Tetemre hívás és újjászületés – mindkét élményben része volt azoknak, akik az új Országgyűlés beiktatását, az új kormány első napjait követték. Az egyik pillanatban Sulyok Tamás köztársasági elnök nézett szembe a köztársaság elveszejtése miatti vádakkal. Nem bújhatott el, nem süthette le a szemét, rámutatott a frissen beiktatott miniszterelnök és rászegeződött az ország szeme. Az ünnepi hangulatban sem lehetett feledni, hova jutott a köztársaság.
Lesz-e hosszú távon elég erő és következetesség a nem felejtéshez?
A másik pillanatban a vidékről (Isten háta mögül), Sükösdről érkező gyerekek zenekara vonult be a Parlamentbe. „Gondok kése húsunkba vág, képmutató lett a világ” – zengett az ülésterem, ahogy a cigány himnuszként felvezetett népdalt énekelték. Mindenki tudta, a dal és a fellépés legalább annyira az ünnepi műsor része, mint amennyire a vádbeszédé is. Az előző kormány a gyermekbántalmazási ügyekbe bukott bele. Bicskébe, a Szőlő utcába. A szegény, sok esetben cigány családoktól „kiemelt”, elszakított gyerekek kálváriájába.
https://www.youtube.com/watch?v=mceFd9THnAo
Most, a kormányváltás után, a fellépő gyerekek hangja töltötte be a teret. Egyszerre vitt a katarzisba, és figyelmeztetett a felelősségre, a következő hetek, hónapok elodázhatatlan, irdatlan feladataira ez az élmény. A közönség – frissen beiktatott parlamenti képviselők, kormányzati megbízatásra váró miniszterjelöltek állva tapsoltak, sírtak, nevettek. A politikai korlátoltságukhoz, károkozáshoz ragaszkodó Mi Hazánk képviselői – mint ördög a tömjénfüst elől – kiszaladtak a gyerekhangok elől.
Hogyan lehet a cserbenhagyó államtól a felelős, a gondoskodó felé tovább lépni?
