A magyar dráma napjára szerveznek békés demonstrációt a Hősök terére a gyűlöletkampányok ellen, ami miatt júniusban petíciót is indítottak. Mi volt ennek a gyújtópontja? Miért érezték azt alapítótársaikkal, Lovas Rozival, Molnár Áronnal és Lengyel Tamással azt, hogy ennek a fellépésnek most van itt az ideje?
Az általunk alapított Loupe Színházi Társulás fő célkitűzése, hogy olyan társadalmi kérdésekről szóljunk az előadásainkkal, amikről azt gondoljuk, hogy nincsenek eléggé kibeszélve, vagy egyenesen tabusítva vannak. Minden előadásunknak egy ügy áll a középpontjában, ilyen mértékben eddig is volt közéleti szerepvállalásunk. Egyénenként azonban eltér a társulaton belül is a belépési küszöbünk a közéletbe, Rozi és én kevésbé vagyunk aktívak ilyen téren, míg Áron és Tomi egészen nagy gázzal nyomja ezt a történetet. Viszont, amikor elindult a Magyar Pétert és Volodimir Zelenszkijt lejárató „olyanok, mint két tojás” plakátkampány, úgy éreztük, innen nincs visszaút: olyan mértékű silányítása volt ez a közbeszédnek és a köztereinknek, hogy emellett már nem lehetett szó nélkül elmenni. Nem az ábrázolt személyek miatt, hanem mert ezek a kampányok hosszú távú károkat okoznak, rontják a közbeszéd minőségét, így könnyebben ugrasztanak össze embereket, barátságokat tesznek tönkre, családokat választanak szét.
Szeretnénk, hogy a gyerekeinknek ne ebben a légkörben kelljen felnőniük, emellett mindez veszélyezteti hosszú távon a piaci működésünket is azáltal, hogy amennyiben leegyszerűsödik a világ fekete-fehérre, nem lesz igény arra, hogy az emberi érzelmek árnyalt oldalaival foglalkozzunk – és mi jelenleg ehhez kapcsolódó kulturális terméket állítunk elő.
Nehéz folyamat, amíg eljut az ember oda, hogy a saját kis burkában épített szabadságát elhagyja a burkon kívüli szabadságért. Csak a burok is egyre inkább szűkül, és akkor válik érezhetővé, hogy ez valójában nem is egyfajta szabadság, hanem egy védekezésből felhúzott börtön.
Ha ezt a burkot nem kellene felhúzni, az lenne az igazi szabadság. Mindenkinek saját tempója van ebben a dologban, és senkit sem lehet hibáztatni azért, hogy gyorsabban vagy lassabban halad.
Mit üzen az, hogy szeptember 21-ére, a magyar dráma napjára szervezték a kiállást?
Praktikus és szimbolikus oka is volt a dátum kiválasztásának. Előbbi nevezetesen az, hogy szeptemberre és októberre 58 lekötött előadásunk van, és ez volt az a nap, amikor nagyjából mindannyian ráértünk. A szimbolikus ok az, hogy a magyar dráma napján ünnepeljük Az ember tragédiája bemutatójának évfordulóját. Madách műve a szabadságért való küzdelemről is szól, arról, hogy be tud-e teljesülni az emberi élet a szabadság elérésével. Fontos volt ez a kapcsolódás, és a praktikai szempontok is, de még így sem tudtuk megoldani azt, hogy aznap este ne legyen előadás, így a tüntetést fél nyolckor be fogjuk fejezni, hogy az a több mint háromszáz ember, aki jegyet váltott az esti darabra, még odaérjen a Marczibányi térre. Így a jegyvásárlóink, akik egyetértenek az üggyel, el tudnak jönni a tüntetésre is, de az előadásról sem maradnak le.
Horváth János Antal rendező-forgatókönyvíró, a Loupe Színházi Társulás egyik alapítója
Fazekas István
A rendezvénynek dedikált Facebook-eseménynél érkezett egy olyan hozzászólás, ami a dátumválasztást kritizálta, a kommentelő szerint egy ártatlan ünnepet tesz politikaivá a társulat azzal, hogy a magyar dráma napjára szervez tüntetést. Mit gondol erről?
Szerintem a kritika mögött egy olyan színtű szűklátókörűség van, amivel nem érdemes foglalkoznunk. Ha foglalkoznánk vele, akkor a reakciót, és nem az akciót, a lezüllesztett közbeszédet és közéletet helyeznénk a középpontba, ami önmagában legalábbis egy problémás hozzáállás. A magyar dráma napját lehet arra használni, hogy felhívjuk a figyelmet a közbeszéd romlására, és arra is, hogyan lett átalakítva az elmúlt 15 évben a kultúrafinanszírozás egy olyan szűk, egykapus rendszerre, ami társulatok sokaságát tette tönkre ebben a politikai környezetben.
A petíció után miért a választották a következő lépésként a tüntetést mint tiltakozási eszköz?
233 ezer ember írta alá a petíciót, nem akartuk csak úgy megköszönni nekik, hogy aláírták, szerettünk volna adni valamit. A petíciót annak tudatában indítottuk el, hogy nincs jogi kötő ereje, de mégis egy elég nagy közösség jött össze – úgy gondoltuk, ezt lehet tovább vinni, ezért nyújtottunk be népszavazási kezdeményezést is az utcai hergelő üzenetekről. A tüntetés most egy figyelemfelhívás arra, hogy egyébként milyen bürokratikus útvesztői vannak egy ilyen kezdeményezésnek – ebből is látszik a civilek eszközeinek ellehetetlenítése az elmúlt évtizedekben. A kiállásunkkal a döntéshozókra szeretnénk nyomást gyakorolni, hogy lássák: sok embert mozgat meg a népszavazási kezdeményezésünk.
Hogyan vágtak bele a szervezésbe?
Szeretnénk valami újat mutatni. Megpróbálunk egy olyan tüntetést csinálni, amit ilyen formában még nem láttak az emberek. Egyenlő arányban lesznek a beszédek és a különböző performatív elemek: zene, tánc, flashmob. Egy közösségi élményt szeretnénk adni a résztvevőknek. Ehhez hozzátartozik a technikai háttér is, tehát lehessen jól hallani, látni a történéseket. Tapasztalatom szerint sokszor ezek hiánya miatt veszíthet is az erejéből egy kiállás, mi készülünk most ezért kivetítőkkel, profi hangosítással, és bízunk abban, hogy mindez, a műsorszámokkal együtt, egy olyan hangulatot teremt majd, ami felemelő és felszabadító élmény lesz annak a közösségnek, aki eljön.
