Rád igazán illik a megállapítás, hogy későn érő típus vagy, hiszen 44 éves voltál, amikor először lehetett neveddel „üveges” összefüggésben találkozni – de még akkor sem üvegművészként. Mivel foglalkoztál addig és mi késztetett a pályamódosításra?
Az egyetemen szociológusként végeztem és évtizedekig, ahogy mondani szokás, „rendes polgári foglalkozásom” volt, marketingterületen dolgoztam. A váltás mégsem egyik pillanatról a másikra jött, gondolata hosszan érlelődött. A történet a ‘70-es évek elején kezdődött, méghozzá – ez első hallásra talán meglepő – Tiffany-lámpákkal. Szenvedélyesen vonzódtam ezekhez a lámpákhoz, de nem abban az értelemben, hogy birtokolni szerettem volna őket; inkább azt akartam kifürkészni és megtanulni, hogy hogyan, milyen technikával készülnek.
Szerencsére jól ismertem azt az embert, aki akkoriban – idehaza talán egyedüliként – ilyen lámpák készítésével foglalkozott. Hétvégeken jártam hozzá és üveget csiszoltam. Kezdetben másoltam, de néhány év alatt eljutottam oda, hogy már saját elképzeléseimet is belevittem a munkába. A következő fázis az volt, hogy pattintott üvegeket használtam; a szecesszió pedig lassan átadta helyét egy rusztikusabb, majd újabb idő elteltével egy op-artosabb stílusnak.
Ma már számomra is szinte hihetetlen, hogy mintegy 2 ezer lámpa került ki a kezem alól; sok közülük a 80-as évek közepétől zsűrizett termékként már megjelent az iparművészeti boltokban és eljutott külföldre is.
Döntött hengerek vérnaranccsal, feketével, 2025
Botos Péter
Ebben a munkában a féldrágakövek használata nyitott új fejezetet. Négykézláb kutattuk végig a Zemplént féldrágakövekért, de végül eljutottunk oda, hogy a lámpákhoz zömmel hazai köveket tudtunk használni. Persze ekkor már komoly gépekre is szükségünk volt, de ezeket a lámpákkal keresett pénzből már meg tudtam vásárolni és elkezdtem együttműködni olyan szakemberekkel, akik korábban addigra megszűnt vagy átalakult nagyvállalatoknál, főként a MOM-nál és a Gammánál dolgoztak.
Nyitottam egy műhelyt és egy idő után már több alapanyagunk és szaktudásunk volt, mint ami a lámpák készítéséhez kellett. Elkezdtünk geometrikus formákkal – gömbbel, kockával, tetraéderrel – kísérletezni, de ezek eleinte senkinek sem kellettek. Viszont amint egy gömbből például hirtelen teniszlabda lett és még valamilyen írás is került rá, kiderült, hogy kiválóan alkalmas díjnak, s ez már felkeltette az érdeklődést. Ebből viszonylag gyorsan kifejlődött egy iparág, a díjak gyártása – kezdetben kisebb, később egyre növekvő méretűeké is –, amivel kollégáimmal még ma is foglalkozom. S ha már szó volt a teniszlabdáról, hadd említsem meg, hogy a világ egyik leghíresebb teniszezője, Novak Djokovic épp egy hónapja vett át egy olyan díjat, amit én készítettem.
Ugyanakkor folyamatosan hajtott a kíváncsiság, hogy mit tudnak még azok az anyagok, amikkel dolgozom, ezért egy idő után innen is tovább akartam lépni.
Abban, hogy ez milyen irányban történt, fontos szerepe volt Barabás Lajos műgyűjtő-galeristának, aki a 90-es évek közepén meglátogatott és kért tőlem egy hegyikristályból készült gömböt.
Addig olyan voltam, mint egy éjjeli lepke: arra repültem, ahol fényt láttam. Barabással beszélgetve tudatosult bennem, hogy a továbblépést az autonóm műalkotások jelenthetik. A díjak helyét átvehetik, vagy mellettük megjelenhetnek a szobrok is, amikbe jól át lehet vinni a díjak gyártásában szerzett technológiai tudást is. Enélkül a tudás nélkül, és rögtön hozzáteszem, a kollégáim tudása nélkül ez a továbblépés nem lett volna lehetséges.
