Kilencnapos dél-afrikai lovas túráját 2400-2500 euróért hirdeti Magyarországon egy fokvárosi utazási iroda. A 680 ezer forint körüli – a repülőjegy árát és a csatolt adókat is tartalmazó – összegért a jelentkezők lóháton barangolhatják be az északnyugati Waterberg régió természetvédelmi területeit négy napon át, majd pár órás repülés után a Fokváros környéki borvidéken és az óceánparton lovagolhatnak a hazautazásig. A rinocéroszoktól sem rettegő négylábúak mellé teljes körű luxusellátás is jár – mondta a HVG-nek Érdi Gábor, a vászolyi Bátor Lovasiskola vezetője, a dél-afrikai utazási iroda magyarországi kapcsolattartója. Igaz, azt is hozzátette, hogy bár akadnak érdeklődők, február elejéig még nem jött össze a minimum 12 fős utazó csapat.
A turisztikai ipar bővelkedik hasonló ajánlatokban. A több mint 3 millió aktív lovassal büszkélkedő brit piacon működő, Equinettourism című, évente 2,5 millió látogatót nyilvántartó internetes szakportál tanúsága szerint Ausztráliától Marokkóig, Kirgizisztántól Bolíviáig közel félszáz úti cél ajánlataiból válogathatnak az egzotikusabbnál egzotikusabb lovas túrákra vágyó utazók.
A turisztikai szakemberek szerint az akár napi 150-160 eurót sem sajnáló célközönség átlagosan öt-tíz napot szán a szabadidejéből arra, hogy a dél-amerikai pampákon vagy az izlandi gejzírek tövében lovagolhasson. A nyeregben eltöltött napi 3-5 óra mellett gasztronómiai és kulturális programok is a kínálat részei. Csak Európában 7,5 milliósra duzzadt a turisztikai célokra befogott lóállomány, a lovasok tábora pedig megközelíti a hatmilliót. Az olasz Engea online lovasmagazin becslése szerint a szabadidő eltöltésének ez a válfaja több tízmilliárd eurós iparággá fejlődött az utóbbi két évtizedben. Az USA-ban a lovasipar – beleértve a vele összefüggő ruha- és kézműipart, valamint a lótakarmányt előállító mezőgazdasági üzemeket – másfél millió embernek ad munkát, és közel 45 milliárd dolláros a forgalma évente.
„A korábbi tenger-napfürdő turisztikai kínálat a múlté, a pihenni vágyókat ma már a wellness, a kulturális vagy a kerékpáros túra vonzza, no meg a sokáig csak egy szűk elit által preferált lovas turizmus” – osztotta meg tapasztalatait a HVG-vel az ír EastCoast & Midlands Tourism cég marketingvezetője, Michael Brady. Tavaly 30 ezer külföldi lovas 50 millió eurót költött a zöld szigetet bebarangoló túrákra. A statisztikák szerint mára a tehetősebb középrétegbe tartozó 14–25 és 35–50 évesek tömegsportjává vált a lovaglás. Spanyolországban, Portugáliában, Olaszországban és Németországban több tízezer lovastanyából, -fogadóból, illetve sportbázisból álló hálózat jelenti a lovas turisztikai infrastruktúrát, amelyet elsősorban németek, angolok és skandinávok vesznek igénybe. A lovas turizmusra vágyó első csoportokat az 1960-as évek elején még Magyarország szolgálta ki, elsősorban azért, mert a máig legtöbb úr- és hobbilovas érdeklődőt produkáló Németországban – a magánerdőket védő rendelkezések miatt – akkortájt megszűnt a szabad tereplovaglás lehetősége. A Magyarországon feltalált turisztikai formát az 1980-as években kezdték lekoppintani a mediterrán országok, és mára a magyarok sereghajtóvá váltak e területen.
