Hogyan látják Ukrajna helyzetét a múlt pénteki alaszkai orosz-amerikai csúcs után?
Szerhij Heraszimcsuk: Zsákutcába jutottunk. Ha lesz is valamiféle politikai megoldás – amiben nem igazán hiszek –, akkor meg kell változtatni a mindenféle területi engedményt tiltó ukrán alkotmányt. A módosítást pedig csak békeidőben lehet elvégezni, a törvények ugyanis tiltják, hogy az alaptörvényt háború idején átírták. A hadiállapot megszüntetéséhez viszont le kellene állítani a harci cselekményeket, ezt pedig az oroszok nem akarják.
Arra számítok, hogy Ukrajna és Oroszország egymást vádolja majd a válság elnyújtásával: a Kreml makacssággal vádolja majd Ukrajnát, Kijev pedig azt fogja követelni, hogy olyan többoldalú tárgyaláson szülessen megoldás, ahol jelen vannak a megtámadott állam képviselői is. Erre szerintem nincs esély, ezért is vélem úgy, hogy helyben járunk.
Volodimir Feszenko: Ukrajna már márciusban közölte, milyen engedményekre kész: tűzszünetre a jelenlegi frontvonalak befagyasztásával. Ami most napirendre került az a Donyec-medencében állomásozó ukrán csapatok egyoldalú kivonása. Konkrét követelés ezzel kapcsolatban még nem hangzott el, de az oroszok mindenképpen ezt szeretnék, az amerikaiak pedig ezt sugallják. De úgy vélem, ez aligha elfogadható Kijev számára.
Szomorú tapasztalataink vannak arról, ha valamit odaadunk az oroszoknak harc nélkül, akkor már másnap kapunk egy új ultimátumot.
Ma a Donyec-medence kell Moszkvának, holnap lehet már Herszont, Zaporizsját, Harkivot és Odesszát is vinni akarják. Az pedig egyértelmű vörös vonal, hogy Kijev nem ismerhet el semmilyen elfoglalt területet Oroszország részeként.
https://hvg.hu/360/20250819_donbasz-ukrajna-oroszorszag-birodalom-megszallas-teruletcsere-putyin-zelenszkij