Mementó 1950: összevonják a községeket
A magyar parlamentben új, „egyszerűbb” házszabályokat fogadtak el hatvan éve, amelyeket azonban nem mertek nyilvánosságra hozni. Közben hirtelen eltűnt az államfő, Szakasits Árpád. Az új házszabály segítségével a belügyminiszter, Kádár János 1950 májusában pár nap alatt megszavaztatta a tanácsrendszer bevezetését. Az új törvény szerint az 500 főnél kisebb lélekszámú településeken „rendszerint” közös községi tanácsokat kellett alakítani.
Hatalmas címekkel köszöntötte az olvasókat a Szabad Nép 1950. május 9-én: „Rónai Sándor elvtársat az Elnöki Tanács elnökévé választotta az országgyűlés”, illetve „Kádár János elvtárs benyújtotta a helyi tanácsokról szóló törvényjavaslatot”. Az örömteli események hátterében „érdekes” folyamatok játszódtak le, kár, hogy ezekről a Szabad Nép nem számolt be. Az államfő Szakasits Árpád távozásának indokaként felhozott "hirtelen betegség" ugyanis csak álca volt. Valójában már április 24-én lemondott, majd letartóztatták, vejével, Schiffer Pállal együtt. A Magyar Életrajzi Lexikon és a Wikipedia szerint az Elnöki Tanács elnökét „1950-ben koholt vádakkal letartóztatták és háborús bűntett, kémkedés, a demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés vezetésének bűntettének vádjával életfogytiglani börtönre ítélték. 1956 márciusában szabadult ki, s rehabilitálták.”
Csak emlékeztetőül írjuk, a belügyminiszter ekkoriban Kádár János volt, de hogy neki mekkora volt a szerepe Szakasits eltávolításában, erről természetesen nem szól a Szabad Nép. Valószínűleg egyébként nem Kádár, hanem Rákosi volt a fő felelős Szakasits letartóztatásáért, viszont éppen a Szakasits-nyomozás során felmerült „adatok” miatt kerül majd később bajba Kádár is. Kádár egyébként a koncepciós perek anyagainak nagy részét megsemmisítette a hatvanas években, amikor elvileg a visszaélések kivizsgálásra hozatott létre bizottságot – írja Huszár Tibor Kádár-életrajzában. Éppen ezért jelenleg felelőtlenség lenne bárkit is felmenteni az ötvenes évek vezetői közül a letartóztatások miatt, hiszen a dokumentumok jelentős része nem áll rendelkezésre. Kádárt az sem menti fel, hogy később szintén börtönbe veti Rákosi. Az 56-os intézet honlapja szerint egyébként Kádárt is felelősség terheli a volt szociáldemokrata vezetők ellen koncepciós perekben hozott ítéletekért.
Új házszabály - nem merik nyilvánosságra hozni
De hagyjuk Kádár János belügyi tevékenységét, nézzük, mit csinált ekkoriban - belügyminiszterként - a közigazgatás terén. A Szabad Nép május 9-ei száma szerint igen aktív volt ekkoriban az MDP (Magyar Dolgozók Pártja) főtitkár-helyettese. A cikk ugyanis így folytatódik: „ezután Kádár János elvtárs, belügyminiszter benyújtotta a tanácsokról szóló törvényjavaslatot. Ries István elvtárs, igazságügy-miniszter benyújtotta a büntetőtörvénykönyv általános részéről szóló törvényjavaslatot, amelyeket az illetékes bizottság elé utaltak.” (Ries István még 1950-ben a verések következtében meg fog halni a váci börtönben, erről az Aranycsapatról szóló cikkünkben már írtunk pár hete, amikor az igazságügy-miniszter MLSZ-tisztségéről szóltunk.)
