Szentesen például a helybéli földesurak és a helység birtokos lakói már 1836. január 10-én aláírták az úrbéri terhek megváltásáról szóló örökváltsági szerződést. A megállapodás alapján 1000 császári arany és ezüstben fizetett 1,357 millió forint ellenében nemcsak a jobbágytelkek és az uradalmi épületek, hanem a közigazgatás és a jogszolgáltatás is a jobbágyközségből polgárvárossá lett település fennhatósága alá került. Nyíregyházán még korábban kezdődött a „polgári korszak”. Két nagy birtokosa közül a tehetős szabolcsi mezőváros a Dessewffyekkel 1803-ban, a Károlyiakkal pedig 1824-ben kötötte meg az örökváltsági szerződést. Az ilyen megállapodásokat intézményesíteni kívánó 1836. évi VIII. törvénycikk országgyűlési vitája során Nyíregyházára, továbbá a még korábban szabaddá lett Kecskemétre és Nagykőrösre már követendő példaként hivatkoztak Pozsonyban.
Az efféle tranzakciókról hozott újabb jogszabály, az 1840. évi VII. törvény alapján a következő nyolc évben legalább 111 önkéntes (úgynevezett „engedelmes”) megállapodás jött létre a tulajdonosok és a földhasználók között. Varga János történész-levéltáros kutatásai szerint 55 helység teljes egészében, 2 település pedig részlegesen váltotta meg 1840 és a kötelező örökváltságot hozó 1848 között az úrbéri terheit. További 15 esetben az érintett hely lakóinak egy csoportja, 39 alkalommal pedig a község egyes családjai vásárolták meg örök időkre a használatukban álló földterületet. A magukat szabaddá tett települések közé tartozott például annak idején Szarvas, Békéscsaba, Siklós, Sárospatak és Hódmezővásárhely is. A váltság összege jelentős eltéréseket mutatott. Az úrbéri terhek alól magukat egyénileg megváltó családok esetében a nógrádi Szakál községben 500, a hevesi Vámosgyörkön 984, a tolnai Madocsán 1600 forint volt egy-egy jobbágytelek elengedésének az ára. Komoly különbségek voltak a fizetési feltételek közt is, a leghosszabb részletfizetési haladékot – 20 évest – a Batthyányiak engedélyezték a szabaddá válni kívánóknak. A spontán örökváltság egykori lassú ütemét jól érzékelteti, hogy az 1840–1848 közötti tempóval számolva durván ezer év alatt lehetett volna megszabadulni a történelmi Magyarország tízezer településén a feudális terhektől és kötöttségektől.
