Gyurkó Szilvia: Iványi Gáborék iskoláinak bezárásakor alapvető gyermeki jogok sérültek

Utcára kényszerülő kárpátaljai családok, felmondási hullám a gyermekotthonokban, Iványiék iskoláinak bezárása – a közös pont, hogy a legkiszolgáltatottabb helyzetben a gyermekek vannak. Gyurkó Szilvia gyermekjogi szakértővel beszélgettünk.

HVG: A minap utcára tett kárpátaljai menekültek attól félnek, hogy a gyermekeiket elvehetik tőlük. Hány gyermek él jelenleg Magyarországon lakcímkártya nélkül, hányan kerültek állami gondozásba azért, mert a szülők nem tudnak fedelet biztosítani nekik?

Gyurkó Szilvia
Túry Gergely

Gyurkó Szilvia: Rendszeres nyilvános adatszolgáltatás hiányában nincs naprakész adatunk erről. Legutóbb öt éve tudtunk az éves gyermekjogi jelentésbe statisztikai adatot betenni ebben a témában. Annak alapján nagyságrendileg négyezer olyan gyerek lehet Magyarországon, akinek nincs érvényes lakcímkártyája, és rajtuk kívül még több ezer olyan, akinek csupán a település neve szerepel a lakcímkártyáján. Az pedig minden évben gyerekek tízezreivel fordul elő, hogy a lakhatásuk átmeneti jelleggel bizonytalanná válik, és szívességi lakáshasználattal, családba fogadással, ilyen-olyan átmeneti megoldásokkal biztosítják a szülők, hogy fedél legyen a fejük felett. Ezekkel a helyzetekkel kapcsolatban a családok ellenálló képessége nagyon különböző lehet – attól is függően, hogy milyen kapcsolatrendszerrel, megtartó hálóval rendelkeznek.

Kicsire nem adnak
Kocs, Tata – települések, ahol az elmúlt napokban százával kerültek utcára ukrán menekültek, mert a kormány úgy határozott, nem ad támogatást a szállásadóknak az olyan menekültek után, akik nem közvetlenül a háborús övezetből érkeztek. A jelenleg hatályos gyermekvédelmi törvény külön nem tér ki a menedékes státusú gyermekekre, viszont – a konkrét jogi státusuktól függetlenül – általánosságban rendelkezik a hajléktalan kiskorúakról. E szerint a Magyarország területén tartózkodó nem magyar állampolgárságú gyermekek védelmében is ugyanaz a protokoll érvényes. Ahogy azt az ENSZ – Magyarország által is ratifikált – gyermekjogi egyezménye is tartalmazza: „minden gyermek elsősorban gyermek”, és csak azután minden más, például menekült vagy hajléktalan. Ha a gyermek azonnali elhelyezése szükséges, a gyámhatóság, valamint a rendőrség, az idegenrendészeti hatóság, a menekültügyi hatóság, az ügyészség, a bíróság, a büntetés-végrehajtás a gyermeket azonnal végrehajtható határozattal ideiglenesen elhelyezi – ez esetben a szülő gondozási, nevelési joga és kötelezettsége szünetel, azokat az állam veszi át. Csakhogy az erőforráshiány és az állami felelősséghárítás miatt egyre több gyermek számára ez komoly érdek- és jogsérelemmel jár. Különösen igaz ez az Ukrajnából menekült gyermekekre. Az, hogy a kormány – attól függően, hogy mely térségből érkeztek – válogat az ide érkezett menekültek között, nemcsak az ENSZ gyermekjogi és menekültügyi egyezményeivel megy szembe, de az EU átmeneti védelemről szóló irányelveivel is.

https://hvg.hu/itthon/20240823_kocs-riport-video-ukrajnai-karpataljai-menekultek-ebx

HVG: A kiskorúak számára köteles az állam lakhelyet biztosítani?

Gy. Sz. : Az állam arra vállal kötelezettséget, hogy ha a gyerek egészséges fejlődése a saját családjában veszélyeztetve van, és ennek rendezésére nem lehet megnyugtató megoldást találni, akkor a gyerek családból való kiemelésével és nevelésbe vételével próbálja megoldani a helyzetet. Első körben a gyerek tágabb családjában kell megoldást keresni, illetve átmeneti problémák esetén a helyettes szülőség is felmerülhet. Ha ezek nem járható utak, a gyerek intézményi vagy nevelőszülői elhelyezésbe kerül. Tehát valamilyen módon lesz fedél a feje fölött, csakhogy a lakhatás önmagában sokszor nem oldja meg a gyerek és családja komplex problémáit.

A gyermekvédelmi eljárás és a gyerek elhelyezése önmagában is traumatizáló.

A férőhely- és szakemberhiány miatt sok esetben nem tudják a gyereket a vér szerinti szüleihez közel elhelyezni, így gyakran a kapcsolattartás, a testvérek együttes elhelyezése sem valósulhat meg.

Túry Gergely

HVG: A gyermeket akkor is elszakíthatják a szülőktől, ha nincs lakcímkártya, van viszont óvoda, iskola, ahova járatni tudják a csemetéjüket?

Hozzászólások