Arról, hogy hogyan változott meg hirtelen a rákosista országgyűlésben a házszabály, a Szabad Nép így számol be: „Hegedüs elvtárs előadói beszédében hangsúlyozta, hogy a régi házszabályok, amelyeket a nemzetgyűlés még 1946-ban fogadott el, nem felelnek meg országgyűlésünk mai összetételének, és megváltozott feladatainak. A régi házszabályokban az úri Magyarország képviselőházának még sok káros vonása megtalálható.” Nagy valószínűséggel egyébként arról a Hegedüs Andrásról lehet szó a cikkben, aki 1955-ben lesz miniszterelnök, Nagy Imrét leváltva, és aki 1956-ban átadja a helyét – megintcsak - Nagy Imrének, az akkori forradalmi kormány vezetőjének. Aztán Hegedüs aláírja – utólag visszadátumozva – a szovjet hadsereg behívásáról szóló dokumentumot – még a forradalom idején. Hegedűs később szakít sztálinista múltjával, 1968-ban szembefordul a kommunista rendszerrel – Csehszlovákia megszállása után -, és ellenzéki szerepbe kerül. Komoly retorziók azonban a hetvenes-nyolcvanas években már nem érik őt.
1950-ben Hegedüs még persze sztálinista, ez kiderül a Szabad Népből is: „A javasolt ügyrend – mondotta Hegedüs elvtárs – széleskörű jogokat biztosít a képviselőknek és megszüntet számtalan eddig érvényben lévő kötöttséget. Egyszerűbbé teszi az országgyűlés működését, mert az eddigi 19 bizottság helyett 4 állandó bizottság létesítését javasolja: a jogi bizottságét, a gazdasági és pénzügyi bizottságét, a külügyi bizottságét és a kulturális bizottságét.” Vagyis az országgyűlés szerepét azzal is korlátozták, hogy számos szakbizottságot megszüntettek. Így a testület működése formálissá vált. Majd ez is kiderül: „Az országgyűlés az ügyrendet változtatás nélkül elfogadta.” Sőt, az új ügyrend azonnal életbelépett, „ennek értelmében a Kádár és Ries elvtársak benyújtotta törvényjavaslatokat a jogi bizottságnak adták ki előzetes tárgyalásra”. Az ügyrendről annyit érdemes még megjegyezni, hogy annyira „demokratikus” volt, illetve „egyszerű”, hogy titkosan kezelték, nyilvánosságra sem hozták a módosított házszabályokat Bencsik Péter tanulmánya szerint.
Mindezek után már felgyorsulnak a folyamatok. A Szabad Nép május 10-én ismerteti a tanácstörvény legfőbb rendelkezéseit. A törvényjavaslat bevezetőjében hangsúlyozza: „A szocializmus útján haladó Magyar Népköztársaság olyan államszervezetet épít, amely biztosítja a dolgozók tevékeny és állandó közreműködését az államhatalom gyakorlásában". Azt is hangsúlyozzák: "A Magyar Népköztársaság országgyűlése az alkotmányban megállapított elveknek megfelelően megvalósítja a demokratikus államszervezet legmagasabbrendű formáját: a tanácsok rendszerét.”
„A helyi tanácsok a dolgozó nép köréből a széleskörű demokrácia alapelvei szerint választott és a demokratikus centralizmus elveinek megfelelően egymás alá és fölé rendelt szervek, működési területükön a dolgozó népegységes államhatalmát képviselik, biztosítják a tervszerűséget az állami élt minden vonatkozásában, ellátják a gazdasági, társadalmi és kulturális vezetés feladatait, általában az államigazgatás helyi tennivalóit” – fogalmaz a törvény. (A demokratikus centralizmus a gyakorlatban ekkoriban azt jelentette, hogy a központi pártutatásításokat kellett végrehajtania mindenkinek.)
Ami a részleteket illeti: „Helyi tanácsot kell alakítani minden megyében, járásban, városban, a minisztertanács által meghatározott minden városi kerületben és rendszerint minden olyan községben, amelynek lakossága az ötszázat eléri. A Budapesten szervezett tanács a megyei tanáccsal azonos jogállású. Budapesten kerületenkint városi kerületi tanácsot kell létesíteni. (…) Az 500 főnél kevesebb lakosú több község részére rendszerint közös községi tanácsot kell alakítani.”