Addigi munkáim alapján az ígérkezett járható útnak, ha a magyar festészeti-szobrászati, fénytani, kinetikai hagyományok mentén indulok el, azokat viszem tovább, azokba építem be az optikai üveg sajátosságait – mert addigra az is egyértelművé vált, hogy az üveg az igazi terepem.
Az üveg – különböző színének, fajsúlyának, fényáteresztő képességének, törésmutatójának és ezek változatos kombinációjának köszönhetően – végtelen variációs lehetőséget kínál. Mi egyszerű formákkal dolgozunk és ezeken belül kell megteremtenünk azt a világot, ami új – nemcsak a nézőnek új, hanem számomra is. Én imádok kísérletezni – olyannyira, hogy ezt sokszor jobban élvezem, mint magát a művet, ami végül létrejön. Sokszor nem tudom, hogy mi fog történni, de belevágok. Amikor rájössz valamire, például látsz egy olyan optikai vagy fényjátékot, amilyet még sosem – nos, arra már lehet építeni egy szobrot.
Hommage á Vasarely, 2024
Botos Péter
Kevés izgalmasabb dolog van annak tanulmányozásánál, hogy az üvegben hogy megy és milyen törésmutatót produkál a fény;
hogy mennyire lassul; hogy miért látjuk az üvegszoborba bemenő fényt egészen máshol, mint ahol van; hogy hogyan keverednek a színek az üvegben; hogyan hozható ki egy új szín, stb. Folyamatosan keresem, kutatom a fényt; én tényleg elmondhatom magamról, hogy „fényűző” életet élek…
A folyamatos kísérletezés néhány év alatt elvezetett az első önálló kiállításodig.
Önálló tárlattal először 2004-ben mutatkoztam be a nagyközönség előtt az akkor még működő, és az üvegművészetre fókuszáló Üvegpiramis Galériában. A Kockázat című kiállításon 16, kifejezetten a kockával foglalkozó szobrom szerepelt; az ilyen monotematikus tárlat igen ritkának számított és nagy visszhangot keltett. Ezt követően fel is vettek a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségébe, ahol nem sokkal korábban még elutasították a jelentkezésemet.
Azóta viszont folyamatosan alkotsz, számtalan egyéni és csoportos kiállításon szerepelsz bel- és külföldön is. Milyen szakmai kérdések foglalkoztatnak mostanában?
A kockától, a hasábtól kezdve a gömbökön és ékeken át a tetraéderekig, piramisokig számtalan optikai illetve geometriai formát kipróbáltam már, de még távolról sem vagyok ennek az útnak a végén. Jelenleg főleg a különböző geometriai formák kapcsolódási pontjai érdekelnek. Ezekből a kísérletekből – például amikor egy kockát egy hengerrel keresztezek – mindig valami teljesen új jön ki. Mostanában a gömbszeletek, a negyed- és nyolcadgömbök is a kedvenceim közé tartoznak – a gömbcikkelyekből és a hengerekből már egy kiállításnyi anyag jött össze. A legfrissebb kísérleti terepem pedig a dodekaéder; azt próbálom éppen, hogyan lehet ráépíteni egy négyszögletes hasábra. De izgat például az is, hogyan tudok egy trapézformából létrehozni egy négyzetet.
Elégséges-e a magas szintű optikai tudás ahhoz, hogy pontosan előre lásd az eredményt, amikor egy üvegszobron dolgozol?
Az optikai tudás, beleértve a legújabb felfedezések ismeretét, amelyek miatt folyamatosan bújni kell a szakirodalmat, valamint a sokéves tapasztalat sem elég ahhoz, hogy erre a kérdésre igennel lehessen válaszolni. Talán 30 százalék körül van az, ami pontosan előre látható és 70 százalék a meglepetés. A tudás főként a cél kitűzéséhez kell; nagyon pontosan kell tudnom megfogalmazni azt a kérdést, amire választ keresek.
