Ember vagyok, nem turista – Lackfi János 15 pontja március 15-re

Hogyan jelezzem, ember vagyok, nem turista

1. Idézzem fel magamban újra és újra azt a teljesen értelmetlen, kissé szutykos, de nagyon örömteli jelenetet, amelyet három hajléktalan fiatal főszereplésével láttam a villamoson. Ketten voltak egy pár, fiú és lány, mindketten gyanúsan felspannolt állapotban, a harmadik, idősebb, még ápolatlanabb pasas bölcs rezignációval szemlélte a fiatalság bolondságát. Közepesnél jobban feltekert hangerővel csevegtek, túlharsogva a tömegközlekedés csörömpölését, és a lánynak egyszeriben az a kiváló ötlete támadt, hogy egy dezodort előkapva alaposan bedörgöli barátja szőrös képét, a fiú kapkodta félre az arcát, szájába, szemébe ment az illatszer, ezért ne legyen barátnőd, okította az idősebbet. A manőver végén a hölgy egy parfümöt is elővett, és alaposan befújta vele szerelmét, aki csak úgy illatozott, mint népdalban a csipkebokorrózsa, és vele együtt a villamos egésze is. Tanulság nem volt, ha csak az nem, bármit képes elkövetni, hogy kedvese minél szerethetőbb személy legyen.

2. Pöszmögésben legyek világbajnok. Pedig széles a pöszmögészeti mezőny: állukat vakarók… hátukat kifordult vállal kapirgálók… szemüket dörgölők… fogukat szívogatók… kidurrant autógumit, leomlott kerítésfalat, kiszáradt fát tudós arccal körbehümmögők… fogpiszkálót elmélyült arccal rágcsálók… napba hunyorogva nézgélők… aszongyahogy fejben osztók-szorzók… mélán a horizontot fürkészők… fejüket tudományosan ingatók… rekedt köhögésig röhörészők… ingatlant mindig megszakértők, sosem vásárlók... Mind odatérdelnek a világverseny mezőnyéhez, és startpisztoly dörrenésére csak azért sem indulnak, helyben futnak, hátrafelé talpalnak, egy helyben bukfenceznek, cipőfűzőjüket kötögetik újra meg újra. A pöszmögés nem jön csak úgy magától, tanulni kell, vérverejtékes munkával elsajátítani, formában tartani magamat, hogy bármely helyzetben képes legyek világszínvonalon elszöszölni. Nem elég a kispálya, a falusi műfüves, nekem olimpiai stadionszinten kell konyítanom a szöszmötölés, időhúzás, ámbolygás, punnyadás művészetéhez. Hogy aztán felkaphassam fejemet, ha egyszer kiderül a választási pályalejtés valódi szöge, mértéke, aránya.

3. Simítsam meg szórakozottan feleségem nagyszirtjét, szeressem nagyon gyengéden megsimítani feleségem nyakszirtjét, ennél jobban már csak beleszagolni szeressek a nyakába, odabújni egész arcommal, ez is következzék majd a simítás után, már érezzem előre a borzongást az ujjbegyeimben, mert ez jó, mert ezt így kell csinálni az idők kezdetétől az idő végezetéig, és legyek már centiméterekre attól a nyakszirttől, csak akkor realizáljam, hogy valaki más feleségének a nyakszirtje ez, tiltott zóna, nehezen tudnám kimagyarázni, úgy látszik rosszul emlékeztem, a társaság közben átrendeződött, az asszony talán a sógornőmmel beszélget, vagy valami más legális tevékenységet folytat, míg én kishíján belefeledkezem egy idegen nő idegen nyakszirtjébe, pedig írva vagyon, embertársad házastársának nyakszirtjét ne kívánjad, de hát nem is kívántam, nem mintha nem lenne kívánatos, de kérem, ez puszta félreértés.

4. Ne legyek okosabb, mint a telefonom, amihez köldökzsinóron kötődöm. Ha a vesztfáliai csata dátuma kell, barátom a Wikipédia, ha fogalmam sincs, hogy van az önbíráskodás angolul, barátom a Google-fordító, ha nem tudom, zongorázott-e valaha Ady, barátom a ChatGPT. Ha nem tudom, lesz-e újabb világháború, és pontosan hányadikán tör ki, ha nem tudom, párkapcsolatban mit jelent az asszertivitás, ha nyűgös a gyerek, mit tegyek, ha érdekel, ki zongorázza a legkevesebb félreütéssel a Csajkovszkij-versenyt, ha kíváncsi vagyok Egyenlítői Guinea GDP-jének összegére, ha tudni akarom, pontosan ki és mivel fenyegette meg a kampányunokát, elég beleszürcsölni a láthatatlan köldökzsinór szívószálába, és máris elteltem mézédes, vitamindús, ásványi anyagokban gazdag infopempővel.

