„A gyerekek nem kis felnőttek” – ez a triviális megállapítás volt az alapgondolata a német alkotmánybíróság múlt heti döntésének, amely miatt gyökeresen átalakítják a német szociális ellátórendszert. Az alkotmánybírák verdiktje alapján a kormánynak újra kell számolnia nemcsak a gyerekek, hanem összesen hat és fél millió ember ellátását. Mégpedig azért, hogy az – ha minimális mértékben is – eleget tegyen a német alaptörvény első, egykori megalkotói szerint is legfontosabb paragrafusának, miszerint az ember méltósága sérthetetlen.
Ehhez a méltósághoz tartozik – így az alkotmánybírák – a jog is az emberhez méltó létminimumhoz. Vagyis az államnak mindenki számára, aki még, már vagy önhibáján kívül most nem dolgozik, biztosítania kell ezeket a feltételeket. Hogy legyen mit enni, legyen hol lakni, legyen mit fölvenni. Ezeket a követelményeket a jelenlegi szabályozás teljesíti is, csakhogy a német alkotmánybíróság szerint a puszta létezés anyagi feltételein túlmenően a már említett emberhez méltó léthez tartozik a társadalom életében való minimális részvétel joga, a hozzáférés a kultúrához, az oktatáshoz.
Ez az utóbbi volt az, ami az alkotmánybírósági eljáráshoz, majd a múlt heti döntéshez, most pedig az átalakításhoz vezet. A dolog előzménye, hogy több magánszemély panaszt nyújtott be amiatt, hogy a jelenlegi rendszer nem veszi figyelembe a gyermekek érdekeit. Amikor ugyanis 2005-ben a Schröder-kormány átalakította a szociális ellátórendszert, összevonva a tartósan munkanélküliek ellátását és a szociális segélyt, akkor ennek összegét havi 345 euróban állapították meg. A rendszer kitalálójáról elnevezett Hartz IV.-segélyt – amellyel egyébként a nagyjából a végleges lecsúszás előtti utolsó állapotot jelölik a közbeszédben – időközben 359 euróra emelték.
A támogatás kiszámításának módja viszont nem változott. A jövedelmük szerint a társadalom alsó ötödébe tartozók köréből választottak ki 60 ezer családot, a kiadásaik szerkezetét vették alapul, és ebből vezették le, mire mennyi kell a segélyből élőknek. E szerint az önálló jövedelemmel rendelkezők alsó húsz százalékába tartozó fogyasztó havonta 133 eurót költ élelmiszerre, italra, dohányra – ennek az összegnek a 96 százalékát ismerték el Hartz IV.-jogosultságként. Az ugyanebben a kategóriában kultúrára, szabadidőprogramokra költött 71 euró 55 százaléka, míg a ruházatra fordított teljes havi 34 euró bekerült a szociális segélyezettek kosarába. A lakhatás költségeire jutó 322 eurót viszont nem vették figyelembe, mert a jogszabály szerint az „igényjogosultságnak megfelelő méretű” lakás költségeit, vagyis a bérleti, a világítási és a fűtési díjat amúgy is átvállalja a szociális segélyt folyósító önkormányzat.
Ebbe a „segélyezési kosárba” végül is minden belefért, a közlekedési és telefonköltségektől a rádió- és tévé-előfizetésig. Még „idegenforgalmi és vendéglátói szolgáltatásokat” is szerepeltettek benne, igaz, csak havi nyolc euró erejéig, de a kedvenc kiskocsmában ennyiből is telik egy-két-három sörre.
Egyvalami viszont nem volt benne, az oktatás és a művelődés költsége. Egy átlagos Hartz IV.-segélyezettnél, aki mondjuk betanított munkás volt, de már évek óta munkanélküli és most 50 éves, ez a „figyelmetlenség” még talán magyarázható volt azzal, hogy valószínűleg aligha fog beiratkozni művészettörténet szakra vagy nyelviskolába. Azt viszont súlyosan kifogásolták az alkotmánybírák, hogy az állam a gyerekeknél sem vette figyelembe ezeket az igényeket. Az utánuk járó összeget úgy számolták ki, hogy a hat év alattiaknak a teljes summa hatvan százaléka, hat és 13 év között a hetven, 14 évtől nagykorúságig pedig a nyolcvan százaléka jár. Ezzel a gyakorlattal szembesülve mondták az alkotmány őrei, hogy tarthatatlan, hiszen a gyermek nem kis felnőtt. Érvelésük szerint megmagyarázhatatlan, miért veszik figyelembe – ha százalékosan csökkentett mértékben is – a dohányzás kiadásait, miközben egy cent sem jut iskolai füzetre, számológépre, osztálykirándulásra, ne adj isten, játékra.
Pedig a leszakadás, a társadalmi különbségek újratermelődése éppen a gyermekkorban kezdődik, mutatnak rá társadalomkutatók. Ha az alacsony jövedelműek, a segélyezettek gyermekeinek az egyetlen szórakozása a televízió, ha a tanulmányi kirándulásra, közös színházra már nem futja, az nemcsak pillanatnyi keserűséget, kitaszítottsági érzést szül, de behozhatatlan lemaradást okoz az általános műveltségben is. Vagyis csökkennek az emberhez méltó élet esélyei – ezért kötelezték most a kormányt az alkotmánybírák, hogy az év végéig dolgozzon ki és vezessen be olyan számítási módszert, amelyik figyelembe veszi ezeket a jogos igényeket is.
Nem is lenne gond mindezzel, ha a német gazdaság felszálló ágban lenne, ám a szövetségi statisztikai hivatal tavalyi negyedik negyedévre vonatkozó adatai megint stagnálást mutatnak, ami azt is jelenti, hogy nem bővülnek a segélyezés forrását jelentő adóbevételek sem. Ursula von der Leyen munkaügyi miniszter – az ő tárcájához tartoznak a szociális ellátó-rendszerek – ezzel együtt úgy nyilatkozott, hogy a politikának már nincs lehetősége arról vitatkozni, lesz-e pénz minderre, az a dolga, hogy előteremtse az alkotmánybírák által megkövetelt többletet. Legfeljebb azon lehet gondolkodni, hogy teljes egészében pénzben vagy esetleg részben természetben oldják meg az új rendszerű segélyezést, például úgy, hogy a rászoruló gyerekeknek ingyen adják az iskolai felszerelést, az étkezést, a kirándulást.
WEYER BÉLA / BERLIN
