Mészárosék alkuszcége a saját ügynökeinek mentegetőzik a HVG cikke miatt

Miután a HVG megírta, a kormány egy titkos határozattal kilőtte, hogy az állami szervezetek független alkusz közreműködésével kössenek biztosítást, a Mészáros Lőrinc és Keszthelyi Erik tulajdonában álló Hungarikum belső levélben ecsetelte a saját erősségeit a munkatársainak. Ám arra nem tért ki, mennyit veszíthet az állam takarékoskodásán.

Kedves Kollégák! A napokban a HVG gazdasági média felületén megjelent állami szervezetek biztosítási költéseivel kapcsolatos kommunikációra reagálva kiemelten fontosnak tartjuk, hogy az igazgatóság nevében munkatársaink tényszerű és teljes körű tájékoztatást kapjanak

– ezzel a mondattal indul az a HVG birtokába jutott levél, amit február 18-án küldött a Hungarikum Alkusz a saját ügynökeinek.

A Mészáros Lőrinc és Keszthelyi Erik tulajdonában álló vállalat gyakorlatilag megkerülhetetlenné vált az állami szervezetek és cégek számára, ha biztosítást akarnak kötni. Monopolhelyzetre tett szert, kiszorítva a nagy, nemzetközi alkuszokat és bebetonozva az évi tízmilliárdos nagyságrendű profitot, amit a két oligarcha fele-fele alapon vehet ki osztalékként.

Piaci hírek szerint ebben az egyeduralkodó helyzetben vastagon foghat a Hungarikum ceruzája.

A HVG-nek nyilatkozó biztosítási szakemberek szerint az éves biztosítási díj 20 százalékával egyenlő, szokásos alkuszi díjazásnál többet – akár 30-40 százalékot – fizethetnek neki a közreműködésével befutó biztosítók, végső soron pedig az ügyfelek.

Úgy tudni, a választások küszöbén ez a szisztéma – valamint Mészáros Lőrinc irritáló luxuséletmódja – elérte az ingerküszöböt, ezért döntött úgy a kormány, hogy leállítja azt. Más kérdés, hogy a nagyon is időszerű takarékoskodást miért nem nyilvánosan vezetik be.

Mészáros Lőrinc a FEHOVA kiállításon 2026. február 5-én
Veres Viktor

A Hungarikum Alkusz a HVG érdeklődésére nem kommentálta a kormányzati intézkedést, mint ahogyan az ágazat gazdája, a Nemzetgazdasági Minisztérium sem. A Hungarikum egyáltalán semmilyen információt nem hajlandó kiadni az állami megbízásairól.

Ám hogy az ügy roppant érzékenyen érinti, azt mi sem bizonyítja jobban, mint a mostani belső, tájékoztató levél, amelyben az igazgatóság hosszasan sorolja a cég kiválóságait.

Hozzászólások