Amikor utoljára szót váltottunk, épp megjelent a Kés című könyve, az ön elleni 2022-es merénylet és a felépülése krónikája. Két dolgot mondott akkor a jövőről: az egyik, hogy újra képes fikciót írni, a másik, hogy az érzékelés valószínűleg sosem fog visszatérni maradéktalanul az egyik kezébe. Tavaly ősszel megjelent A tizenegyedik óra című novelláskötete (a magyar kiadás ősszel várható). Milyen volt visszatérni a fikcióhoz? És hogy van a keze?
Az érzés csak részlegesen tért vissza, de a kezem működőképes. A fikcióhoz viszont könnyen visszataláltam. Befejeztem a Kés című memoárom, és ezzel mintha felpattant volna egy zárt ajtó a fejemben. Jöttek a történetek. Örömteli volt a visszatérés. Írtam én esszéket és más nem fikciós műveket korábban is, de mindig úgy voltam vele, hogy a fikció az én igazi munkám. Minden más másodlagos.
Az új kötetben olvasható Late című történetének hőse egy S. M. Arthur nevű író, aki az elbeszélés kezdetén némi meglepetéssel tapasztalja, hogy meghalt, és már csak szellemalakban létezik. A halott írók szellemeivel hogy áll? Szívesen összefutna valamelyikükkel?
Joyce vagy Kafka szellemével szívesen.
Lehet, hogy kínos csendben ülnének.
Egyikük sem volt valami könnyű eset. Joyce elég tüskés alak volt, nem lehetett könnyű vacsorapartner. Akkor már inkább Kafkával vacsoráznék. Azt mondják, nem volt vészesen kafkás természet.
Jó néhány éve azt mondta, Paul Auster és Don DeLillo visszatérő vacsorapartnerei. Auster azóta meghalt. Az íróvacsoráknak is vége?
