„Amikor az arany világpiaci ára unciánként 360 dollár fölé kúszott, azt mondtuk, vége a szakmának. Tavaly az ár már az 1200 dollárt is meghaladta” – jellemzi a közelmúlt piaci fejleményeit a HVG-nek a jegygyűrűk kézi megmunkálására specializálódott Fakó László. Az ötvösmester, aki harminc éve van a szakmában, nyolc-tíz éve még megengedhette magának, hogy főleg cége, az Anello-Oro Kft. menedzselésével foglalkozzon, miközben hét alkalmazottja évi 55-60 kilogramm aranyból mintegy 5500 esküvőhöz gyártott ékszereket. Tavaly már csupán 12 kilogramm arany feldolgozására futotta, és két megmaradt ötvöse mellett a mester maga is naponta beült a munkapadba. Az arany ára a nemzetközi piacon 1998–2002 között 300 dollár alatt volt unciánként (1 uncia = 31,1035 gramm), azóta viszont megnégyszereződött. Nem csoda, hogy az ékszerpiac gyengélkedik: bár a tavaly év eleji mélypontot némi bővülés követte, 2009 harmadik negyedévében világszerte 30 százalékkal kevesebb áru kelt el, mint egy évvel korábban.
Magyarországon is szűkült az ékszerpiac, annak ellenére, hogy a karácsonyi ajándékozási láz valamicskét javított az összképen. A kis üzletek és a néhány főt foglalkoztató aranyművesműhelyek fő ellenfele a tömegtermelés. Olaszországban futballpálya méretű csarnokokban állnak egymás mellett a gyártósorok, az egyik oldalon tonnaszámra ömlik be az arany, a másik végén kijön a kész tömegáru – panaszkodnak a magyar mesterek. A nagy széria jóvoltából egy-egy gyűrűre csupán 1,2 eurós költség jut a kis magyar műhelyek 6 eurójával szemben. „Egyesével hajlítjuk a gyűrűt, kovácsolva, hengerelve, nyújtva, kézzel vésve, és kézzel illesztjük be a köveket. Minden egyes darabot kézzel munkálunk meg” – ad magyarázatot az ötszörös árkülönbségre Fakó.
Miközben a magyar ötvösök silánynak minősítik a külföldi tömegárut, Klapka György, a szólótáncos-koreográfusból lett ékszerkereskedő határozottan állítja, hogy a világ ékszertermelésének 60 százalékát produkáló olaszok és a törökök különb ékszereket készítenek. Mindazonáltal az árut beszerezni elsősorban Vicenzába és Arezzóba járó Klapka – aki első zálogházát 1996-ban a Fővárosi Autópiac Kft.-vel közösen alapította, 20 millió forinttal – maga is arról számolt be a HVG-nek, hogy tavaly decemberi forgalma a két évvel korábbinak a felét sem érte el. „A tipikus magyar vásárló a felfújt, üreges aranyat keresi, a lényeg, hogy többnek látsszon, mint amennyit ér. De azért még ma is előfordul, hogy valaki besétál, és egymillió forintot ékszerre költ” – jellemzi a honi viszonyokat Klapka, aki az importáruk mellett a saját zálogházából származó ékszereket árusít. Becslése szerint a korábbi 10 százalék helyett ma a 30 százalékot is elérheti azoknak az ékszereknek az aránya, amelyeket a tulajdonosaik nem váltanak ki.
Pedig a közhiedelemmel ellentétben az ékszerrel is foglalkozó zálogházak számára az az igazán jó üzlet, ha az ügyfél időben kiváltja beadott értékeit. „Hiába értékes egy nálunk ragadt ékszer, lehet, hogy csak három év elteltével tudjuk eladni” – magyarázza a paradoxont a HVG-nek Kleeberg Zoltán, az osztrák Dorotheum-csoporthoz tartozó Orex-Zálog Záloghitelező Zrt. igazgatója. A 2009-ben 2,5 milliárd forintos forgalmú üzletág vezetője példaként egy aranyból készült Shell-kagylóba foglalt mobiltelefon-készüléket említ, amelyért egyik szegedi fiókjukban – a becsült érték 80 százalékaként – 1 millió forintot adtak, és amelyet tulajdonosa csak kétszeri hosszabbítás után váltott ki. „Nagy gondban lettünk volna, ha nem veszi vissza” – fűzte hozzá Kleeberg.
Ijesztő mértékben megnőtt a megélhetési zálogforgalom – erősíti meg Kármán Ferenc, a 2009-ben is enyhe forgalomnövekedést elért BÁV Bizományi Kereskedőház és Záloghitel Zrt. igazgatója. Minden hónap huszadika után csapatostul térnek be azok, akik a családi ékszertartalékot akár néhány ezer forintért is a zálogházban hagyják, hogy aktuális számláikat be tudják fizetni, és egyre több szerencsejátékos is megfordul az országszerte mintegy ötszáz zaci valamelyikében – számolt be az igazgató, aki épp ezért bomba üzletnek tartja az elektronikus kaszinók közelében megnyíló vagy működő fiókokat. A becsüsöknek viszont nagyon oda kell figyelniük, mert vészesen terjednek a hamisítások – fűzte hozzá Tűzkő Péter, a BÁV kereskedelmi vezetője, aki azzal példálózott, hogy előbb egy vidéki, majd két nappal később egy újpesti fiókjukban próbálták ugyanazt a hamis aranytárgyat beadni – a kuncsaft pechjére mindkétszer ugyanannak az ellenőrző becsüsnek. A módszerek egyre kifinomultabbak: hamisítják a brillköveket, vernek hamis aranyérméket is, hamis aranylánc végére forrasztanak jelzéssel ellátott kapcsot, az üreges aranytárgyakat pedig folyadékkal töltik fel, majd visszaforrasztják – figyelmeztetnek a szakemberek.
A hamisított ékszerektől az védhetné meg a vásárlókat, ha rendeletben szabályoznák, ki nyithat ékszerboltot, és milyen feltételekkel – vélekedik Bornemissza Zoltán, egy Budapest melletti, havi másfél millió forintos forgalmú, egyszemélyes ékszerbolt tulajdonosa. „Az ékszerbolt csillog-villog, sokan azt hiszik, ez maga az eldorádó. Egykori hentesek, zöldségesek, kamionosok is belevágtak, akár szakértelem nélkül is” – panaszolja. „Elfogult vagyok, szerintem a kereskedelem egyik csúcsa ékszert eladni” – büszkélkedik ugyanakkor Magyar Ágnes, az országszerte 51 ékszerbolttal működő Orex kereskedelmi igazgatója. A cég 2009 szeptemberéig egyáltalán nem érezte meg a válságot, a tavaly őszi–téli hónapokban azonban már csökkent az árbevétel és az értékesített darabszám is.
Miközben az aranyárut kevésbé keresik, egyértelműen sikertermék az ezüst, amelynek forgalomnövekedését minden, a HVG által megkérdezett ékszerkereskedő megerősítette. Mint ahogy azt is egyértelműnek tekintik, hogy az új arany ékszerek piacának válsága még legalább egy évig biztosan eltart, amit csak a kellő tőketartalékot birtokló vagy mozgósítani képes termelők és kereskedők élhetnek túl. Utóbbiak, némileg felülről szemlélve az eseményeket, még azt is hozzáteszik: legalább megtisztul a piac.
HARLE TAMÁS