Hierarchikus rendszer
Vagyis a tanácsrendszer rendkívül szigorú hierarchiában épült fel: elvileg a piramis csúcsán az országgyűlés és az Elnöki Tanács állt, valójában viszont a minisztertanács látta el a felügyeletet és a tanácsok általános irányítását. A budapesti és megyei tanácsok és az azokkal azonos jogállású városi tanácsok közvetlenül alárendeltek a kormánynak. A megyei tanácsok alárendeltjei a városi és a járási tanácsok voltak, a legalsó szinten pedig a községi tanácsok álltak.
Ennél persze jóval bonyolultabb volt a helyzet, hiszen a törvény nem igazán szólt a Magyar Dolgozók Pártjáról, az állampártról, amely valójában a kezében tartotta a döntési jogköröket. A pártállam éppen úgy épült fel, hogy nemcsak államigazgatási, hanem párthierarchia is működött. Az államigazgatás sokszor csak utólag, pártutasítás nyomán hozta meg a rendelkezéseket. Az 1950-es tanácstörvényben szó esik egyébként a tanácsok végrehajtó bizottságairól (vb) is, ezekről az adminisztratív szervezetekről is. Ebből kiderül, hogy a vb-ket nemcsak a tanács választott tagjai, hanem a magasabb rendű tanácsok és a magasabb rendű tanácsok vb-i is utasíthatták. Mindez persze irtózatos káoszt okozott, és tervgazdaság és a pártutasításos rendszer gyakorlatilag gyorsan működésképtelenné vált. Részben ez a túlbonyolított és túlbürokratizált rendszer – és a totális diktatúra - vezetett az 1956-os forradalomhoz és szabadságharchoz.
Kádár a Szovjetunió példájáról
„Kádár János elvtárs belügyminiszter” a törvényjavaslathoz indokolást is fűzött a Szabad Nép szerint. Ebben hangsúlyozta, hogy a tanácsok munkájában való tevékeny részvétel növelni fogja a dolgozó tömegek érdeklődését az állami ügyek iránt, szorosabbra fűzi az állam és a tömegek kapcsolatát. Azt is kimondta: a Magyar Népköztársaságban „nincs szembenálló országos és helyi érdek; a tanácsrendszer egysége kifejezi azt is, hogy a megyék, járások, városok, községek, fejlődése országos érdek, amelynek feltétele az ország erői fejlődésének előmozdítása.”
Kádár végül azt is kimondja írásos indoklásában: „Feladatunk most az, hogy a felszabadító Szovjetunió példája nyomán következetesen továbbfejlesszük népköztársaságunk államszervezetét, tökéletesítsük működését; csak így tudja betölteni népi demokratikus államunk azt a nagy feladatot, amely a munkások és dolgozó parasztok államára a szocializmus építésében hárul.”
Két-három nap alatt átment a törvény a Parlamenten
Másnap, május 11-én a Szabad Nép a parlamenti vitáról számol be. Eszerint a törvényjavaslatot Pongrácz Kálmán elvtárs, a jogi bizottság előadója ismertette. (Pongrácz Budapest polgármestereként részt vett Nagy-Budapest 1950-es megszervezésében, erről korábban már írtunk Mementó-sorozatunkban.) Pongrácz május 10-én bejelentette, hogy a jogi bizottság minden változtatás nélkül elfogadta a helyi tanácsokról szóló törvényjavaslatot. „Pongrácz elvtárs a továbbiakban a Szovjetunió példájáról beszélt". Elmondta: "példaképünk a tanácshatalom szovjet típusa, mint a szocialista demokrácia legmagasabbrendű formája” – olvasható a Szabad Népben.
