Trump és a művészetek – úton az „elfajzott művek” felé?
9 perc
2025.03.05. 17:00
2025.03.05. 17:31
A világ figyelme most főként arra irányul, hogyan kérdőjelezik meg a régi-új amerikai elnök első rendeletei a nemzetközi politikai és gazdasági kapcsolatok évtizedek alatt kialakult rendszerét. Eközben Trump és az új amerikai adminisztráció sokszor hajmeresztő lépései a kulturális szférát sem hagyják érintetlenül. Igaz, a hatás e területen elsősorban az USA-n belül érvényesül, de azért máris vannak komoly nemzetközi konzekvenciái is.
A legsúlyosabb csapást a kulturális-művészeti területre Trumpnak a sokszínűség, egyenlőség és befogadás (Diversity, Equity and Inclusion – DEI) politikájával szembeni kíméletlen hadüzenete jelentette. Az előző elnök és kormánya értékrendjében központi helyen szerepelt DEI utat nyitott a művészeti színtér legkülönbözőbb kisebbségekhez tartozó képviselői előtt az érvényesüléshez, a széles nyilvánosság előtti bemutatkozáshoz vagy vezető funkciók betöltéséhez. E folyamatok figyelemmel kísérésére és támogatására a nagyobb kulturális intézményekben külön részlegek jöttek létre, melyeknek vezetői az adott intézmény irányító testületeiben is helyet kaptak.
Az eredmények látványosak voltak: Lonnie Bunch személyében például közel 180 éves története során 2019 óta először van afroamerikai főigazgatója – hivatalos szóhasználattal titkára – a magát a világ legnagyobb múzeumi, képzési és kutatási komplexumaként definiáló, többek között 21 múzeumot és ugyanennyi könyvtárat fenntartó Smithsonian Institute-nak.
A vonatkozó elnöki rendelet megjelenése után a központi költségvetésből finanszírozott intézmények alig néhány napot kaptak a DEI politikáját felügyelő szervezeti egységeik felszámolására. A DEI-kezdeményezéseket „illegálisnak és erkölcstelennek” minősítő rendelet megjelenése után elsőként a washingtoni National Gallery of Art lépett, és nemcsak az érintett szervezeti egység dolgozóit eresztette szélnek, de gondosan ügyelt arra, hogy a honlapjáról is azonnal eltűnjön minden, ami a sokszínűség, egyenlőség és befogadás politikájának fontosságát hangsúlyozta. A Smithsonian Institute-nak néhány nappal többre volt szüksége a hasonló döntéshez, aminek, túl azon, hogy a főigazgatónak önmagával kellett szembemennie, az is oka lehetett, hogy az intézmény nem tisztán állami fenntartású, ami vezető szerveinek összetételében is tükröződik. Ezzel együtt néhány nap késéssel ők is beálltak a sorba.
A DEI-politika intézményi hátterének lenullázása után azonnal megkezdődött a kiállítási programok revíziója is, ami már nem csak a központi költségvetésből fenntartott intézményeket érintette, hiszen a nem ebbe a körbe tartozó kulturális központok számára is gyakran jelentős tétel a magyarországi Nemzeti Kulturális Alaphoz részben hasonló funkciókkal rendelkező NEA-tól, azaz a National Endowment for the Artstól (Nemzeti Művészeti Alapítvány) elnyerhető támogatás.
Sok helyütt azonnal működésbe lépett az öncenzúra, és akár több éve előkészítés alatt álló kiállításokat mondtak le azért, hogy ne essenek ki az alapítvány kegyeiből.
Az Art Museum of Americas például a támogatások elmaradására hivatkozva gyorsan két kiállítást is törölt a programjából. A múzeum, melyet az Amerikai Államok Szervezete (AÁSZ) tart fenn, e-mailben kapott értesítést arról, hogy a két kiállítás, amelyek közül az egyik az AÁSZ-hoz tartozó országok afrikai származású művészeinek munkáit, a másik pedig kanadai queer művészek alkotásait mutatta volna be, „DEI-program” minősítést kapott, ezért nem juthat hozzá a korábban megítélt támogatáshoz.
Az egyik kiállítás kurátora lehetőséget látott volna arra, hogy a kieső támogatást magánadományokkal váltsák ki, a múzeum azonban inkább a programok törlése mellett döntött. A Nemzeti Egészségügyi és Orvostudományi Múzeumtól az Elon Musk által vezetett, a kormány működésének hatékonyságát javítani hivatott testület vonta meg a támogatást, amit egy Anthony Fauci munkásságát bemutató tárlathoz kapott volna. Fauci a Fertőző Betegségek Nemzeti Intézetének korábbi igazgatója, akinek vezető szerepe volt a Covid-stratégia kialakításában; dolgozott – első elnöksége idején – Trumpnak, majd Joe Bidennek is. (Utóbbi elnöksége végén előzetes kegyelmet nyújtott Faucinak, nehogy az oltásellenes politikai erők eljárást indítsanak a szemükben ellenségnek számító szakember ellen az új elnök hivatalba lépése után.)