Gömbkereszt színváltóval és feketével, 2021
Botos Péter
Igencsak egyéni utat jársz, de ez nyilván nem jelenti azt, hogy nincsenek olyan művészek – akár korábbi generációkból, akár kortársaid közül – akik jelentős hatással vannak munkásságodra. Többük előtt hommage-szobrokkal is tisztelegsz.
Az első művész, aki rendkívüli hatással volt rám, valószínűleg a radikalizmusa miatt, az Kazimir Malevics. Amit ő elindított, az a mai napig jól működik. A későbbi mesterek közül nem hagyhatom ki Moholy-Nagy Lászlót, Vasarelyt, Kepes Györgyöt, a maiak közül Olafur Eliassont. És sorolhatnék még számos további, a geometrikus művészethez, az op arthoz vagy a minimalizmushoz köthető művészt.
A Te művészetedre megítélésed szerint milyen címke illik a legjobban – persze, ha egyáltalán elfogadod a címkézést?
Műveimmel kapcsolatban többször felbukkant már a sajtóban a „geometrikus barokk” jelző, amit Barabás Lajos talált ki és aztán többen is átvettek. Kicsit talán fellengzős, én nem is propagálom, de abban az értelemben van benne igazság, hogy jól jelzi azt a kettősséget, ha úgy tetszik feszültséget, amit az alapformák egyszerűsége, letisztultsága és a kész műveknek a szemlélő előtt kibontakozó rendkívüli belső gazdagsága generál. Erre csak az üveg képes, persze a fény hathatós segítségével. Én mostanában az optogeometria fogalmával barátkozom, amiben a munkáimhoz legközelebb álló stílus mellett megjelenik a fény kivételes szerepe az üveg életre keltésében.
Az októberi Digitális Művészeti Triennálén való megjelenésed – tudtommal nem is első alkalommal – azt sejteti, hogy a műfaji határátlépések tőled sem állnak távol.
Ez valóban így van. Egyfelől hajt a kíváncsiság, másrészt a fotó s a videó – mert nyilván ezekre gondolsz – sokat segít az üveg egyébként rejtve maradó titkainak feltárásában. Ily módon a határátlépés nem öncélú, hanem a fő csapásirány elmélyítését segíti. Egyébként pedig, ha belegondolsz, a két, első ránézésre egymástól távol álló műfajnak, az üvegszobrászatnak és a fotónak van közös tudásalapja is. Minden tiszteletem a kiváló profi fotósoké, de úgy gondolom, a saját munkáimból mégis én tudom kihozni a legtöbbet. Utólag is nagyon örülök, hogy beletanultam a fotózásba; mindenem dokumentálva van és úgy, ahogyan én azt elképzeltem.
Aztán ebben is továbbléptem: előbb jött a makrofotó, a Szél Ágnes fotóművésszel közös projektek és végül a videó. Elkezdtem az üvegszobraim egy részét e célra konstruált forgó talapzatra helyezni, ami által a szobor statikus helyzetében kirajzolódó látványvilágnál sokkal izgalmasabb alakul ki; ennek videóval való követése és kivetítése még komplexebbé teszi a befogadói élményt.
Ilyen munkákkal fogok szerepelni októberben a kérdésedben említett digitális művészeti triennálén is. Amatőrként egyébként rengeteget fotózok, de a fotós projektjeim kivétel nélkül az üvegszobrászi munkámhoz kapcsolódnak. Ha úgy tetszik, határátlépés az üvegből készült faliképem is – még csak egy darab van belőle –, hiszen a festőkkel ellentétben, akik időnként kilépnek a harmadik dimenzióba, én ezzel a munkával fordított irányban mozdulok el – a két dimenzió felé.
A műfaji határokat ugyan nem léptem át, de az üvegművészet megszokott dimenzióit igen, azzal a két nagy méretű köztéri alkotásommal, amelyek 2017, illetve 2018 óta Győrben láthatóak. E két munka rengeteg nagyon speciális technikai probléma megoldását követelte meg és sok fejtörést okozott, de igazolta, hogy az üveg szabadtéren és akár ilyen méretben is „működik”.
