Ruth Spellman, a CMI vezérigazgatója ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott: mindez arra utal, hogy a vezetők iránti bizalom - válság idején, a legnehezebb időszakban - megingott, olyannyira, hogy az már a munkaadók jólétét veszélyezteti. Véleménye szerint az lenne a célravezető a brit cégek versenyképességének megőrzése érdekében, ha a kormány és a munkaadók közösen keresnének megoldást a problémára. „A szomorú igazság az, hogy a cégvezetők már nem tűnnek rátermettnek, professzionálisnak, versenyképesnek az alkalmazottak szemében” - fogalmazott. Kérdés, vajon hogyan gondolkodnak erről a gazdasági szférában és a nemzetközi piacon.
Szabadulnának főnöküktől a britek, még fizetéscsökkentés árán is
Az alkalmazottak fele a rossz cégvezetésnek tulajdoníthatóan rezignált, beletörődő: többségük úgy véli, hogy főnöke munkáját sokkal jobban el tudná végezni - derül ki egy felmérésből, melyet a napokban a brit Telegraph is közölt.
A Chartered Management Institute (CMI) - háromezer felnőttet érintő - felméréséből kiderült, hogy két megkérdezettből egy még a fizetéscsökkentést is elviselné, ha a jelenleginél rátermettebb főnökkel dolgozhatna. Az intézet szerint a felmérésből az is kiderül, hogy a brit cégek kevesebbet költenek a tökéletes közép- és felsővezető kiválasztására, pozicionálására, mint versenytársaik a nemzetközi porondon.
Ókovács Szilveszter nem fogadja el a menesztését és perelni akar
Egy hónapja még tagadta Ókovács Szilveszter azt, ami miatt hétfőn menesztették
Felszólalt a Parlamentben Ókovács Szilveszter felesége, Forsthoffer Ágnes többször sikertelenül megpróbálta megvonni tőle a szót
Menesztették Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről, a Lázár János tárcájától kapott megbízásával volt gond
Öt kivételével megvan a 60 tankerület új vezetője
Ki veszi meg a magyar magánegészségügyet?
Szentirmai Gábort, a magán-egészségügyi és vállalati tranzakciós szektor elemzőjét, a Heal Partners szakértőjét kérdeztük.
Haraszti Miklós: No More Comeback Kid (wańka-wstańka) in Hungary
A 20 éves olasz srác, akinek a teljesítményére még sokáig fogjuk keresni a magyarázatot
Bár Szijjártó ígért „munkahelyteremtési” támogatást, a BYD szegedi gyára egyelőre hoppon maradt
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Egy éven belül bezárt Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata hegyvidéki kávézója
Lengyelország megelőző műveletet indított a kalinyingrádi orosz exklávé határánál
Az MNB-botrányban érintett ingatlanmulti Matolcsy-féle vezetése durván túlárazottan üzemeltetett
„A kutyám halála annyira fájt, hogy egy hétig alig ettem, csak a nyakörvét szagolgattam”
Miért érezzük úgy, hogy csak akkor vagyunk szerethetők, ha jól teljesítünk? És hogyan segíthet ezen a terápia?
Huszonnégyen meghaltak, amikor az oroszok lebombáztak egy segélyosztó központot Zaporizzsja közelében
Átalakul a Mészáros-féle MBH Bank felsővezetése
Hat önálló divízió jön létre.