Mi lehet a titka a Jobbik sikerének? – ez foglalkoztatja már jó egy éve leginkább a politizáló közvéleményt. Vajon valóban az-e az alapja, amit a Political Capital által készített derex index mutat, hogy a magyar társadalom leromlott állapota megteremtette a keresletet egy erős radikális pártra? Vagy pedig a kínálat volt jókor jó helyen: a Jobbik vezetői figyeltek fel a magyar társadalom betegségének egyes tüneteire, s olyan radikális választ kínálnak rá, amelyet az emberek szívesen hallgatnak?
A hagyományos szélsőjobboldal 1990 óta választásokon nem tudott igazán komoly eredményeket elérni, a MIÉP is éppen hogy átlépte a parlamenti küszöböt 1998-ban. A Jobbik viszont négy éve még a MIÉP-pel közös listáján sem érte el az 5 százalékot. Ehhez képest tavaly júniusban közel 15 százalékot szerzett az európai parlamenti választáson, hét megyében megelőzte az MSZP-t is, azaz ott a második legnagyobb párt lett. A közvélemény-kutatások szerint – amelyek egyébként nem voltak képesek még csak megközelítőleg sem előre jelezni a Jobbik eredményét – június óta a párt tartja magas támogatottságát.
Nyilvánvalónak tűnik tehát, hogy a hagyományos magyar nemzeti radikális toposzok kevésnek bizonyultak egy erős párt létrehozásához. Ehhez önmagában nem elég sem a Nyugat-ellenesség, sem a Nagy-Magyarország-eszme, a Szent Korona-tan vagy a Horthy-kultusz, mint ahogy a kódolt vagy akár nem is kódolt antiszemitizmus sem. A Jobbik is természetes módon használja ezeket az elemeket ideológiájában, legújabb programja szerint például a Szent Korona-eszme alapján képzelné kialakítani a magyar alkotmányos rendszert, ha hatalomra kerülne. Az izraeli nagytőke magyarországi megtelepedésének veszélye szinte minden Jobbik-nagygyűlés vagy fórum kötelező kelléke. Ezek mind szükséges elemei egy magyarországi szélsőjobboldali párt eszmerendszerének, ám az utóbbi két évtizedben az is kiderült, hogy az átütő sikerhez messze nem elégségesek.
A Jobbik vezetése ráérzett arra, hogy pár év alatt szinte hihetetlen mértékben romlott az emberek közérzete, erősödött a politikai elittel szembeni bizalmatlanság, s ehhez közbiztonsági félelmek és gazdasági bizonytalanság is társul. Ennek megfelelően kiválóan játszanak rá arra, hogy ők még tiszták, akik felveszik a harcot a korrumpálódott politikai elittel. Ehhez kétségtelenül kapóra jönnek a ma már szinte mindennapos korrupciós ügyek, amelyek mentén mindig feltűnnek a politikusok is. A gazdasági bizonytalanság mindig is kedvezett a szélsőséges pártok térnyerésének, ez a Jobbik esetében sincs másképp, s hasonló a helyzet a bevándorlásellenességgel is.
Hozzásegítette sikeréhez a Jobbikot az is, hogy a Fidesz 2006 ősze, a népszavazás meghirdetése óta középre húz, nem beszél a radikálisok nyelvén. Ez már 2006-ban megmutatkozott, amikor az utcákon a rendőrökkel összecsapó tömeg képviseletét átengedte Morvai Krisztinának – a Jobbik későbbi EP-képviselőjének – és radikális társainak, akik komoly népszerűségre tettek szert azzal, hogy felvállalták a megvert emberek ügyeit. Azóta e körökben a Fideszre is kiterjedt az elitellenesség, s miután a Jobbik vezetői észrevették, hogy már nem „egy a párt és egy a zászló”, megpróbálták kitölteni a jobboldalon keletkezett űrt.
A cigánykérdés tematizálásával ez sikerült is. Ez az egyetlen átpolitizált ügy, amelyben a Jobbik karakteresen meg tudta különböztetni magát a Fidesztől – mutat rá Karácsony Gergely és Róna Dániel a „Jobbik titkáról” hamarosan megjelenő tanulmánya. Kapóra jött a pártnak, hogy a cigánygyilkosságok nyomán a téma a média érdeklődésének is a középpontjába került, ugyanakkor egy tavalyi felmérés szerint minden ötödik megkérdezett a Jobbikot nevezte meg a cigányügy leghitelesebb szakértőjének – közel két és félszer annyian, ahányan egyébként a szélsőséges pártra szavaztak volna. A Jobbik ráadásul a Magyar Gárda létrehívásával jelezte: nem csak szavakban radikális.
Mindez a magyar állam bénultságának a következménye is. Normálisan működő államban elképzelhetetlen például, hogy egyes tárgyalások idejére elfoglalják a bíróságot, és ott egyenruhába öltözött szabadcsapatok vegzálják a résztvevőket. Az állam bénultsága mutatkozik meg a cigánykérdés kezelésében is, hiszen több százezer roma él ma az országban szinte harmadik világbeli nyomorban anélkül, hogy reménye lenne kikerülni e helyzetből. Ugyanakkor a „megélhetési bűnözés” fogalmának megalkotása és fenntartása szinte felmentést ad a bűnelkövetőknek a felelősség alól, ezáltal viszont sok százezer vidéki élete válik pokollá. Ők szívesen veszik, ha valaki nyíltan beszél a „cigánybűnözésről”, s nem riad vissza akár erőszak alkalmazásától sem tulajdonuk védelme érdekében. Ezek az emberek abban az illúzióban élnek, hogy már csak a Jobbik és a Magyar Gárda segíthet rajtuk. A cigányok problémáinak megoldatlansága s ennek következményei miatt lényegében a teljes magyar politikai elit felelős a Jobbik térnyeréséért.
RIBA ISTVÁN
