztatva az európai lakosság számottevő részében kétségeket támasszon a fellépés iránt vele szemben.
Ehhez nyújt segédkezet a magyar miniszterelnök, amikor nem az agresszor megfékezését, hanem Vlagyimir Putyin hódításainak jóváhagyását s ezzel étvágyának növelését érheti el az orosz elnök érdekeinek megfelelő törekvések hangsúlyozásával.
A magyar politikai élet vezetői az agresszív Orosz Birodalom „békepolitikáját” egyszer már teljességgel magukévá tették.
A sztálini Szovjetunió 1945 után új politikai kurzust hirdetett, a népek közötti békét és a nagyhatalmak közötti békés versengést. A világbéke legfőbb szorgalmazójaként tűnt fel a nemzetközi színtéren, azon egyszerű oknál fogva, hogy a fegyverkezésben, különösen az atomfegyver nemléte miatt, lemaradt a nyugati hatalmaktól.
A sztálini vezetés, ezt kompenzálandó, a nyugati társadalmakban hatalmas „békeoffenzívát” indított, miközben gőzerővel fegyverkezett. A cél a nyugati kormányok gyengítése volt, hiszen a hatalmas emberi és anyagi áldozatokat követelő második világháborút épphogy maga mögött tudó társadalmakat nehéz volt meggyőzni arról, hogy a béke őrének szerepében tetszelgő Moszkva fenyegetést jelent. A nyugatiak elbizonytalanítására a szovjetek mindent bevetettek, s ennek egyik eszköze a különböző békemozgalmak támogatása volt.
Ezért 1945 után egymást érték a híres nyugati értelmiségieket is felvonultató gyűlések, konferenciák, amelyek a béke megőrzését tűzték ki célul, s miközben éltették Sztálin ebbéli hozzájárulását, saját hazájuk kormányát háborús uszítónak állították be.
Egy ilyen alkalomra, a Párizsban rendezett első nemzetközi békekongresszusra készült Pablo Picasso híres békegalambos rajza is (amely jelképként éppúgy bibliai eredetű volt, az Isten és az ember közötti béke helyreállítását szimbolizálta, mint a szivárvány, amelyet ma a béke- és a melegmozgalom is használ).

Picasso rajza az 1962-es franciaországi Nemzeti Békemozgalom Kongresszusára
Profimedia
Picasso a szerepvállalásáért meg is kapta később a Nemzetközi Lenin-békedíjat. Korábban a szovjetek inspirálta békemozgalomban aktív Frédéric Joliot-Curie atomtudós volt a díj elődjének, az 1949 decemberében a Szovjetunió által a második világháború utáni hidegháborús szembenállás közepette a világbéke megteremtésében közreműködők elismerésére létrehozott Nemzetközi Sztálin-békedíj egyik első kitüntetettje.