Korábban is játszott Jarmuschnál, a 2003-ban bemutatott Kávé és cigaretta egyik epizódjában Cate Blanchettet, az ünnepelt színésznőt és Cate Blanchett egyáltalán nem ünnepelt, viszont teljes mértékben fiktív unokatestvérét alakította. Jarmusch új filmjében, a Father Mother Sister Brotherben csupán egy szerepet játszik, egy minden ízében kitalált lánygyermeket. Egyszerűbb feladat, ha önmagát alakítja?
Azért a Kávé és cigarettában sem teljesen magamat adtam, hanem egy olyan Cate Blanchettet, aki a közönség fejében él. Adódik a kérdés: megmutatjuk-e, kik is vagyunk valójában? Az az érzésem, hogy nem, sosem adjuk ki magunkat teljesen, mindig megjátsszuk magunkat a külvilág előtt. A saját legjobb verziónkat prezentáljuk, azt, aki lenni szeretnénk és nem azt, aki valójában vagyunk. Részt veszünk a színjátékban. Ahhoz igazítjuk az előadást, hogy épp ki a közönségünk. Más arcunkat mutatjuk a szüleinknek, mást a testvéreinknek, mást családon belül és kívül.
Jarmusch filmjének Mother című epizódjában ön az egyik testvér, Vicky Krieps a másik.
Ezer éve már játszottam együtt Vickyvel, a Hanna című filmben találkoztunk először. Szinte még csecsemő volt, egy karonülő bébi, de micsoda energiákat mozgósított. Pedig pici szerepe volt csak a Hannában. Jim eredetileg Vicky szerepét szánta nekem a Father Mother Sister Brotherben. Bármit szívesen eljátszok, amire Jim felkér, de felvetettem, hogy mi lenne, ha a másik, a jó magaviseletű, szelíd testvér lennék én. Jobban vonzott ez a lelki alkat, nem nagyon játszottam ilyet korábban. „Ha akarod, nekem oké” – Jim ennyivel intézte el a dolgot.
Vicky Krieps és Cate Blanchett a Father Mother Sister Brotherben
Vague Notion photo by Yorick Le Saux
A szende karakterek mostanában valóban elkerülték.
Az unokatestvér karaktere, akit a Kávé és cigarettában játszottam, bár csak távolról, de mutat némi hasonlóságot azzal a szereppel, amit Jim eredetileg felajánlott és ami végül Vickyé lett. Ezért is szerettem volna a másik testvért játszani, mert ilyen habitusú embert ritkán alakítok. Hajlamosak vagyunk úgy gondolni az önmaguknak való, hallgatag emberekre, mint önbizalomhiányos, vagy akár alázatos alakokra. Csak azért, mert nem érzik szükségét, hogy ők legyenek a középpontban, hogy elszívják mindenki más elől a levegőt.