A Nemzeti Művészeti Alapítvány azonnal megváltoztatta támogatási politikájának irányelveit, melyekből kikerült minden utalás a DEI-re; helyüket azon projektek finanszírozása foglalta el, amelyek 2026-2027-ben az America250 program részeként a Függetlenségi nyilatkozat aláírásának 250. évfordulója előtt tisztelegnek, demonstrálva „a nemzet gazdag kulturális örökségét és kreativitását”. Annak érdekében, nehogy egy DEI-inspirált program még gyorsan támogatást kaphasson, átmenetileg minden kifizetést felfüggesztettek, beleértve a már jóváhagyott projektekre megítélt pénzekét is. Az alapítvány természetesen nemcsak múzeumokat támogatott, hanem a kulturális szféra egyéb intézményeit is, illetve számos támogatási forma kedvezményezettjei maguk a művészek voltak, így a kurzusváltás gyakorlatilag a színtér egészét érinti.
Törölték a Challenge America programot is, amely eddig hátrányos helyzetű közösségeknek a kultúrához való hozzáférését segítette.
A Nemzeti Művészeti Alapítvány támogatási politikájának radikális irányváltása élénk tiltakozást váltott ki a művészeti színtéren; a nyílt levelek és a különböző demonstrációk azonban eddig nem vezettek eredményre. Igaz, a szabályozás ma már enged néhány kivételt a teljes kifizetési tilalom hatálya alól, ami az „Amerika számára közvetlen előnyökkel járó” programokra vonatkozik, de továbbra is kizárja a DEI programokat, projekteket és az olyan nem kormányzati szervezeteket, melyek „aláássák a nemzeti érdekeket”.
A NEA mellett a kormányzati szervektől a különböző alapítványokig számos más intézmény is nyújtott kulturális területen – részben pályázati alapú – támogatásokat; ezek egy részére csak az USA-ból volt elérhető, míg mások külföldről is. Példaként említjük azokat a – többségében az amerikai külügyminisztérium által koordinált – pénzeket, melyek az orosz agresszió által sújtott ukrán területen lévő kulturális értékek dokumentálását, nemzetközileg ismertté tételét, védelmét, helyreállítását szolgálták. Erre a támogatásra égető szükség van – illetve most már csak lenne –, hiszen a friss adatok szerint eddig legalább 476 művészeti vagy történelmi értékkel bíró hely – ásatások, múzeumok, emlékművek, könyv- és levéltárak stb. – szenvedett el komoly károkat. Ezeket a pénzeket most zárolták, a támogatott intézmények honlapjai részben elérhetetlenné váltak.
Aligha szorul részletesebb magyarázatra, hogy Trump migrációs és vízumpolitikája, valamint az általa kirobbantott vámháború is érinti a művészeti területet, és hatásuk nem marad meg az USA határain belül. Számos régióból nehezebbé vagy akár lehetetlenné válhat művészek beutazása az Egyesült Államokba, hozzáférése az ottani képzési, kiállítási, műkereskedelmi lehetőségekhez. A külföldi állampolgárságú művészek számára bonyolultabbá válhat az amerikai állampolgárság megszerzése és ellehetetlenülhet hozzáférésük az állampolgársághoz kötött támogatási formákhoz, például egyes ösztöndíjakhoz.
A magas vámok kiszabása a rendkívül árérzékeny műkereskedelemben gyengítheti az USA vezető szerepét a nemzetközi műpiacon;
e területen New York hasonló nehézségekkel találhatja szemben magát, mint London Nagy-Britanniának az EU-ból történt kilépése után. A magas vámok nemcsak a műtárgyak forgalmát érintik negatívan, hanem az előállításukhoz szükséges alapanyagok, például a papír, a vászon, különböző fémek beszerzését is; ezeket az anyagokat az amerikai, illetve ott dolgozó művészek is előszeretettel szerezték be külföldről, többek között Kínából.
Ami az amerikai elnök kifejezetten a művészeti területre vonatkozó intézkedéseit illeti, ezek többsége az első elnöksége idején elindított vagy tervezett projektek felmelegítését jelenti. Biden elnöksége alatt ezeket a döntéseket visszavonták, az elindított projekteket felfüggesztették. Most az egyik első lépés az elnök mellett működő Művészeti és Bölcsészettudományi Bizottság (PCAH) újbóli feloszlatása volt. A bizottságot még Ronald Reagan republikánus elnök hozta létre 1982-ben, és azóta a kulturális területet érintő döntések előkészítésében mindegyik elnök támaszkodott rá. Trump első elnöksége idején a bizottság tagjai visszaléptek; most Trump ezt meg sem várta, hanem feloszlatta a testületet, amivel megfigyelők szerint háttérbe szorul a kultúra érdekeinek figyelembevétele a döntési folyamatokban.