Újabb nap telik el, és kiderül, hogy az országgyűlés máris elfogadta a tanácstörvényt. Valójában május 8. és 11. között megy végbe a „demokratikus” folyamat. Erről a Szabad 1950. május 12-én, pénteki kiadásának címoldalán számol be. Előzőleg a vitában felszólalt Harrer Ferenc is, a nagytekintélyű várospolitikus, aki még az 1900-as évek elején dolgozta ki például Nagy-Budapest első koncepcióját, ahogyan erről is írtunk a Mementó-sorozat egyik korábbi részében. Harrer arról beszélt 1950 májusában a Parlamentben, hogy „csak a tanácsok rendszerével kapcsolható be az emberek tömege a közfeladatok intézésébe”.
Kádár: őszintén
Ezután „Kádár János elvtárs belügyminiszter” szólal fel, és elmondja, hogy „a tanácsok létrehozása a felső államigazgatási szervek után a középső és az alsó fokú államigazgatási szervek felépítéséből is kiküszöböli a középkori feudális és burzsoá vonásokat”. Ezzel pedig szerinte „államigazgatásunk egész rendszerében megvalósítjuk és befejezzük a népi demokratikus állam kialakítását”. "A tanácsok egyik talán legfontosabb feladata lesz a közigazgatásban még meghúzódó reakciós elemek és reakciós vonások kiküszöbölése.”
Mindez elég vészjóslóan hangzott egy sztálinista állam belügyminiszterétől. Aztán Kádár ki is mondja, amire utaltunk a pártállami berendezkedés kapcsán: „A helyi tanácsok munkájának sikereit is az fogja biztosítani, hogy tevékenységüket, az egész dolgozó nép harcát irányító erő, a magyar munkásosztály sok harcban kovácsolódott és edződött élcsapata, a Magyar Dolgozók Pártja fogja vezetni.”
Hosszan tartó lelkes taps Kádárnak
Ezután a Szabad Nép leírja: „Kádár János elvtárs beszédét az országgyűlés percekig tartó lelkes tapsviharral üdvözölte. Utána ugyancsak lelkes tapssal, kitörő örömmel fogadta el mind általánosságban, mind részleteiben a helyi tanácsokról szóló törvényjavaslatot és ezzel a dolgozó népet képviselő országgyűlés új fejezetet nyitott szocializmust építő népi demokratikus államunk történetében.”
Ezt a törvényt 1954-ben, Nagy Imre idején némileg igyekeztek valamivel lazítani, majd 1971-ben született meg az úgynevezett III. tanácstörvény – immár a Kádár-rendszer idején. A következő helyhatósági reform a rendszerváltozás történik: 1990-ben alakult meg a mai önkormányzati rendszer, amelynek módosítása húsz év után, 2010-ben ismét napirendre került.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
Mementó: se Rákosi, se Horthy nem szerette március 15-ét
Kevés ünnepünk annyira közös és egyöntetűen elfogadott, mint március 15., mégis egy évszázadon át csak ímmel-ámmal emlékeztek meg róla hivatalosan. A nyíltan ellenforradalmi Horthy-rendszer 1920-ban nem lelkesedhetett semmiféle revolúcióért, a Rákosi-rendszerben pedig a szabadságeszményekkel gyűlt meg az ideológusok baja. Éppen ezért mindkét kor megpróbálta elsősorban ifjúsági és irodalmi ünnepnek beállítani az emléknapot, a szabad sajtó ünnepén pedig zavaros magyarázatokat adtak arra, hogy nálunk miért olyan a sajtószabadság, amilyen…
Időutazás: az Aranycsapat csehszlovákok elleni meccse
Valós idejű közvetítésünkben az Aranycsapat napra és percre pontosan 60 évvel ezelőtti szezonnyitó válogatott mérkőzéséről számoltunk be.
Mementó 1950: "Fasiszta vagyok" - vallja Domokos vádlott
Hátborzongató perek zajlottak Magyarországon hatvan évvel ezelőtt. 1950. február 21-én a bíróság halálos ítéletet szabott ki kémkedés miatt Geiger Imrére és Radó Zoltánra. Mindkettőjüket a Standard-perben, egy hírhedt koncepciós eljárás nyomán marasztalták el, és az ítéletet később végre is hajtották. A vád álca volt csupán, mert a kommunista vezetés nem akart kártalanítást fizetni a Standard gyár külföldi tulajdonosainak az államosítás után.
