Mi a baj a jelenlegi világ fenntarthatóságával?
Immár 50 éve birkózunk egy egészen alapvető kérdéssel. Mintha egy toporzékoló kisgyereket látnánk, aki valami olyasmit akar nagyon, amiről a szülő tudja, hogy nem kaphatja meg, mert nagyon nem jó neki, de mégis akarja, és akarja. Így viselkedik az emberiség, így viselkedik a gazdaság, ha nem kaphat meg „még eggyel több tábla csokit”.
Ez a „tábla csoki” pedig az anyagátbocsátás növekedése a reálgazdaságban. Anyagáramon, „átbocsátáson” (throughput) azt értjük, hogy a természetből valamit kiveszünk, azzal valamit – terméket vagy szolgáltatást – csinálunk a reálgazdasági szektorban, használjuk, aztán ami már nem kell – energia, anyag – azt hulladékként visszadobjuk a természetbe. Ez az anyagáram: természetből ki, természetbe vissza, évről évre egyre növekszik. Miért? Mert kialakítottunk egy olyan rendszert, a hitelalapú rendszert, az adósságalapú gazdaságot, amit az eladósodás hajt, pörget (csak a szebb hitelnek mondani, az adósság olyan csúnya szó). Ez az adósságba kergetettség, a kamatos kamatok, az, hogy nem megtakarítást fektetek be, hanem hitelt, hajtja a reálgazdaság gyorsuló növekedését.
A termékek és szolgáltatások fogyasztásának ilyen, folyamatos mennyiségi növekedése azonban nem szükséges a biológiai és lelki szükségleteink kielégítéséhez, emberi mivoltunk megéléséhez, méltóságban töltött életünkhöz – legalábbis a gazdag Északon már nem, így Európában sem. (Északnak illik ma már hívni a korábban fejlettnek, iparosodottnak mondott országokat…)
A problémát egy bagatell példával is meg lehet világítani: van a tüdőgyógyászat, és van a dohányipar. Az egyik az egészségügy egy alrendszere, a másik a gazdaság egy alrendszere. Az egyik azt tudja, hogyan kell a tüdőt épségben tartani, és mit kell csinálni, hogyha baj van, a másik pedig egy hatalmas üzleti szektor a mezőgazdaságtól, a gyártáson át a kereskedelemig. Mindkettő helyet kér magának a nap alatt. De ha ez két működő alrendszer a következményeit tekintve összeütközésbe kerül, márpedig abba kerül, akkor el kell dönteni, hogy melyiknek legyen elsőbbsége. Az emberi életnek, egészségnek, vagy egy ágazat profitjának? Hasonlóképpen elsőbbséget kellene adni az emberiség életének a bankszektor és a virtuális gazdaság profitjával szemben. És a politikának éppen az lenne a feladata, hogy szétcsapjon köztük, hiszen a politika nem lehetne szolgája a gazdaságnak, pont fordítva kellene, hogy legyen.
Fenntartható fejlődés 2026
Az interjú rövidített verziója a Fenntartható fejlődés 2026 című magazinban jelent meg először. A kiadványnak a hvg360-on megjelent cikkeit itt találja. A magazin itt rendelhető meg.
Sokszor beszélünk növekedésről és fejlődésről, de mintha összekeveredne ez a két dolog. Hogyan lehet szétszálazni?
Igen, keveredik, mert szándékosan van összekeverve. Szoktam mutatni a hallgatóknak egy ENSZ-grafikont, amire az van felírva, hogy „the development of human population”, vagyis szó szerint „az emberi népesség fejlődése”. Ám a grafikon azt mutatja, hogyan növekedett az emberiség lélekszáma. Az emberek száma növekedési mutató, nem fejlődési. A grafikon címe is jól mutatja, hogy egy áthallást akarunk erősíteni, rögzíteni: hogy tudniillik a fejlődés egyenlő lenne a növekedéssel. Pedig minden anya tudja, hogy nem így van, hiszen például egy darabig örül, ahogy a gyermeke növekszik, de ha ez a növekedés nem áll meg a maga idejében, akkor rohan az endokrinológushoz, hogy baj van a gyerek hormonjaival.
Persze meglehet, sokszor megvan a helye egy adott fejlődésben a növekedési szakasznak, de az nem lehet végtelen. Aki ezt állítja, az igaztalan. Nem szeretjük a hazugság szót, de ez egy hazugság.
Dr. Zlinszky János biológus
Cabrera Martin
Hormonzavaros az emberiség és/vagy a gazdaság?
