Csupán az fog történni, hogy a bulizás és a drogozás is rejtőzködőbbé és kockázatosabbá válik. Az emberek majd azelőtt magukba tolják egyszerre az összes náluk lévő drogot, hogy bemennek egy buliba. Vagy – és ez ma már egyre gyakoribb – el se mennek klubokba, inkább valami házibuliban fogják szétrakni magukat
– foglalta össze a kampányidőszakra igencsak felpörgetett, klubbezárásokkal is járó drog elleni kormányzati harc következményeit Sárosi Péter, a Drogriporter szerkesztője, a Tánc a szabadságért demonstrációk szervezője.
https://hvg.hu/elet/20260228_tuntetes-drogriporter-kossuth-ter
Az utóbbi hetekben a rendőrség egy vagy két hónapra bezárt – pontosan nem tisztázott okokból, erősen vitatható fellépéssel – egy sor szórakozóhelyet, főleg Budapesten (többek között a Symbolt, az Arzenált és a Turbinát), de a szegedi Sing Sing klubra is ideiglenesen lakat került. Az intézkedés alapja egy kezdetben kormányrendeletként élő, aztán törvényi szintre emelt szabály, amely kimondja: három hónapra bezárható az a szórakozóhely, ahol kábítószer-kereskedelem, kábítószer készítésének elősegítése vagy tudatmódosító anyaggal visszaélés történt. Vagyis a klubokat teszik felelőssé azért is, ha bármelyik vendégük drogot fogyaszt – miközben erre a gyakorlatban semmilyen ráhatásuk sincs.
https://hvg.hu/itthon/20251231_kormanyrendelet-drogrendelet-visszavonas-kozlony