Összesen 250 dolgozótól – 200 saját munkatárstól és 50 szerződésestől – válik meg a Pannon GSM Távközlési Zrt. a 2010-re tervezett, összesen 3 milliárd forintos költségcsökkentés első lépéseként. A leépítés híre már tavaly nyár végén elterjedt, miután a cég alig egyéves működés után bezárta hirsarok.hu nevű hírportálját. A mobilpiac telítődése miatt a csaknem 30 százalékos piaci részesedésű magyarországi mobilszolgáltató eredménye romlott ugyanis az utóbbi években: árbevétele a 2008-as 188,3 millió forintról 2009-re 177 millióra csökkent, míg nyeresége tavaly 73,4 milliárd forint volt, 3,6 milliárd forinttal kevesebb az előző évinél. A cégvezetés azzal indokolta a mostani, 1,9 milliárd forintos megtakarítást célzó intézkedést, hogy a negyedik generációs mobilkommunikáció tesztelésére kíván összpontosítani. Az új technológiára azonban egyelőre nincs igazi kereslet, a telefongyártók sem készülnek a váltásra.
Leépít a Pannon
Összesen 250 dolgozótól – 200 saját munkatárstól és 50 szerződésestől – válik meg a Pannon GSM Távközlési Zrt.
Indul a négynapos parlamenti hét – kövesse élőben a HVG-n!
Hétfőtől csütörtökig minden nap ülésezik a parlament, kedden szavazhatják meg Fejes Pétert legfőbb ügyésznek.
Magyar Péter: A Tisza-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Öt helyszínen is házkutatást tartott a NAV: kampányra költötte az állami támogatást az egyik alapítvány
Mi marad Trumpból? – a holnapi félidős választás esélyeit mérlegeli a világsajtó
Harmincezer köbméter mederanyag mosódott ki a Dunából a paksi fenékküszöb építésekor
„Pályázatelosztó központként működtek, pofára ment az egész” – jogos, hogy Magyarék beszántanák a megyei önkormányzatokat?
Őrizetbe vették a Vucicékhoz közel álló üzletembert, az Alta Banka tulajdonosát
„Este kaptunk egy e-mailt” – tíz nappal a forgatás előtt állították le Molnár Áronék filmjét
A Loupe Színházi Társulás most mecénásokat keres.