Karafiáth Orsolya: Fáradt vagyok. Szomorú. Nem tudok békejobbot nyújtani

Az én hetem című sorozatunkhoz négy írót kértünk fel, hogy öt kulcsszót felhasználva írjanak arról, miként élték meg az elmúlt hetet. Karafiáth Orsolyának a Tisza kétharmados győzelme után az alábbi készletből kellett ihletet merítenie: kétharmadváltó, székfoglaló, szőröstül-bőröstül, iránymutatás, pánikroham.

Kulcsszavak
Kétharmadváltó – Kétharmados, alkotmányozó többséggel nyerte a választást a Tisza Párt, a Fideszen kívül még a Mi Hazánk küldhet képviselőt a parlamentbe.

SzékfoglalóMagyar Péter elkezdte az előkészületeket a kormányzás átvételére, sorra látogatta a közjogi méltóságokat (az államfőt lemondásra szólította fel), stratégiai cégeket, telefonon tárgyalt külföldi vezetőkkel, és nem utolsósorban példátlan interjút adott a közrádióban és a köztévében, ahol másfél éve nem járt.

Szőröstül-bőröstül – Sokkot okozott a Fidesz híveinek a vereség, kisvártatva Orbán Viktor is megszólalt, a vereségért „szőröstül-bőröstül” vállalta a felelősséget, de azt is mondta, örömmel vállalja tovább a közösség vezetését is, ha erre felhatalmazzák.

Iránymutatás – Iványi Gábor szerint Orbán Viktornak börtönben a helye – a megfelelő jogi eljárás után. A lelkész erről a Der Standardnak adott interjúban beszélt. Ha nem vonják felelősségre a kormányfőt, akkor visszatérhet, ám ez esetben sötét jövő fenyeget – véli Iványi, aki évtizedekkel ezelőtt még jó viszonyt ápolt Orbánnal, fiatal politikusként még lenyűgözőnek, bátornak tartotta.

Pánikroham – A választási vereség után a Fidesz és a holdudvar soraiból többen is kritizálni kezdték a párt eddigi politikáját, lemondások, felmondások, felmentések történtek, a NER gazdagjai pedig állítólag megkezdték vagyonuk kimenekítését az országból. A HVG számításai szerint 6-7 ezermilliárd forintra rúg a Fidesz holdudvara által felhalmozott vagyon értéke, de ezt a Tisza-kétharmad gyors ütemben elporlaszthatja.

Apám haldoklása egybeesett az SZDSZ-ével. Az erősen jobboldali nagypapámmal, az ő apjával a rendszerváltás óta folyamatos, nagy, de kívülről eléggé szórakoztató harcban álltak. Az Utolsó Napon, úgy értem, apa utolsóján, csak akkor még nem így neveztük, együtt mentünk be meglátogatni őt a kórházba. A papa így köszönt: „Na, fiam, nem vagy sokkal jobb állapotban, mint a pártod!”. Nevettünk mindannyian. Aztán a vég szinte természetes volt. (A párt még húzta egy picit.) Apám halála lezárt egy családi korszakot: már nem kellett úgy tenni többé, mintha a többiekkel bármi közünk lenne egymáshoz.

Egész addigi életem hasonló csatákkal telt. A katolikus anyai nagyanyám gyalázta folyamatosan a férjét, a református papát. Az apai ág prolizta fennhangon az anyait, és a kérdésekre mindig azt a választ kaptam: ami volt, elmúlt, menj leckét írni, menj játszani, egyáltalán, hagyjál minket békén. Belenőttem tehát a polarizáltságba, abba, hogy az, amit ösztönösen érzek, olyan nagyon sokat nem számít. Egy ponton túl azt sem tudtam, vajon a sok ellenmondásos érzelem, amit legtöbbször lefojtandó indulatként detektáltam, valóban belülről fakad-e.

Hozzászólások