Trump saját és tanácsadói zsebére is gondol, amikor megpróbálja feljebb tornázni a kriptovaluták értékét
Megfordítaná a piaci folyamatokat az amerikai elnök, és kriptovaluta-tartalék felállítását rendelte el. Az árfolyamokat a hír felemelte, de az egyre borúsabb geopolitikai kilátások óvatosságra intik a befektetőket.
Donald Trump egyetlen posztja elég volt ahhoz, hogy kis időre életet leheljen a hetek óta zuhanórepülésben lévő kriptovaluták árfolyamába. A zsargonban csak „Trump-lendületnek” hívott jelenség kifulladásával a kriptopiac 2022 óta a legsúlyosabb havi veszteségét könyvelte el februárban, 800 milliárd dollár vált köddé néhány hét leforgása alatt.
A főbb kriptovaluták az amerikai elnök január 20-ai beiktatása után kezdtek szárnyalni, a legerősebb „versenyzőnek” számító bitcoin például 106 ezer dolláron tetőzött, az év eleji 90–95 ezres szint után. Az azóta eltelt időszakban azonban több mint 20 százalékot esett az értéke, egyedül február utolsó négy napján az értékének több mint hatoda illant el.
Ehhez szintén tevőlegesen járult hozzá az amerikai elnök, aki vámokkal fenyegeti szövetségeseit, ellenségeinek pitizik, az orosz–ukrán háború szenvedő alanyának vezetőjét lediktátorozza, a Gázai övezetből pedig Riviérát csinálna a humanitárius válságban élő lakosság kitelepítése mellett. Eközben a választási kampányban beígért deregulációs reformok nem haladnak.
Ez még gombócból is sok – gondolhatták a befektetők, akik részben ezért, részben pedig a váratlanul magas amerikai inflációs adatok, a Fed szigorú monetáris politikája és az emelkedő költségvetési hiány miatt elkezdtek kihátrálni a rizikósabb eszközökből. Így a kriptovalutákból is, és inkább a bombabiztosnak tartott, ráadásul egyre többet fialó amerikai állampapírokat választják.