© Horváth Szabolcs |
A kitörés mégis más irányban indul: a budai Csonka János Gépgyár internátusába választják be, hogy rendes, kétkezi munkát tanuljon. Ám a háború utáni világ szédítő mozgalmassága magával ragadja, még hegedülni is megtanul, sőt két barátját szolidaritásból elkíséri a színművészeti felvételire, és a viccből kitöltött felvételi lap és néhány rosta után őt veszik fel. Nagy keletje volt akkoriban az ízes beszédű, népből jött ifjú embereknek, így még a vallásos nevelést is elnézik neki, 1954-ben diplomázhat. A belvárosi Ifjúsági Színházban pedig megkezdődik a negyven éven át tartó vándorlás, minek során úgy lesz az Úttörő, Petőfi, Jókai, Thália, végül Arizona, illetve Művész Színház tagja, hogy végig ugyanabban a Nagymező utcai épületben játszik. Felfedezi a film is: kezdetben csupa pozitív ifjú kádert alakít, és rengeteget szinkronizál: az ő hangján fut be nálunk Columbo hadnagy, de doktor Bubó rajzfilmfigurája is, egy animációs kutya, "Frakk kedvéért pedig megtanultam ugatva beszélni, sőt énekelni is". A színpadon Tiborcot, Arturo Uit és a Rozsdatemető idősebb Hábetler Jánosát emlegeti legszebb emlékeként. Akik a típusfilmek progresszív szakijaként ismerték meg, nyilván meglepődtek, amikor 1994-ben a KDNP képviselőjelöltjeként találkozhattak vele. A meglepetés elementáris, szülőföldjén is csupán hatodik lesz. A korábbi rezsimben begyűjtött szakmai díjakra a 2000-ben kapott Kossuth-díj tette fel a koronát, de ezt is betetőzte a minap elnyert, a Nemzet Színésze rang.
"Nekem oly bőségesen adta az Úristen meg a természet a szerepeket, hogy időm sem volt kiélvezni a sikereket" - beszél egyetlen szenvedélyéről a három házasságból négy gyereket felmutató, ma is nagy mesélőkedvű, újabban a székesfehérvári Vörösmarty Színházban játszó színész. A felkészüléshez a hátteret Pálma asszony biztosítja a budatétényi házban.
- Ami a szakmai elismeréseket illeti, aligha érhetne el többet. Legfeljebb azon morfondírozhatna, miért nem az első körben válogatták be a nemzeti színészválogatottba...
- Nem voltam soha a Nemzeti Színház tagja. De magamban mosolyogtam, mivel mehettem volna én is a Nemzetibe, mégsem mentem. Még főiskolásként epizódszerepeket alakítottunk az Ifjúsági Színházban, Apáthi Imre volt a főrendező, nagyon tetszett neki, amit csináltam. "Akarsz-e nálam maradni?" - kérdezte. Mondtam: "Tanár úr, az a törvény, hogy vidékre kell menni." "Ne törődj vele" - válaszolta. Később behívattak a minisztériumba: "Látjuk, az Ifjúsági Színházhoz szerződik, de mi van, ha azt mondjuk, a Nemzetibe megy!?" Azt hittem, lefordulok a székről. De eszembe jutott édesanyám, aki belém sulykolta, hogy amit vállalsz, teljesítsd! Nem fordíthatok hátat Apáthinak, ha megteszem, gerinctelen vagyok. Ezért hosszan mondtam, hogy még nem vagyok elég képzett és olvasott...
- Mintha most is azokat a csodálatos népmeséket adná elő, mi meg csak sajnálhatjuk az olvasót, hogy csupán a szavait közvetíthetjük, a gesztusait nem. De hadd meséltessük még a múltról. A legendák szerint olyat mondott a felvételiztetőknek, Sulyok Máriának, Ladányi Ferencnek, Dajka Margitnak, hogy még ma is emlegetik színitanoda-szerte...
- Ez már akkor történt, amikor az utolsókat szelektálták a 12 ezerből, én pedig már igencsak untam az egészet. Még elszavaltam a Talpra magyart, aztán szépen megkértem a bizottságot: "Tessék már engem hazaengedni! Lekésem a vonatot. Hogyan mutatom meg akkor az édesapámnak azt az új pár cipőt, amit vettem magamnak?"
