Trump valóra váltotta Hszi álmát
A kínai pártfőtitkár-államfő elégedett lehet, mert Donald Trump egyenrangú partnerként bánt vele.
Csupán az igen durva káromkodásnak számító "fuck off" kifejezést vetette papírra egy brit diák az írásbeli angol érettségin, és elégséges minősítést kapott a munkájáért Nagy-Britanniában.
A tanulók a vizsgán azt a feladatot kapták, hogy készítsenek leíró fogalmazást a teremről, amelyben vizsgáznak. A kétszavas szitkozódással a diák 2 pontot szerzett a 27-ből, és többet is kaphatott volna, ha használ írásjeleket - mondta Peter Buckroyd, a vizsga lebonyolítását irányító szakfelügyelő a The Times című londoni lap szerint.
"A beadott fogalmazás tanúsága szerint a diák értékelhető mértékben rendelkezik azokkal az alapvető jártasságokkal, amelyeket vizsgálunk. Ilyen például az írásbeli kifejezési készség és a helyesírás" - mondta Buckroyd. "A megoldásnak ugyan nincs köze a feladathoz, de kétségtelen, hogy a diáknak van némi nyelvtani tudása. Magasabb pontszámot is kaphatott volna, ha a mondat végén kiteszi a felkiáltó jelet" - tette hozzá.
A nagyjából a magyar érettséginek megfelelő GSCE vizsgán évente több százezer 16 éves brit diák vesz részt. Angol nyelvből a vizsgázónak az elégséges minősítéshez demonstrálnia kell, hogy képes "sorba rendezni gondolatokat és szavakat".
A kínai pártfőtitkár-államfő elégedett lehet, mert Donald Trump egyenrangú partnerként bánt vele.
Divattörténelem a Fehér Házban.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.