Az első dolog, ami feltűnt az AX-4 küldetés közvetítéseit és a fedélzeti bejelentkezéseit nézve, hogy nem láttam még űrhajóst ennyit vigyorogni. Főleg nem egy „zöldfülűt”. A habitusából ered ez az életvidámság, vagy csak „kivágták” a szomorúbb jeleneteket?
Ez abszolút a habitusomból, személyiségemből ered. Mondanám azt amúgy, hogy Bercinek (Farkas Bertalannak, az első magyar űrhajósnak – a Szerk.) mindig ez volt a tanácsa, hogy mindenhez álljak hozzá nagy türelemmel és nagy mosollyal, de a mosoly részét, azt nem kellett erőltetnem. Ez nem zárja ki azt, hogy odafönt a világűrben tényleg rengeteg vidám pillanat volt. Én borzasztóan élveztem az egészet, és emiatt azt mondhatom, meg is találtam magam odafönt. Persze, egyébként egy ilyen interjúszituációban is van stressz bőven, hogyha az ember úgy áll hozzá.
Én nagyon remélem, hogy ha az emberek ezt látják rajtam, akkor nem az az első gondolatuk, hogy ez a csávó komolytalan, hanem az, hogy lehet egy ilyen komoly munkát is ilyen felfogással is végezni.
Akkor ugorjunk a „kivágott jelenetek” részre. Mik voltak a legkeményebb pillanatok a kiképzés és a küldetés során? Egy röpképtelen műrepülőből élve kijutni? Vagy arra ébredni, hogy megszólal a tűzriasztó az ISS-en? Nem beszélve a fizikai, lelki terhelésről, aminek az űrhajósok végig ki vannak téve.
