Kiadta a NASA a legszebb fotókat, így néz ki a Hold túloldala
Az Artemis II legénysége a Holdat megkerülve tér vissza a Földre. A csapat már úton van, a Hold túlsó oldaláról készült képek azonban már elérték a Földet.
Az itthoni választási kampány, a valós és elképzelt háborúkkal járó pszichózis szerte a világban, és a szinte az egész Földet túszul ejtő szorongás és zűrzavar nem épp arra késztet, hogy felnézzünk az égre. De szerencsénkre azok, akik „az égben” vannak, visszanéztek a Földre, és megajándékozták az emberiséget egy csodálatos fotóval a nagy semmiben kéken ragyogó bolygóról. A perspektívaváltáshoz néha tényleg ki kell szaladni a világból.
Múlt pénteken – az ünnepi kontextusban nagypénteken – tette közzé a NASA azt a fotót, amelyet az Artemis II misszió parancsnoka, Reid Wiseman készített a bolygónkról. A „Helló, Világ” 228 500 kilométer távolságból készült, a képen az otthonunk a maga gyönyörű színeiben látható az univerzum sötétjében, két sarki fény is felsejlik körülötte, köszönhetően annak, hogy a Föld épp eltakarta a Napot, a kép alján pedig a Vénusz ragyog fel apró pontként. Jól kivehető a Szahara és az Ibériai-félsziget, valamint Dél-Amerika egy része. És persze tudjuk, hogy valahol ott van a Hormuzi-szoros, a Török Áramlat, és valahol mi is ott vagyunk, amint épp az utolsókat rúgja körülöttünk a választási kampány.

Ahhoz képest, ami a zűrös mindennapokban a megélésünk, a fotó békésnek tűnik, és nyugalmat áraszt. Ehhez azonban talán elengedhetetlen a 228 500 kilométer perspektívája. Azt pedig, hogy ez a perspektíva mit képes adni az embernek, az Artemis II másik űrhajósa, Victor Glover fogalmazta meg egy húsvéti üzenetben.
Az Artemis II legénysége a Holdat megkerülve tér vissza a Földre. A csapat már úton van, a Hold túlsó oldaláról készült képek azonban már elérték a Földet.
Múlt szombaton, miközben az Artemis II Orion kapszulája a Hold felé száguldott, a CBS News riportere megkérdezte az amerikai űrhajóst, hogy szeretne-e valamilyen húsvéti gondolatot megosztani velünk, itt a Földön. „Nem készültem semmivel. De örülök, hogy felhozta a témát; szerintem ezek az ünnepek fontosak” – válaszolta Glover, aki aztán a maga nemében tökéletes rögtönzött üzenetet intézett a földlakókhoz. Glover elmondta, hogy ők négyen most azért érdekesek számunkra, mert egy űrhajón vannak messze a Földtől, de tulajdonképpen mi emberek is egy űrhajón vagyunk, amelyet történetesen Földnek hívünk, és amely lakóhelyet biztosít nekünk az univerzumban. „Talán a köztünk lévő távolság miatt azt gondoljátok, hogy különleges, amit csinálunk, csakhogy mi ugyanolyan távolságra vagyunk tőletek. És azt próbálom elmondani nektek – csak bízzatok bennem:
ti vagytok a különlegesek.”
Szentirmai Gábort, a magán-egészségügyi és vállalati tranzakciós szektor elemzőjét, a Heal Partners szakértőjét kérdeztük.
Hat önálló divízió jön létre.