Egyszer csak népszerű Facebook-csoportok kezdték el ontani a pártpropagandát

Ha a Facebookon dőlne el a választás, aligha nyerne a kormánypárt. Ezt érezhetik azok a helyi fideszes kampányfőnökök is, akik az utóbbi hetekben egy-egy település népszerű civil Facebook-csoportjának átvételéről döntöttek, látva a tiszás posztok spontán terjedését.

Ádáz küzdelem zajlik a helyi nyilvánosságért a közösségi médiában. Míg a Tisza Párt követői egyszerű csoporttagként vagy adminisztrátorként kezdik osztani az ellenzéki párt posztjait, addig a Fidesz támogatói láthatóan vezényszóra cselekszenek. Sok településen több olyan helyi Facebook-csoport is működik, amelyet évekkel ezelőtt egy-egy lelkes civil indított el, hogy az ott lakók megosszák egymással az információkat, vagy éppen különböző holmikat csereberéljenek. Ezeknek a tagsága még a kisebb településeken is több ezer, a nagyobb városokban több tízezer fős – ez pedig a politikai pártok számára nagyon is kívánatos felület a választási kampányban.

Sok településen a Fidesz már évekkel ezelőtt beszivárgott ilyen csoportokba, Győrött például a 74 ezres taglétszámú „Győrben és Győr környékén láttam, hallottam” és a 15 ezres „Győrben hallottam” nevű csoportot is a kormánypárt uralja; morognak is érte a tiszások. A megye Csornát és Kapuvárt is magába foglaló választókerületében is hatalmas a Fidesz elérése: az immár hatodik ciklusáért induló kormánypárti Gyopáros Alpárnak személyesen is 55 ezer követője van a Facebookon, miközben a támogatására a Megafon influenszerképzőjében felnevelt Dudás Zsolt 102 ezer követőnek tolja tovább a kormánypárti tartalmat az „Ahogy a Gazda látja” blogon. Ezzel szemben a Tisza Párt helyi jelöltjének, Bóna Szabolcsnak – aki maga is agrárvállalkozó, és a Tisza listájára nem is volt hajlandó felkerülni, mondván: egyéniben akar győzni – egyelőre csak 9,9 ezer követője van.

Ellepte a Facebookját Magyar Péter? A mesterséges intelligencia is tehet róla

Hónapról hónapra változtat a Facebook azon az algoritmuson, amely eldönti, milyen tartalmat lát egy-egy felhasználó. Az elmúlt évek módosításaival egyre nagyobb hangsúly kerül arra, hogy az adott posztot „értékesnek” tekinti-e a platform, mint arra, hogy ki osztja azt meg, sokkal kisebb jelentősége van annak, mekkora követőtáborral rendelkezik egy tartalomgyártó. Az is jól látszik, hogy Magyar Péter Orbán Viktornál jobban ráérzett arra, mi tetszik a mesterséges intelligencia alapú algoritmusnak – állítja Lévai Richárd online marketing-specialista, aki a HVG-nek elmondta azt is, miért hátráltathatja a népes követőtábor a miniszterelnök Facebook-kampányát.

Ám ebben a választókerületben is azt történt, hogy egy régóta bejáratott Facebook-csoportban, jelesül a Helló Kapuvárban egyszer csak megjelentek a tiszás posztok, holott a két adminisztrátor nem változott: ugyanazok, akik 2022-ben voltak, amikor a Tisza Párt még nem is létezett. A 13 ezer tagon nem látszik a felháborodás, ami Bóna magabiztosságát támasztja alá.

Ez a fordulat felkavarta az állóvizet ott, ahol a Fidesz eddig úgy gondolhatta, hogy nem igazán van kihívója, most azonban az online térben is egyre erősödő ellenféllel kell megküzdenie. Ennek jele volt az, amit a közelmúltban a Telex megírt, hogy a „Pécsen hallottam” csoportnak januárban hirtelen új, a Fideszhez köthető adminja lett, a 24.hu pedig arról tudósított, hogy a Pest megyében, Göd környékén újrázó Tuzson Bence stábjának az egyik tagja Fót 13 éve működő lakossági csoportját szerezte meg.

Hozzászólások