Több lesz ez, mint kormányváltás – ígérte Orbán Viktor 2010 előtt, de ellenzéki politikusként már a kilencvenes években is hangot adott e vágyának. A kétezres évek végén, amikor már látszott, hogy az akkori baloldali kormány társadalmi bázisa összeomlott, és földcsuszamlásszerű Fidesz-győzelem várható, Orbán a kormányváltáson túlmutató ígérvényével többször is utalt arra, hogy új rendszert akar építeni. „Egyszer kell nyerni, de akkor nagyon” – hangoztatta.
Ezt a tételét a 2010-es hatalomra kerülése óta folyamatosan segít értelmezni: a NER a közérdeket, továbbá a befogadó, a társadalom széles rétegeinek gyarapodását elősegítő intézményeket és szakpolitikai megoldásokat az uralmi elit hatalmi és anyagi érdeke mögé helyezi. A NER belső köre – ideértve magát a miniszterelnököt is – a magyar történelemben példátlan gyorsasággal gazdagodott meg az elmúlt tizenöt évben. De nem érdem- vagy piaci alapon, hanem a rendszerszintű korrupció segítségével. Az állami intézmények foglyul ejtése (state capture) lehetővé tette a NER-es főszereplők büntetlenségét és óriási állami vagyonok magáncélra történő kimentését. A korrupció az állami működés szerves részévé vált.
A jogállamiság kiiktatásával a közpénzeket ezermilliárdos nagyságrendben irányították át a NER-es szereplőkhöz, akik ezáltal egyes ágazatokban a piac jelentős részét is elfoglalták. Legyen szó irányított közbeszerzésekről, testre szabott állami megrendelésekről, hosszú távú koncessziókról, a magántőkealapokban eltűnt közpénzmilliárdokról vagy tranzitállamosításról – vagyis arról az esetről, amikor a vagyon a piaci szereplőktől az állam közbeiktatásával kerül a NER haszonhúzóihoz –, az effajta tőkefelhalmozás a közhatalom döntésén múlik. Orbán, (implicit) ígéretéhez hűen, valóban új rendszert – hibrid, autokrata berendezkedést – hozott létre, amely, nevétől eltérően nem a „nemzeti együttműködésre”, hanem az állami intézmények elfoglalására, a jogrend instrumentalizálására, vagyis a napi politikai érdekeknek történő alárendelésére, továbbá a piaci viszonyok torzítására épül azzal a céllal, hogy a lojalitást közpénzzel és egyéb előnyökkel jutalmazza, a kritikát és az ellenállást viszont büntesse.
Hardvercsere, de jogállami keretek között
A fentiek miatt, ha a NER megbukik 2026-ban, azzal kell számot vetni, hogy kormányváltásnál többre van szükség – vagyis inkább másra (is). Ez az első számú alapvetés.
Mivel rendszerszinten fejlődött vissza a demokrácia, pusztult le a jogállam és terebélyesedett a korrupció, a demokratikus helyreállításnak is túl kell mutatnia a szoftvercserén.
