Kristóf Luca szociológus: Amióta megjelent a könyvem, páran mondták, milyen bátor vagyok

A tudományos élet jó közeg a krimihez – mondja Kristóf Luca kutató, aki tudományos munkái után a Halál az Akadémián című krimivel állt elő. A fordulatos történetben az MTA-elnök választása előtt megölnek egy fiatal, ellenzéki érzelmű kutatót. De hogy kerül egy kortárs krimibe politikai szál? Miért nézik le a bölcsészeket, társadalomkutatókat a politikusok? És miben hasonlít a tiszás elit a fideszeshez?

A könyv utószavában azt írja, hogy a kiadója szemrebbenés nélkül fogadta váratlan műfajváltását a társadalomtudományról a bűnügyi regényre. Miért akart krimit írni?

Édesapám, Kristóf Attila a Kádár-korban sikeres krimiszerző volt. A nagynéném, Agota Kristof Kossuth-díjas író. Az olvasás, az írás benne van a családunkban, de nem forogtunk irodalmi berkekben, apukám újságíró volt, a nagynéném 1956-ban Svájcba emigrált, én pedig szociológus lettem. Az ötletet, hogy jó lenne egyszer tudományos közegben játszódó krimit írni, már régóta dédelgettem.

Kristóf Luca 1979-ben született, több mint húsz éve dolgozik kutatóként, PhD-fokozatot szerzett szociológiából. A magyar kulturális elitről írt monográfiája (Kultúrcsaták. Kulturális elit és politika a mai Magyarországon. Gondolat Kiadó, 2021) elnyerte a Magyar Szociológiai Társaság Polányi-díját. A Halál az Akadémián az első fikciós műve.

A magyar szociológiában van fikciós hagyomány, elég Illyés Gyulára és a Puszták népére gondolni, vagy arra, hogy több magyar író kezdte szociológusként: Konrád György, Závada Pál. A tudományos munkában éppúgy jelen van a nyomozás, az összefüggések keresése, mint a klasszikus detektívtörténetekben.

Mennyire más élmény, talán könnyebb krimit írni, mint tudományos művet?

A nehézséget leginkább az jelentette, hogy kevés időm volt rá, hiszen nem ezért kapom a fizetésemet. De maga az írás meglepően könnyen ment, jó érzés volt, hogy elkezdenek a szereplőim beszélni hozzám. Ilyen szempontból erősebb flow-élmény volt, mint egy tudományos munka megírása, ahol sok szabálynak kell megfelelni.

A főhőse, Dér Adél oknyomozó riporter, akinek az apja, Dér Ádám kriminológus az ön édesapja regényeinek nyomozója volt, Adél anyját pedig a saját édesanyjáról mintázta. Miért lett ennyire személyes a könyv?

Ez nem volt tudatos. Azt, hogy Dér Adélnak nevezem a főhőst, rejtett poénnak szántam a családomnak, az ismerőseimnek.

Hozzászólások