PULSE Projekt
A PULSE Projekt határokon átívelő újságírói együttműködés, amelynek keretében a HVG és az EUrologus csapata 12 másik európai szerkesztőséggel közösen dolgozik elemző és tényfeltáró cikkeken. A projekt az Európai Bizottság támogatásával jött létre.
„Adjátok át a juntát az embereknek” – ezt üvöltötte a közönség, amikor színpadra lépett a zeneszerzőként és politikai aktivistaként is ismert Mikisz Theodorakisz. 1974-ben járunk, Görögországban, a katonai junta bukása után néhány héttel. A második világháború utáni Európa egyik legvéresebb katonai diktatúrája ért véget egy felszabadító koncert örömzenéjével és a közönség politikai követeléseivel.
Hogy Mikisz Theodorakiszt a Görögországot rettegésben tartó junta elleni ironikus jelszóval köszöntötték a nézőtéren ülők, nem meglepő. Sokáig csak akkor hallottak róla, ha a bebörtönzéséről, a hatóságok általi bántalmazásáról szóltak a hírek, vagy arról, hogy emigrációba kényszerítették. Koncertfellépése is csak az után vált lehetővé, hogy a politikai üldözött előtt megnyíltak a határok. Köszöntéseként és a junta „búcsúztatásaként” harsogott a nézőtér, a skandált jelszóval azt követelték, ítélkezhessen a nép diktátorok fölött.
A Zorba, a görög című film zeneszerzője azzal vált világszerte ismertté, hogy ő tette népszerűvé Görögország határain túl a görög tradicionális zenét-táncot, a szirtakit. Szintén ő a Z, avagy egy politikai gyilkosság anatómiája című film zeneszerzője, zenéje és dalai az IMDb adatbázisa szerint összesen 127 filmben hallhatók. Azt pedig, hogy zeneszerzői és előadói munkássága szorosan összefügg politikai szerepvállalásaival, igazán azok értik, akik ismerik a második világháború alatti görög ellenállás, majd a hatvanas években hatalomra jutó junta történetét.
Mikisz Theodorakisz évtizedeken át részt vett az ellenállásban aktívan, és zeneszerzőkén átvitt értelemben is. Ő „zenésítette meg” az ellenállást, körülötte szerveződtek különböző földalatti mozgalmak, ő vált az ellenzék ikonikus arcává. Éppen ezért ő vált a politikai leszámolás első számú célpontjává is.
Először a második világháború alatt, a görög polgárháború idején. Többször letartóztatták, megkínozták – és mindent túlélt. Nemcsak túlélt, de a polgárháború után befejezte a konzervatóriumot, és azonnal felfedezték Görögországban, és külföldön is.
Titka az volt, hogy mindenkihez szólt, minden regiszterben.
Az ötvenes években első, klasszikus balettzenéit Moszkvában, a Sosztakovics fesztiválon díjazták, de néhány év múlva Michael Powell Honeymoon című filmjének főcímzenéjével robbant be a filmzene világába – a dalt aztán a Beatles is feldolgozta.
Pár év múlva, 1964-ben kapott Oscar-díjat a Zorba, a görög – ennek mára klasszikussá vált dalával Theodorakisz az amerikai és a brit sikerlisták élén szerepelt. Hol görög népzenei nagykövetként ünnepelték, hol a művészfilmek zenei ihletőjeként, hol az ortodox zenei hagyományok ápolójaként, hol a klasszikus görög kultúra újragondolójaként.
Theodorakisz azonban nem csak filmzenéket alkotott. Ő a szerzője a Jakovosz Kambanellisz műve alapján írt Mauthausen trilógiának, a Medea és Elektra című operáknak, és a palesztin himnusznak is. Utóbbi Jasszer Arafat általi megrendeléséről, a himnusz születéséről és fogadtatásáról, Theodorakisz zsidó és palesztin kapcsolatairól Ari Shevit közölt dokumentumokat a Haaretz oldalán.
Rendszeresen együtt dolgozott a török–görög megbékélést hirdetve görög kollégáival, és ugyanakkor elkötelezte magát a kurd kisebbségvédelem mellett. Nehéz témákban szólalt meg felszabadítóan könnyeden, Olyan emberként ismerték és szerették, aki nem csak zeneszerző, karmester, de néhány mozdulatára táncra perdül mindenki.
Rendkívüli népszerűsége lett a veszte, mert amikor hatalomra jutott 1967-ben a katonai junta, az elsők között az ő alkotásait tiltották be. A tiltás után pedig, akárcsak a második világháború alatt, rövidesen börtönben, kínzótisztek előtt találta magát. Két kihallgatás között mi mást csinálhatott volna: zenét szerzett. Ekkor született a Costa-Gavras által rendezett Z című, 1969-ben bemutatott francia–algériai film zenéje.
