Egy éve ilyenkor az Európa eleganciáját megidéző Bayerischer Hof müncheni luxusszálloda konferenciatermében döbbent csend fogadta, amikor J. D. Vance amerikai alelnök röviddel az ő és Donald Trump hivatalba lépését követően a hallgatóság arcába vágta Washington véleményét, miszerint Európa hasznavehetetlen, védelemre nem érdemes, potyázó szövetséges, amely elfojtja a kritikus populista hangokat és öngyilkos módon megnyitja a határait az illegális bevándorlók áradata előtt.
Az épület folyosóin hamuszürke arcú emberek jártak, az amerikai és európai politikusok kerülték egymást. Amikor a múlt szombaton Marco Rubio befejezte a beszédjét, a résztvevők felállva tapsoltak, majd a kisebb tanácskozások szüneteiben az udvaron beszélgettek, cigarettáztak, sőt sakkoztak is. A megkönnyebbülés kézzel fogható volt azután, hogy az idei Müncheni Biztonságpolitikai Konferencia szervezői a tavaly elhangzottakra és az azóta történekre reagálva az épületeket romba döntő bontógolyót tették meg a második trumpi korszak jelképévé.
Egy évvel ezelőtt JD Vance alelnök megalázta és megfenyegette a kontinenst a müncheni biztonsági konferencián, és minden jel arra mutatott, hogy az USA kész magára hagyni, és odadobni Oroszországnak Európát. Ezután nagyon éles váltás volt Marco Rubio mostani beszéde, ami egy régi barátság újjáélesztéséről szólt.
Pedig a szerelmesek Valentin-napján Rubio a bajor fővárosban nem csábító üzeneteket súgott az európai politikusok fülébe, hanem lényegében ugyanazt mondta, amit Vance. Csak udvariasságokba csomagolta Washington üzenetét, nem nyersen, de azért határozottan fogalmazott, s nem hagyott kétséget afelől, hogy Trump új világrendet épít. Amiben az USA szava és érdeke a legfontosabb, amihez Európa alkalmazkodhat, s a munkában társ lehet, de nem egyenrangú, ha pedig kimarad, magára vessen. A The Wall Street Journal amerikai napilap idézte Jeff Rathkét, a washingtoni Amerikai–Német Intézet igazgatóját, aki szerint „Rubio beszéde J.D.-é volt, a szakáll nélkül”. Majd egy meg nem nevezett európai kormánytiszviselőt is megszólaltatott, aki azt mondta, pofon volt bizony, még ha selyemkesztyűvel adták is. Azt sem szabad a hangnemkülönbséget figyelembe véve elfelejteni, hogy Rubio és Vance nemcsak a müncheni, hanem a hazai közönségnek is játszott, hiszen egymás riválisai lehetnek a Trump által felépített MAGA-mozgalom trónörökösi, s így a 2028-as elnökválasztás republikánus jelölti pozíciójárt folyó versenyben.
A német házigazda megnyugtatónak nevezte az amerikai külügyminiszter felszólalását, de a léc eleve alacsony volt J.D. Vance alelnök tavalyi kirohanása után. A transzatlanti viszont ráadásul egy feszítő ellentmondás határozza meg, akármilyen hangot üt is meg Marco Rubio.