Térjünk át kicsit az üvegművészetre mint gyűjtési területre. Mennyire divatos ma kortárs üveget gyűjteni?
A kortárs üvegművészet színvonala idehaza szerencsére nemzetközi összehasonlításban is jónak mondható, jó néhány magyar üvegművész rendszeres szereplője a műfaj legfontosabb nemzetközi kiállításainak és mögöttük már megjelent egy nagyon tehetséges fiatal nemzedék is. A nemzetközi sikerek természetesen segítik a gyűjtői érdeklődés élénkülését is. Az igazi üveggyűjtő, aki az üveget tekinti gyűjtői tevékenysége kizárólagos vagy legalábbis döntő terepének, itthon még kevés; talán egy-két tucat ilyen gyűjtőről beszélhetünk.
Jóval több – és szerencsére egyre több – viszont az olyan gyűjtő, aki kollekciója műfaji palettájának bővítésére, az általa kedvelt irányzatok üvegművészeti vonatkozásainak bemutatására, vagy hangsúlyos lakásdíszként vásárol néhány üvegszobrot vagy más üveg műtárgyat.
Korábban a gyűjtői szem is a meleg technikával készült, fújt üveghez volt hozzászokva, és egyelőre a piacot is ezek uralják, az utóbbi években azonban a hideg technikákkal készült üvegek már behoztak valamit a hátrányukból.
Kifejezetten üveggel foglalkozó galéria, műkereskedés sajnos alig van, olyan viszont egyre több, amely az üveget a képző- és iparművészet más ágazataiban született alkotásokkal együtt mutatja be. Ma már néhány aukciósház kínálatában is találkozni lehet kortárs üveggel.
Tapasztalataim szerint a fiatal gyűjtői nemzedék ma még kevésbé keresi az üveget, de úgy gondolom, érdeklődésben részükről sincs hiány, inkább az anyagiak szorítják lehetőségeiket szűkebb korlátok közé. Ezzel együtt nemzetközi összehasonlításban nem állunk rosszul – persze a hazai piacot egyelőre még nem lehet az amerikaihoz vagy a skandináv országok piacához hasonlítani –, de a felzárkózás elkezdődött.
Hasáb szürkével, bordó 2025
Botos Péter
Hol találkozhatnak munkáiddal legközelebb az érdeklődők?
A napokban nyílt meg és december 7-ig látogatható a 71. Vásárhelyi őszi tárlat, melyen két új munkámmal szerepelek. Az előbb már volt róla szó, hogy idén is részt veszek a Magyar Elektrográfiai Társaság negyedik alkalommal megrendezendő Digitális Művészeti Triennáléján, melynek október 11. és november 24. között ezúttal is Szekszárd ad otthont. Közben október 16. és 19. között ott lesznek munkáim Barabás Lajos galériája és a Zsdrál Art standján az Art Market Budapesten.
Tervben van egy, várhatóan jövőre megvalósuló pozsonyi tárlat is, közösen az OSAS tiszteletbeli tagjaként nálunk is gyakran kiállító szlovák képzőművésszel, Viktor Hulíkkal. Műveim rendszeresen láthatóak a világ vezető kortárs üvegművészeti galériájában, az amerikai Habatatban, ahol nemrégiben felkértek egy novemberi online szakmai fórumon való részvételre is. Az ugyancsak amerikai Art Alliance for Contemporary Glass-szal közös, Sculpting light című fórumra olyan neves, optikai üveggel dolgozó művészeket hívtak meg, mint David Huchthausen.
Eközben dolgozom egy új, átfogó egyéni kiállítás és két tematikus – „gömbös”, illetve „hengeres” – tárlat anyagán is. A közeljövőben megjelenik a negyedik albumom is, mely a legutóbbi években született alkotásaimat mutatja be.
–
A hvg360 tartalma, így a fenti cikk is, olyan érték, ami nem jöhetett volna létre a te előfizetésed nélkül. Ha tetszett az írásunk, akkor oszd meg a minőségi újságírás élményét szeretteiddel is, és ajándékozz hvg360-előfizetést!