Nagy visszhangot kapott annak a rendeletnek az újbóli életbe léptetése is, amely „a gyönyörű megjelenés érdekében” előírja, hogy
a központi költségvetésből finanszírozott új középületeknek „klasszikus külső megjelenést” kell kapniuk, a „modernista törekvéseknek” nincs helyük a tervezésben.
Míg 2020-ban Trump a brutalista stílust tette felelőssé a középületek nem vonzó megjelenéséért, és egy elnöki tanácsot hozott létre az ilyen épületek építészeti megoldásainak kontrolljára, mostani rendeletében kevesebb a konkrétum, de a lényeg az építészszakma félelmei szerint ugyanaz. A szakmai szervezetek ezért ezúttal is tiltakoznak a döntés ellen, Trump azonban hajthatatlannak tűnik.
Mint ahogy ragaszkodik annak a korábbi projektjének a folytatásához is, amelynek célja egy szoborpark, az Amerikai Hősök Nemzeti Kertje létrehozása. Az ötlet felmelegítéséhez az apropót a Függetlenségi nyilatkozat említett közelgő 250. évfordulója adja. (Biden ezt a projektet 2021 májusában állította le.)
És hogy valóban a szerinte arra érdemesek kapjanak szobrot, a park kurátori teendőivel Trump önmagát bízta meg.
Tervei szerint többek között az ünnepelt 19. századi nemzeti hős, Davy Crockett, az ugyancsak 19. századi, „fekete Mózesnek” is nevezett abolicionista Harriet Tubman, a hét éve elhunyt prédikátor, Billy Graham, a konzervatív legfelsőbb bírósági bíró Antonin Scalia és Whitney Houston kapna szobrot a parkban. És felmelegedni látszik az az elképzelés is, hogy Trump portréját faragják Washington, Jefferson, Roosevelt és Lincoln arcképe mellé a Mount Rushmore szikláira. Az ötletet 2017-ben Trump maga vetette fel és most egy republikánus képviselő, Anna Paulina Luna terjesztette a kongresszus elé, minden bizonnyal nem az elnökkel történt előzetes egyeztetés nélkül.
Ha valahol valami nem tetszik az elnöknek, nem riad vissza a közvetlen beavatkozástól sem, ami első elnöksége idején még kevésbé volt jellemző.
Februárban menesztette az ország talán legnagyobb előadó-művészeti központja, az 1971-ben alapított washingtoni Kennedy Center teljes vezérkarát, és új elnöknek magát neveztette ki.
(Az eddigi elnök a Bidennel jó kapcsolatokat ápoló milliárdos David Rubenstein volt, akinek mandátuma jövőre járt volna le.) Az új elnökségben többnyire a Fehér Ház vezető beosztású munkatársai kaptak helyet, de tagja lett a testületnek a „second lady”, azaz J. D. Vance alelnök felesége is. Az operatív vezető Richard Grenell lett, aki korábban többek között hírszerzési főnök, illetve az USA németországi nagykövete volt. (A központ kap ugyan közpénzekből is támogatást, de fenntartásában a magánadományok szerepe a meghatározó.) Trump, mint mondta, „nagyon különleges és izgalmas hellyé” teszi a Kennedy Centert, elhozza „az amerikai művészet és kultúra aranykorát”. „Nem lesznek többé drag-show-k és más Amerika-ellenes propaganda, csak a legjobbat adjuk” – tette hozzá.
Egyik posztját pedig saját, mesterséges intelligencia által generált képével illusztrálta, amelyen az „Üdvözöljük az Új Kennedy Centerben” felirat alatt karmesterként áll a Nemzeti Szimfonikus Zenekar előtt. Ebből az „új Centerből” sokan nem kérnek; vezetői vagy tanácsadói funkcióikból olyan neves művészek léptek vissza, mint Renée Fleming világhírű operaénekes vagy Ben Folds zongorista-dalszerző, a Nemzeti Szimfonikus Zenekar művészeti igazgatója.
_____
A hvg360 tartalma, így a fenti cikk is, olyan érték, amely nem jöhetett volna létre a te előfizetésed nélkül. Ha tetszett az írásunk, akkor oszd meg a minőségi újságírás élményét szeretteiddel is, és ajándékozz hvg360 előfizetést!