5. Vigyem le a poharat, hogy elmosogassam, lássam meg a zoknit, amit azért tettem oda, hogy kidobjam a szennyesbe, dobjam ki a szennyesbe, vegyem észre, hogy üres a vécépapírguriga, fogjam meg, hogy levigyem a gyújtóshoz, előbb tegyem le a poharat meg a gurigát, és vegyek ki egy új vécépapírt, minthogy eléggé koszos a vécécsésze, kicsit csiszatoljam a kefével, tegyek új illatosítót, dobjam ki a régit, mossak fertőtlenítővel kezet, jaj, basszus, rajtam maradt az olvasószemüvegem, vigyem vissza az asztalomra, el ne kallódjon, jusson eszembe lenn a földszinten, fönn maradt a gyújtósba való vécépapírguriga meg a pohár, amit el akartam mosogatni, ezért jöttem le.

6. Arról, hogy elefánt, jusson eszembe a svájci bicskám, ami nem is az enyém, hanem a nagybácsikámé, csak nem adtam neki vissza, de már meghalt. A sírjába se dobtam be, a fiainak sem adtam vissza. Hülyén is néznének rám az unokái, ha most beállítanék hozzájuk azzal: megvettem a méregdrága repjegyet, szeretném visszaadni a filléres bicskájukat. Pedig egy bicska sosem annyit ér, amennyit adnak érte. Egy bicska zsebben hordva nem ugyanaz, mint egy fiók mélyén. És egy bicska kinyitva egészen más, mint becsukva. Amint egészen más a fixáras benzin és a szabadáras, a szedett-védett és a lukas vezetékből spriccelő, a baráti és az ellenbaráti.

7. Legyek képes bármit elfelejteni, miközben legyek halálbiztos, hogy megvan ez a tudás, ott, a helyén, a kartotékban, az agybeli Excelben, ezért a nagyívű előadás kellős közepén elegánsan csettintsek ujjaimmal, na, kutya vigye, nem ugrik be a név, jaj, na, hát pedig tudom… csettintsek, még mindig nem ugrik be a név, pedig biztosan tudom, beszéljek mellé kicsit addig is, majd megjön az az átkozott név… csettintsek, továbbra sem ugrik be a név, vakarásszam addig az emlékezetemet azon a ponton, míg kilyukad teljesen, bújjak át a lukon, és kezdjek kutatni homályos fiókokban, titkos rekeszekben, míg hallgatóságom összenéz: na, ezt elvesztettük. Pár nap múltán pedig üvöltsek vel az utca kellős közepén, a járókelők megrökönyödésére, és rikkantsam el magam: hát persze, Villiers de L'Isle-Adam!

8. Öröktől fogva viszkessen bennem a rakoncátlan vágy, hogy beleírjam némelyik adóügyi nyilatkozat megfelelő rubrikájába, leánykori neve: lánykorcsolya. Mégis mindig vegyek erőt magamon, és ne tegyem meg, hiszen ezek a nyilatkozatok tök szabályos, akkurátus dolgok, hiszen a könyvelés valakinek a létfenntartó munkája, fizetést kap azért, hogy rendben legyen minden, ebbe én nem trollkodhatok bele, meg aztán még a végén felém fordul a puskacső, rám jár a rúd, és nem fizetik ki a honort, azt a kicsi honort, azt a kicsi, nyomorult honort, azt a kicsi, nyomorult irodalmi honort. Többszáz nyilatkozat után az egyikbe mégis firkantsam oda (próba, szerencse alapon), és sikerüljön egy jófej könyvelőt kifognom, aki kedves viszontválaszában jegyezze meg majd, tetszett a leánykori nevem.

