Ilyen, amikor Európa elkezd építeni egy kocsit, és tank lesz belőle

Európa fegyverkezik, legalábbis fejben már biztosan. Az EU-ban Ursula von der Leyen összesen 800 milliárd eurós védelmi csomagját rágják, Németországban pedig Friedrich Merz leendő kancellár oldaná ki a hadiipari féket, irányt mutatva a legerősebb tagállamoknak. A javasolt programok óriásiak, sürgősek, és jelentősen átszabják a kontinens jövőjét – feltéve, hogy sikerül őket átnyomni. Vannak akadályok: uniós szinten Hollandia kifogásolja az újrafegyverkezési terveket, Németországban pedig a Zöldek ijesztettek rá Merzre, noha velük végül sikeresen megegyezett a következő kancellár, így az ő csomagját várhatóan az utolsó pillanatban le fogja okézni az elköszönő Bundestag.

Abban látszólag mindenki egyetért, hogy az irányváltás elkerülhetetlen, miután Donald Trump amerikai elnök rendszeresen azzal fenyegetőzik, hogy odadobja Európát Vlagyimir Putyinnak. A kihívás kettős: nemcsak rohamléptekkel kell felfejleszteni Európa évtizedekig alig bolygatott védelmi képességeit, de mindezt úgy kell megtenni, hogy közben csökkentjük az amerikai technológiától való, most még elképesztő mértékű függést.

A dupla kihívás megjelenik abban az uniós vezetők elé a héten terjesztendő úgynevezett védelmi fehér könyvben is, amelynek a vázlatát a Politico szerezte meg. A – még nem feltétlenül végleges szövegű – dokumentum kimondja, hogy az USA biztonsági garanciái többé nem vehetők magától értetődőnek a NATO-ban, és a technológiai függést fel kell számolni, mert az új amerikai elnök bármikor dönthet úgy, hogy korlátozza a katonai eszközök európai használatát, vagy akár leállítja azok rendelkezésre állását.

Oroszország eközben a szöveg szerint egzisztenciális fenyegetést jelent az Uniónak, de a kontinens védelmi képességeinek fejlesztése Ukrajna további támogatása miatt is fontos. Illetve: meg kellene fontolni az „európai preferencia” bevezetését a védelmi beszerzésekben, ráadásul együttműködésen alapuló vásárlások kellenének, amelyek során az Európai Bizottság a tagállamok nevében mint központi beszerző szerv léphetne fel.

A közös hadi beszerzések ötlete borítékolhatóan heves vitákat szül majd, de még a „vedd az európait”-elvben sincs egyetértés:

Franciaország támogatja, hogy a 800 milliárd eurós csomag 150 milliárdos hitelkeretét az EU-n belül költsék el, Németország szerint viszont nem lehet kizárni a beszerzésekből a harmadik országokat, mivel a svéd és a német védelmi ipar szorosan összefonódott a brittel és a norvéggal, és akkor még ott van Törökország is, amely, bár Oroszországgal sem ellenséges, elsősorban üzleti érdekek mentén cselekszik, és ezek most azt diktálják neki, hogy szálljon be az európai dróngyártásba.

Pedig hamar dűlőre kell jutni ezekben a kérdésekben, mert tényleg van honnan feljönni: a PwC úgy számolt, hogy a védelmi és a vele szorosan összekapcsolódott űrszektor forgalma 2023-ban 829 milliárd dollárnyi volt az USA-ban, míg az EU-ban csak 316 milliárd. A Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI) arra mutatott rá, hogy az európai nemzetek fegyverimportja több mint kétszeresére nőtt 2020 és 2024 között az előző öt évhez képest, és ebben az időben az USA szállította a kontinensre a fegyverek 64 százalékát, szemben a 2015-2019 közötti 52 százalékkal. Az ukrajnai orosz invázió megindulása óta pedig az uniós fegyverbeszerzések ellenértékének 78 százalékát a kontinensen kívül költötték el az Európai Bizottság szerint. Még egy beszédes statisztika: a SIPRI bevételalapú top 100-as fegyvergyártólistáján az első tizenötbe csak három európai cég került be.

Ezzel együtt már önmagában az uniós és a német csomagok terve is szteroidot injektált az európai fegyvercégekbe, elugrani sem lehet az olyan hírek elől, amelyek ezen társaságok részvényeinek vágtázásáról szólnak. Az eddigi legmeredekebb fejlemény, hogy a Magyarországon is gyárat működtető német Rheinmetall már értékesebb, mint a Volkswagen.