Az EU legszegényebb államává vált a mienk a Fidesz 16 éve alatt – hangoztatta a Tisza Párt gyakran a kampányban, majd már hatalomra kerülve is. Amire a Fidesz úgy reagált: igenis közelítünk az EU-átlaghoz, sőt, nálunk sokkal jobban csökkent a szegénység, mint egy sor másik országban. És mindkét párt egy valóban létező számsorral próbálja bizonyítani a maga állítását, miközben sokat hallhattunk arról, hogy bajok vannak a szegénységi statisztikával. De akkor mi az igazság?
Ebben a helyzetben szokták sokszor azt a hamisan Churchillnek tulajdonított idézetet felemlegetni, hogy „csak annak a statisztikának hiszek, amit én hamisítottam” – Churchill bizonyíthatóan soha nem mondott ilyet, de a bizalmatlanság valahol érthető. A helyzet az, hogy a szegénységnek több mutatószáma is van, mind egy kicsit mást mér.
Ami alapján a legszegényebbek vagyunk
Az Eurostat egyik legfontosabb mutatója a témában a tényleges egyéni fogyasztás mérőszáma (az angol actual individual consumption elnevezésből ezt szokás AIC-nek rövidíteni) –
ebben vagyunk most az utolsók az EU-ban.