9. Diákkoromban fennhéjázzak fellengzősen, mostanában meg már csak rezignáltan mondogassam Kassákkal: „mondom bizony, ma fáradt vagyok, és pihenni akarok, mint bő ágyán a savóvérű agg”. Ami nem sokkal több, mint alanyi közlés, mint amire mindenki képes, de mégis pont annyival több, hogy épp csak költészet legyen, a léc alatt laposan átkússzon a líra terepére. Csodák ezek az apró átfogalmazások, amelyek mintegy varázsütésre átnemesítik a köznapi tapasztalatot valami titkos, mélyértelmű, másrendű valósággá. Ady ebben a nagymester, az abszolút number one, azt mondja, ősszel szellemjárás van, s alig járnak az utcán, ám ez közhely lenne, ezért inkább úgy fogalmazza át, „kísértetes nálunk az ősz, s fogyatkozott számú az ember”, ami pont ugyanaz, de mégsem ugyanaz, nagyon nem, hiszen ádáz, bővérű, babonás, vajákos, olyan egészen adybandys.

10. Időnként gondosan gomboljam félre ingemet, kabátomat, játsszam meg, hogy bosszankodom kicsit, majd különös elégtételt érezve gomboljam vissza rendszerkompatibilisre az adott sort. Szorosra gombolt gondolkodásomat panyókára vetettre cserélném! „Gombolkodom, tehát vagyok” jeligére a kiadóba!

11. Morgolódjak bármin csak úgy, a morgolódás kedvéért, az ősi és mélyen emberi ars murmurandi tradíciója jegyében. Egy morgolódó országban fel sem fog tűnni egy plusz morgolódó, de ha valamelyikünk netán tartósan abbahagyná, és nem mondaná tovább bőszen, a bajsza alá, a gallérjába a magáét, alighanem kilyukadna az össznemzeti, évszázados morgolódás, és olyan mély és töprengő csend köszöntene be e kis hazában, hogy még a Jóisten merőkanala is megállna benne. Forradalmasítaná hangzavarunkat!

12. Állapítsam meg, hogy a répatorta mégiscsak egynapi hűtés után a legfinomabb. Nem, mégis inkább frissen, melegen. Nem, mégis inkább hűtve. Legjobb lenne egyszer két répatortát készíteni egy nap különbséggel, az egyiket behűteni, és párhuzamosan kóstolni a kettőt, egyiket hidegen, másikat melegen. Úgy végre fény derülne az igazságra. Cukoröntetről ne is ejtsek szót, még aktivizálódna bennem a kirobbanó energia atommaghasadása.

13. Készítsek listát a testemen található külsérelmi nyomokról, az automata ajtó becsípte középső ujjamon látható derékszögű hegről a kiskori sérvműtétkor felvágott lágyéktáji sebhelyről, a csuklómon lévő pöttyről, ahol a szívkatétert a koszorúérbe vezették, a vádlimon található rejtélyes dudorról, és így tovább. Napi rendszerességgel, fennhangon soroljam fel ezeket, mélyen megrendülve saját emberi kicsiségem felett. Egy reformsüllyesztő mélyén landolt egészségügyi hálózat vagyok, bezárt rendelő és hunyorgó neoncső és lepattogzott festékű radiátor és letekeredett vécépapírguriga és imakönyv, szemüveg, kis szatyorban pilótakeksz a kórházi ágy melletti éjjeliszekrényen.

14. Nézzek szembe mindennap azzal a három valószínűtlenül kecses őzzel, akiket majdnem elszalasztottam, mielőtt közelről megpillantottam volna őket. Már-már elhaladtam az elvadult kert mellett, pedig az odavezető ösvény gyerekesen hívogató volt, s csak egy zörrenésre léptem kettőt hátrafelé. Az őzek akkor szökkentek ki a fénybe, gyanútlanul, némi meglepetéssel, de nem túlságosan riadtan bámulva rám. Moccanni se mertem. Egy idő után valószínűtlenül légies mozdulatokkal távoztak, hanyagul dobálva tagjaikat. Azóta nincs szükségem teológiai magyarázatokra a Szentháromságot illetően.

15. Skandáljak bármit, legyen az de-zok-szi-ri-bo-nuk-le-in-sav, ne-u-ro-plasz-ti-ci-tás, le-ven-du-la-il-lat vagy talp-ra-ma-gyar-hí-a-ha-za.

A hvg360 tartalma, így a fenti cikk is, olyan érték, ami nem jöhetett volna létre előfizetőink, támogatóink nélkül. Ha tetszett az írásunk, oszd meg, hogy a világosság mindenkihez eljusson.