Attól, hogy része lett a mindennapjainknak, a felfordulás és a bizonytalanság még alattomosan rátelepszik a pszichénkre, az érzelmeinkre, általában az életünkre. Vlagyimir Putyin már jó ideje ezt teszi, az elmúlt hónapokban pedig Donald Trump és Orbán Viktor is egyre magasabbra kapcsolta a politikai nyomásgyakorlás és az autokratikus működés potméterét, aminek következményeként gazdaságilag, társadalmilag és politikailag is mind kiszámíthatatlanabb környezetben vagyunk kénytelenek élni és boldogulni. Egy olyan világban, ahol a fenyegetettség már nemcsak kisebbségek, hanem mind inkább tömegek alapvető tapasztalata. Egy olyan világban, ahol a vezetők öncélú hóbortjai nemcsak a demokráciát zsugorítják össze, és a fékek és ellensúlyok rendszerét kezdik ki, hanem közvetlen és fájdalmas hatással van az egyes emberek életére is.
Nem feltétlenül tűnik kézenfekvőnek egy ilyen helyzetben egy ókori filozófiai irányzathoz visszanyúlni, pedig a sztoicizmus rengeteg olyan eszközt kínál, amely egy felfordulás közepén kapaszkodót adhat, nem utolsó sorban pedig politikai megoldásokra, cselekvésre ösztönözhet.
Hogy a sztoicizmus a legszörnyűbb időkben is érvényes életfilozófia lehet, azt legjobban talán az egyik legnevesebb képviselője, Seneca bizonyítja. Seneca élete és munkássága Róma történetének pont arra az időszakára esett, amikor a köztársaság mint államforma felbomlásával megjelentek az abszolút hatalommal bíró császárok, ő pedig kifogta a három legzsarnokibb, legkorruptabb diktátort, Caligulát, Claudiust és Nerót, akiknek az uralkodási stílusa, módszere és eszköze leginkább a pillanatnyi hangulatingadozásaikon és szeszélyeiken múlt.
A politikai káosz már az ókorban is nyomasztó filozófiai és emberi dilemmákat vetett fel: menni vagy maradni, ellenállni vagy elviselni, visszahúzódni vagy szembeszállni?
Seneca minden szempontból benne volt a sűrűjében. Caligula idején lett szenátor, és minél nagyobb befolyásra tett szert, annál nagyobb veszélybe került. Elég volt például egy nagyszerű beszédet tartania a szenátus előtt, hogy Caligula el akarja tenni láb alól. Claudius megöletni nem akarta ugyan, de nyolc évre száműzte Korzikára, és koholt vádak alapján elkobozta birtokai felét. Azzal a feltétellel térhetett vissza Rómába, hogy elvállalja a 11 éves Nero nevelését. Mondjuk úgy, hogy nem volt egy pedagógiai sikersztori.