Mementó 1950: elkészül az első magyar kombájn
Az ötvenes éveket elemző gazdaságtörténeti munkák először mindig azt hangsúlyozzák, hogy ekkor a "vas és acél országa" jelszó jegyében az ipart fejlesztették a mezőgazdaság kárára. Mindez igaz is, határeset tulajdonképpen csupán a mezőgazdasági gépgyártás volt, ahol például olyan fejlesztéseket hajtottak végre, amelyek az agráriumnak is hasznosak lehetettek. Más kérdés, hogy a hatalmas gépek feltételezték a szövetkezetek létrehozását is, minthogy gazdaságosan főleg ott voltak üzemeltethetők a kombájnok.
Mementó 1950: „Rákosi elvtárs öt éve ismét közöttünk"
A Szabad Nép 1950 elején több évfordulót is ünnepelt. A kommunista pártlap megemlékezett például arról, hogy Rákosi elvtárs kereken öt évvel azelőtt tért haza Moszkvából. Műelemzés is megjelent ekkoriban a Szabad Népben: munkások és parasztok verseit ismertette a pártlap - azokat a verseket, amelyeket szerzőik a Pártról, a Párthoz írtak.
Mementó 1950: Kádár titokban kijelöl 19 megyét
Hihetetlen, de a máig érvényben lévő megyerendszert szinte titokban vezették be 1950-ben. A lapok csak a sokadik oldalon, kisebb hírekben számoltak be a történelmi vármegyék és a tradicionális megyeszékhelyek megszüntetéséről. Kádár János belügyminiszterként készítette elő Zala megye megcsonkítását, Esztergom kisvárossá degradálását és Zemplén BAZ-megyébe olvasztását.
Mementó 1950: megszüntetik a „magyar Benes-dekrétumokat”
A törvénytelenségek sorozatát elkövető Rákosi-rendszerben született egy pozitív döntés is: 60 évvel ezelőtt szüntették meg a "magyar Benes-dekrétumoknak" nevezhető rendeletek alkalmazását. E jogszabályok a második világháború után – a nagyhatalmak döntését végrehajtva – a hazai németség kitelepítéséről és jogfosztásáról szóltak.
Mementó 1950: létrejön Nagy-Budapest
Pontosan hatvan évvel ezelőtt, a Rákosi-korszak legsötétebb éveiben létrehozták Nagy-Budapestet. A metropolisz második születésnapja így 1950. január elseje is lehetne, bár ezt az évfordulót nem nagyon ünnepli azóta se senki. Szintén nem emlékezünk ma már Buda és Óbuda 160 évvel ezelőtti egyesítésére, amit 1861-ben érvénytelenítettek.
Mementó 1990: az első szabad választás
Negyvenhárom évvel az utolsó szabad - bár egy kicsit kékcédulás - választás, az 1947-es szavazás után, a rendszerváltáskor 1990-ben választhattak ismét több párt közül a magyar polgárok. A választás eredménye közismert: az első forduló, amely napra pontosan húsz éve zajlott, az MDF minimális fölényét hozta, ami a második fordulóra elsöprő győzelemmé változott.
Mementó 1950: a szovjet küldött szellemi átépítést akar
Hatvan éve zajlott a Magyar-Szovjet Barátság Hónapja. Dobi István kormányfő akkori operaházi ünnepi beszédéből kiderült, hogy Horthy vasfüggönyt húzott Magyarország és a Szovjetunió közé. A szovjet delegátus viszont a magyar szellemi élet átépítését (peresztrojkáját?) hangsúlyozta, már-már követelőzve. Talán ennek igyekezett megfelelni Karinthy Ferenc író, amikor Kelet-Berlint dicsérte, és éhesen lézengő nyugat-berlini munkanélküliekről számolt be egy másik rendezvényen.