- Amikor jött 1956, a színészek színe-virága az utcán szerepelt. És ön?
- Már házas voltam, Kovács Ibi volt a feleségem. Főiskolai szerelem volt. Volt egy szobája, ott laktunk Pesterzsébeten. Azokban a napokban odabilincselt a lakáshoz. Persze ha ő nincs, ma nem élek. Egyszer mégis sikerült megszöknöm, és bejutottam a Corvin közig. Ott megálltam, mert főtt kolbászt adtak. Találkoztam egy régi barátommal, aki hívott, hogy menjek vele. Mondtam, előbb ezt megeszem. Ő ekkor átszaladt az úttesten, de jött egy lövés, és ott bukott fel az úttest közepén. A látvány annyira megrázott, hogy nem tudtam lenyelni a falatot. És akkor előbukkant Kovács Ibi, aki hazavitt.
- Más nyilatkozataiból is tudjuk, mennyire megrázta a forradalom bukása. Nyilván a túlélés eszköze volt a számos, a rendszer szempontjából pozitívnak mondott hős. Még Lenint is játszotta. Mondják, akkoriban a színészek alig észrevehető gesztusokkal kommunikáltak a nézőkkel - mintegy a hatalom háta mögött. Önnek - például Lenin megformálásakor - voltak ilyen lehetőségei?
- Az is egy volt a számos feladat közül. A darabban egy betű sem volt kitaláció. Kopogott a szöveg. Ha kitaláció lett volna, már rég nem élt volna az író.
- Lett volna mersze visszaadni egy ilyen szerepet?
- Azért vállaltam, mert nem akartam magára hagyni az igazgatómat, Kazimir Károlyt.
- Kazimir sok lehetőséggel felruházott színigazgató és sztárrendező volt. Jó viszonya az akkori hatalommal afféle álca, védőernyő lett volna?
- Tele volt energiával, örömmel, bánattal, minden kavargott benne. Hogy lehet ezek alapján megítélni valakit? Vele csak a szerepeken vitatkoztam. Tiborcot nem is akartam eljátszani, mert nem tetszett, hogy miközben Illyés Gyula újjáírta a Bánk bán néhány részét, Tiborcnak nem írt újat. Hogy tudnád másképp elmondani - kérdezte Kazimir -, hogy "a jó merániak a legszebb lovakon ficánkolódnak"? Hát: "a jó merániak a legszebb autókon ficánkolódnak, tegnap egy BMW, holnap egy Porsche, nekünk meg nem jut egy nyavalyás Trabant-kiutalás se..." Mire ő: "Te balga, még a végén elvisznek bennünket."
A portré második része (Oldaltörés)
- Megúszták, ön meg még azt is megérhette, hogy 1994-ben a KDNP képviselőjelöltje lehetett. Mit érzett, amikor nem önre voksoltak szülőföldjén, Kunszentmártonban?
- Rosszulesett, mert én csak segíteni akartam, de kiderült, hogy senki sem jár templomba, Isten házai arrafelé üresen konganak. Nagy csalódás volt.
- Meglepődött? Nem látta korábban, amikor csak úgy hazajárogatott rokonlátogatásra?
- Amikor hazamentem, felvettem a talicskát is, és magam toltam apám és anyám helyett. Bizony sokan utánam kiabáltak: "Nem szégyelled magad, Gyula? Színész vagy, és tolod a talicskát?" Gúnyolódtak. Úgyhogy azóta semmi közöm azokhoz az emberekhez.
- Látja, mi meg azt hittük, egy híres színész élete csupa tenyéren hordozás. De ön a házasságot is háromszor próbálta. Igaz, a mostani házasságában született 18 éves Zsófi lánya a Földessy színitanodában tanul. Nevelgeti? Vagy inkább lebeszélné a pályáról?
- Volt, ami miatt szóltam, de furcsán nézett rám. Ma másképp tanítanak mindent.
- Az újabb Nemzet Színésze kiválasztásába viszont immár ön is beleszólhat. Tudja már, kire adja majd a voksát? Netán egy méltatlanul kevéssé ismert vidéki kollégára?
- Hát, onnan tényleg én vagyok az első. De jó, hogy mondják, majd ebbe az irányba gondolkodom.
LINDNER ANDRÁS - HORVÁTH ZOLTÁN