Vadregényes, erdőn-mezőn szabad nyargalásokkal tarkított, egy-két hetes túráiról volt híres még harminc éve a magyar idegenforgalom. „Ma már ez kivitelezhetetlen, a magángazdaságok lezárják a területeiket. Igaz, elsősorban nem miattunk, hanem a terepmotorosok, a dzsipesek és quadosok miatt, de így nekünk sem jut már tér” – panaszkodott a gazdákkal való konfliktusai miatt névtelenséget kérő egyik Pest megyei lovardatulajdonos, aki így néhány órás tereplovaglásra is alig tudja elvinni a vendégeit.
Az 1998-ban az egykori téeszek és állami gazdaságok által működtetett lovardák és lovas turisztikai központok romjain – 680 regisztrált taggal – megalakult Magyar Lovas Turisztikai Szövetség a hagyományt próbálta újjáéleszteni, több-kevesebb sikerrel. A pozitívumok közé tartozik, hogy a nemzetközi szaksajtó az Észak-Magyarországon átvezető Attila nyomában elnevezésű és a Hortobágy–Tokaj útvonalat a világ tíz legjobbja közé sorolja. Igen ám, de míg a külföldi és belföldi résztvevők 2000-ben fele-fele aránya négy év alatt 10–90-re módosult, ráadásul a túlsúlyba került belföldiek zöme is 18 év alatti. Tavaly Magyarországon közel 40 ezer gyermeket lovagoltattak rendszeresen. Csakhogy a hazai kezdők tanítása a legkevesebb bevételt jelentő foglalatosság a lovardák számára, hiszen a csatolt szolgáltatásokat a fiatalok – a táborok kivételével – nem veszik igénybe. (Magyar gyerekeknek az egyhetes lovastábor már akár 25 ezer forintból kis kihozható, míg külföldieknek ennyi ideig tartó barangolást 1200 euró körüli áron kínálnak a vállalkozók.) „Meg kell becsülni ezt is, de való igaz, hogy a nagy bevételt jelentő külföldi túrázók évek óta elkerülnek minket, és érezhető a belföldi keresletcsökkenés is” – mondja Cseppentő Attila, az ópusztaszeri Akhal Ménes tulajdonosa, aki az idegenforgalmi hiátust például a színművészetis egyetemistáknak szervezett „edzőtáborokkal” próbálja pótolni.
A tavaly július óta hatályos új magyar erdőtörvény sem szolgálja igazán a lovas túrák újbóli felvirágzását. A szabályozás szerint ugyanis csak a külön kijelölt, táblákkal jelzett útvonalakon engedélyezik a lovaglást. Lóska János, a Magyar Lovas Turisztikai Szövetség elnöke szerint az utóbbi tíz évben ismét magukhoz térő, bár számukat tekintve a korábbiakat meg sem közelítő hazai lovasbázisok vonzereje éppen az volt, hogy Európában egyedüli módon szabadon lehetett lovagolni – a természetet hangsúlyozottan nem károsítva. Ám az új törvény a terepmotorokkal, quadokkal azonos kategóriába sorolta a lovasokat is.
„Nem véletlen, hogy az utóbbi években egyre nívósabb szolgáltatásokat kínáló romániai vállalkozások elcsalták a külföldi vendégeinket” – mondta a HVG-nek Capári Róbert, német és osztrák vendégekre specializálódott sümegi Capári Lovasiskola vezetője. Az erdélyi és székelyföldi túrák szervezése során nem okoz gondot az erdőhasználat, míg Magyarországon már az állami rengetegek kezelői is pénzt kérnének érte. (A magyar törvény végrehajtási rendelete máig nem jelent meg, így egyre több torzsalkodás tárgya az idevágó paragrafusok értelmezése.) A már idézett Cseppentő szerint az erdőtulajdonosok és a lovas túrázók közötti viszony elmérgesedését meg lehet előzni, ahogy némi jó szóval és a közös érdekre hivatkozva a gazdákat is meg lehetett győzni arról, hogy a táblákat összekötő dűlőutakon a traktorok mellett a négylábúak is közlekedhetnek. Igaz, ehhez az is kell, hogy a vetéseket vagy kaszálókat véletlenül se tiporják lópaták.
VAJNA TAMÁS
