A megbízhatónak számító Vedomosztyi orosz üzleti napilap a múlt héten a magyar vállalat vezetőségéhez és az orosz energetikai minisztériumhoz közel álló forrásokra hivatkozva azt írta: a Mol ajánlatot tett a negyedik legnagyobb orosz olajcég, a Szurgutnyeftyegaz mintegy 21 százalékos Mol-pakettjére, amelyet az tavaly tavasszal vett meg az osztrák OMV-től. Az egyes hírek szerint Vlagyimir Putyin orosz kormányfőhöz is köthető Szurgut ugyanannyit – 1,4 milliárd eurót – kérne a Mol-tulajdonrészért, amennyit ő maga adott érte. „Pletykákat nem kommentálunk” – közölte a HVG-vel a nyugat-szibériai társaság sajtóosztálya. Tagadott a Mol is, a magyar kormány részéről azonban ellentmondásos kommentárok jelentek meg. Szollár Domokos kormányszóvivő azt mondta, hogy az orosz–magyar vegyesbizottság legutóbbi, január végi ülésén közölték az oroszokkal: támogatják a Mol stratégiáját, amelynek kulcseleme a függetlenség megőrzése. Katona Tamás pénzügyminisztériumi államtitkár ellenben kacsának minősítette, hogy kormányszinten foglalkoznának a Mol Szurgutnak tett vételi ajánlatával. Hernádi Zsolt Mol-vezér viszont nemrég elképzelhetőnek tartotta, hogy nem hivatalos szinten a magyar kormány szóba hozta a témát.
Mol-ajánlat a Szurgut pakettjére?
A megbízhatónak számító Vedomosztyi orosz üzleti napilap a múlt héten a magyar vállalat vezetőségéhez és az orosz...
Indul a négynapos parlamenti hét – kövesse élőben a HVG-n!
Hétfőtől csütörtökig minden nap ülésezik a parlament, kedden szavazhatják meg Fejes Pétert legfőbb ügyésznek.
Magyar Péter: A Tisza-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Öt helyszínen is házkutatást tartott a NAV: kampányra költötte az állami támogatást az egyik alapítvány
Mi marad Trumpból? – a holnapi félidős választás esélyeit mérlegeli a világsajtó
Harmincezer köbméter mederanyag mosódott ki a Dunából a paksi fenékküszöb építésekor
„Pályázatelosztó központként működtek, pofára ment az egész” – jogos, hogy Magyarék beszántanák a megyei önkormányzatokat?
Őrizetbe vették a Vucicékhoz közel álló üzletembert, az Alta Banka tulajdonosát
„Este kaptunk egy e-mailt” – tíz nappal a forgatás előtt állították le Molnár Áronék filmjét
A Loupe Színházi Társulás most mecénásokat keres.