És miközben a világ már megint és újra Theodorakisznak dobolt, tapsolt és az ő munkáiért lelkesedett, ellene kegyetlen eljárás folyt Görögországban. Olyannyira, hogy kollégái, ellenálló társai az életét féltették. Nemzetközi szinten is nagy visszhangot keltett a Theodorakisz-ügy, érdekében felszólalt Leonard Bernstein, Sosztakovics és Arthur Miller is. Végül az összehangolt követelések hatására a junta szabadon engedte, és elhagyhatta Görögországot, de ahogy maga mögött hagyta a diktatúrát, azonnal hangos, engesztelhetetlen jogvédelmi munkába kezdett.
1973-ban a katonai diktatúra szintet lépett. Az oktatási helyzet és a politikai elnyomás miatti tiltakozásként Athénban hatalmas diáktüntetést szerveztek, a kivezényelt fegyveres erők szétverték a demonstrációt. Hetven diák halt meg az atrocitások után.
A következő hónapokban, majd az 1974 nyarán kirobbanó török–görög ciprusi katonai válság után a katonai rezsim meggyengült és összeomlott. 1974 júliusában bukott meg a junta, Theodorakisz pedig rögtön utána haza is tért, és hazatérésével együtt elkezdték szervezni az első szabad koncertet, ahol zenész- és ellenálló társaival együtt ünnepelték meg a felszabadulást. Ekkor harsant fel a junta büntetését követelő követelés a közönség soraiból.
A Pireuszban megrendezett koncert olyan siker volt, akkora felhajtó erőt jelentett, hogy rögtön utána egy második koncertet is szerveztek. A gyenge hangosítás és színpadtechnika ellenére frenetikus hatása volt mindkét fellépésnek. A nemzetközi sajtó közvetítette, ahogy a pireuszi stadion lelátóján őrjöngve ünnepli Theodorakiszt és előadótársait a közönség.
Theodorakisz azonban itt sem állt le. A több politikai rezsimnek is beintő zeneszerző alkotóként is, politikusként is élete végéig aktív maradt, több ciklusban volt parlamenti képviselő, a kilencvenes évek elején tárca nélküli miniszterként is szolgált. A 2010-es években a görög adósságválság idején mozgalmat alapított Spárta néven, később a Sziríza politikai pártot támogatta.
Utolsó koncertjét 2017-ben tartották. Ötvenezer ember előtt, kerekesszékben ülve, de a tőle megszokott lendülettel, lelkesedéssel és odaadással lépett fel.
Magyarországon néhány hónappal a Queen történelmi koncertje után, 1986 novemberében lépett fel Bródy János és a görög népzenei hagyományokat ápoló magyar Sirtos együttes vezette fel.
Zeneműveinek leghűségesebb előadója Maria Farantouri énekesnő, aki apjaként tisztelte Theodorakiszt, aki 16 éves kora óta lépett fel vele színpadra, és aki a Mauthausen trilógiát is előadta. Végig követte a zeneszerző katonai junta alatti kálváriáját és nemzetközi sikereit is. A Mauthausen trilógiával kapcsolatban a 77 éves Farantouri az Efsynnek és a HVG olvasóinak nyilatkozott. Theodorakiszról beszélve kiemelte, a náci koncentrációs táborban fogvatartottaknak és meggyilkoltaknak emléket állító mű egész életét átalakította. Nem csak szakmai, de világlátását is meghatározta, azt a figyelmet is, ahogy a mostani gázai áldozatok ügyét követi. 1964 óta énekli újra és újra a Mauthausen trilógiát, és mindannyiszor hat rá ez a mélységű zenei érték és szeretet-himnusz. “Minden olyasmit magába foglal, amiért az emberiségnek szégyenkeznie kell” – tette hozzá Farantouri.
Több évtizednyi alkotómunka után Mikisz Theodorakisz 96 évesen halt meg, temetése nemzeti gyásznap volt, és szó szerint egész Görögország az utcára vonult, hogy elbúcsúzzon tőle. Születésének századik évfordulóját Európa-szerte koncertekkel, kiállításokkal ünneplik. Több zenei összeállítás is megjelent, páratlanul gazdag hagyatéka még mindig tartalmaz a nagyközönség számára ismeretlen műveket.
Nyitókép:
Mikisz Theodorakisz 2005-ben. Fotó: AFP / LOUISA GOULIAMAKI
Ez a cikk a Pulse európai média-együttműködés keretén belül született. Együttműködők: Lena Kyriakidivel (Efsyn.gr), Parászka Boróka (HVG, Magyarország)
–
A hvg360 tartalma, így a fenti cikk is, olyan érték, ami nem jöhetett volna létre a te előfizetésed nélkül. Ha tetszett az írásunk, akkor oszd meg a minőségi újságírás élményét szeretteiddel is, és ajándékozz hvg360-előfizetést!
