Donald Trump elhatározása, hogy végre lezárja az orosz–ukrán háborút, hegyeket mozgatott meg a nemzetközi diplomáciában. Csak a sorrend volt merőben szokatlan: előbb zajlott le a fejesek tárgyalása, mint hogy a képviselőik aprólékos munkával kidolgozták volna a részleteket. Így pedig elkerülhetetlen volt az elakadás. Hiába álmodott az amerikai elnök a múlt hét végén orosz–ukrán csúcsot Budapestre, a fegyveres konfliktus intenzitása nem csökkent, és a tárgyalások alsó szintű folytatására sincs hihető szándék.
Az elakadás oka gordiuszi: Ukrajna mindaddig nem teszi le a fegyvert és nem enged bizonyos orosz követeléseknek, amíg nem kap cserébe kézzelfogható biztonsági garanciákat, amelyek elrettentik Moszkvát egy újabb támadástól. Csakhogy Oroszország évek óta kategorikusan elutasít minden olyan megoldást, ami hihető és hosszú távú védelmet nyújthatna a megtámadott országnak.
Így könnyű arra a következtetésre jutni, hogy állítson bármit is a Kreml, Oroszország nem akarja a békét. Ám az Alaszkában rendezett amerikai–orosz csúcson egy pillanatra úgy tűnt, hogy megtört a jég.
A találkozón Trump bejelentette: egyetértettek Putyinnal abban, hogy Ukrajnának biztonsági garanciákra van szüksége. Az amerikai elnök különmegbízottja, Steve Witkoff pedig arról beszélt, hogy ugyan nem a szövetség égisze alatt, de a NATO-alapokmánynak a kollektív biztonságot lefedő ötös cikkelyéhez hasonló mechanizmust léptetnének életbe. A Giorgia Meloni olasz miniszterelnöknek tulajdonított ötletről azt állították az amerikai küldöttség tagjai, hogy Oroszország is elfogadna egy ilyen elköteleződést a Nyugat részéről, ha cserébe Ukrajna átad olyan területeket, amelyekért tíz éve ádáz küzdelem folyik a Donbaszban. Az európai vezetők washingtoni látogatása is ennek jegyében telt, majd a NATO és az Ukrajna támogatására szerveződött „tettre kész” országok koalíciójának platformján is elindult az egyeztetés, hogy milyen konkrét tartalommal töltenék meg a garanciákat, és ki, hogyan és mivel venne részt benne.
A felvázolt alku olyan előrelépést jelentene a három és fél éves konfliktusban, hogy az csodaszámba menne – vagy félreértés szülte. Hamar kiderült, hogy az utóbbi történt.
Egy apró részlet ugyanis elveszett a fordításban. A Kreml azóta minden létező platformon igyekszik cáfolni az amerikai fél állításait. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kijelentette: ők nem fogadnak el semmi olyan garanciát, amibe Oroszországnak nincs beleszólása. Javaslata szerint az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjai szavatolják a konfliktus befagyasztását, köztük tehát maga Oroszország és szoros szövetségese, Kína is. Felülemelkedve az abszurditáson, hogy az agresszor az ellene szerveződő védelmi mechanizmusban vindikálna magának vétójogot, Lavrov vörös vonalként jelölte meg a NATO-katonák Ukrajnába telepítését. Keményebben fogalmazott a Kreml szócsöve, Dmitrij Medvegyev exelnök, az „agyatlan gall kakas” jelzővel illetve Emmanuel Macron francia elnököt, aki nem tudja felfogni, hogy nem küldhet katonákat a Kreml által orosz érdekszférába sorolt Ukrajnába.
