Orbán Viktornak nincs alternatívája a Fidesz élén, ezt az elmúlt évtizedek világosan megmutatták, akkor is, amikor – rövid ideig – formálisan nem ő állt a párt élén (hanem például Pokorni Zoltán 2001-től másfél évig, majd őt követve, tíz hónapig Áder János). Valahányszor Orbán maradni akart a párt élén vagy bejelentette visszatérési szándékát, soha nem akadt senki, aki ebben komoly akadályt jelentett volna.
Hiába írogatott például egyidőben Schmidt Mária – Orwell regényét, az Állatfarmot idézve, Orbánra célozgatva – olyanokat a Népszabadságban, hogy nem kell félni, mert Jones gazda úgysem jön vissza, és hiába kábította Orbán maga is az országot néha olyan mondásokkal, hogy „nincs már nekem olyan sok hátra a politikában”, mindig kiderült, hogy rajta kívül nem létezik olyan integráló személyiség, aki a helyére állhatna.
Fidesz-kampánygyűlés a Kossuth téren 2002. április 13-án – Fotó: Bánkuti András
Bánkuti András
Való igaz, volt egy olyan időszak az első Orbán-kormány sorsát megpecsételő 2002-es választás után, amikor úgy tűnhetett, a Fidesz örökös elnöke mindenben és mindenkiben csalódott, és más elfoglaltság után néz. Listán szerzett képviselői mandátuma ellenére a parlamentbe se nagyon járt be, vagy ha igen, a néma karthauzi szerzetes szerepét öltötte magára.
Ám miközben látszólag nehezen ocsúdott fel pártja 2002-es választási vereségéből, a háttérben már aprólékosan tervezgette egy évvel későbbi visszatérését a politika fősodrába. – Mindezt úgy kommunikálva, hogy ő csak a párttársai unszolásának enged, amikor visszaveszi pártja irányítását.
Amikor 2003 májusában a Fidesz XVII. kongresszusán megtörtént a nagy comeback, Orbán ezekkel a szavakkal lépett színpadra, s próbált lelket önteni párttársaiba:
„Ne feledjétek, ha egy íjász nem a jutalom, a díj elnyeréséért lő, akkor teljesen birtokában lehet a képességeinek. Ha a díjért lő, akkor többet gondol a nyerésre, mint a lövésre, és a győzelem akarása megfosztja erejétől.” Pedig nála jobban már ekkor sem kívánta senki a győzelmet, a hatalom birtoklását. S bár erre 2010-ig még várnia kellett,
az a Fidesz, amit ma ismerünk, lényegében ekkor alakult ki.
Orbán ugyanis azzal a feltétellel vállalta a politikai életbe való visszatérését, hogy pártja első számú vezetőjeként a saját elgondolásai szerint formálhatja át egy, az elnöktől függő „polgári szövetséggé” a Fideszt (amely még a nevébe is felvette a Magyar Polgári Szövetség, az MPSZ jelzőt).
