Százmillió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenytanácsa a szcientológuskötődésűnek mondott Lenkei Gábor (képünkön) érdekeltségébe tartozó Free Choice Kft.-re tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt. A GVH úgy találta, a „vitaminguru” Lenkei milliárdos forgalmú cégének némely termékéről közreadott tájékoztatások azt sugallták, hogy gyógyhatású készítményekről van szó, a Free Choice azonban ezt igazoló szakhatósági szakvéleményt, engedélyt nem mutatott be. Továbbá a kft néhány termékének forgalmazását betiltotta az ÁNTSZ, ennek ellenére továbbra is kínálta azokat. A Free Choice jogorvoslattal él a 2008-as, 1,5 milliárd forintos árbevételéhez mérten szokatlanul magas, a céget ellehetetlenítő bírság miatt. Közlése szerint a betiltásról még folynak a perek.
Bírság Lenkei cégének
Százmillió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenytanácsa a szcientológuskötődésűnek...
Indul a négynapos parlamenti hét – kövesse élőben a HVG-n!
Hétfőtől csütörtökig minden nap ülésezik a parlament, kedden szavazhatják meg Fejes Pétert legfőbb ügyésznek.
Magyar Péter: A Tisza-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Öt helyszínen is házkutatást tartott a NAV: kampányra költötte az állami támogatást az egyik alapítvány
Mi marad Trumpból? – a holnapi félidős választás esélyeit mérlegeli a világsajtó
Harmincezer köbméter mederanyag mosódott ki a Dunából a paksi fenékküszöb építésekor
„Pályázatelosztó központként működtek, pofára ment az egész” – jogos, hogy Magyarék beszántanák a megyei önkormányzatokat?
Őrizetbe vették a Vucicékhoz közel álló üzletembert, az Alta Banka tulajdonosát
„Este kaptunk egy e-mailt” – tíz nappal a forgatás előtt állították le Molnár Áronék filmjét
A Loupe Színházi Társulás most mecénásokat keres.