Nehéz próbatételek idejét éli a német katolikus egyház. Amióta az idén januárban kipattant, hogy a berlini jezsuita kollégiumban éveken át szexuálisan zaklatták, megrontották a növendékeket, nem telik el hét, hogy ne kerülnének napvilágra újabb és újabb botrányos fejezetek a múltból. Miután a Canisius-kollégiumot ma vezető és a múlt teljes feltárására törekvő páter, Klaus Mertes felhívására jelentkezett néhány egykori kollégista, az ő példájukon felbátorodva más intézmények egykori tanulói-lakói, vagyis a többnyire évtizedekre visszanyúló történetek szenvedő alanyai is megtörték a hallgatást. Április közepéig a 27 németországi püspökségből 18-ról derült ki, hogy intézményeik érintettek valamilyen formában a megrontásban. S bár néhány protestáns és világi intézményről hasonló hírek láttak napvilágot, ez nem teszi egyszerűbbé a katolikus egyház helyzetét.
Hogy pontosan hol és mi történt, annak részletes feltárása most kezdődik. A múlt hét közepén tették nyilvánossá az első ilyen típusú vizsgálat eredményét, összefoglalva a bajorországi Ettal bencés kolostorában történteket. A vizsgálatot a münchen– freisingi érsekség rendelte el, és lefolytatásával világi személyt, egy ügyvédet bíztak meg. A 180 oldalas összefoglaló szerint az ettali iskola és internátus tanulói közül az utóbbi évtizedekben legalább százan voltak szenvedő alanyai szexuális zaklatásnak, szadista büntetéseknek, vagy egyszerűen „csak” veréseknek. Az elkövetők a kolostor szerzetesei voltak, szám szerint tizenöten, köztük a kolostort 32 éven át vezető apát is.
A jelentés az érsekség számára készült, és hogy az milyen egyházi eljárást kíván lefolytatni, még nem ismert. Tudható viszont, hogy büntetőjogi következményekkel nemigen kell számolni. Bár az ügyészség is nyomozást indított szexuális visszaélés bűntettének gyanújával, az esetek többségében az elévülés miatt be is kell majd szüntetni az eljárást.
Ezekre az esetekre is valamilyen megoldást kell találni, az áldozatokat meg kell követni – erről is szól majd az a napokban kezdődő kerekasztal-tárgyalás, amelyen közösen vesz részt az igazságügyi minisztérium és a katolikus püspöki kar. Erről a múlt csütörtökön állapodott meg Berlinben Sabine Leutheusser-Schnarrenberger, a Merkel-kormány igazságügyi minisztere és Robert Zollitsch, a német katolikus püspöki kar elnöke. Egyezségük komoly előrelépés ahhoz képest, hogy a botrányok kipattanása után a miniszter asszony nyíltan bírálta a katolikus egyházat, amiért eltitkolja az eseteket, és nem működik együtt az állami bűnüldöző szervekkel. Zollitsch ezt akkor felháborodottan visszautasította, és bocsánatkérést követelt. Most viszont már ő volt az, aki felkereste a minisztert, és a találkozó után azt hangoztatta, hogy a Vatikán állásfoglalása szerint is szigorúan együttműködnek a világi hatságokkal.
A kooperációs készség sem mentette meg az egyházat attól a lavinaszerűen megindult botrányhullámtól, amelynek keretében egymás után derülnek ki a régi ügyek, és amelyek egyike-másika már magas rangú egyházi személyiségeket is elér. Így például Walter Mixa augsburgi püspököt. A német katolikusok keményvonalas-konzervatív köréhez tartozó Mixa, aki néhány hete még ellentámadásba menve a hatvanas évek szexuális forradalmát tette felelőssé az egyházi intézményekben elkövetett zaklatásokért, megrontásokért, most maga kényszerül védekezésre. Igaz, őt nem szexuális zaklatással, „csak” fizikai erőszakkal vádolják. Az árvákat gondozó schrobenhauseni (Bajorország) gyermekotthon papjaként a hetvenes-nyolcvanas években bottal, szőnyegporolóval vagy puszta kézzel verte állítólag a reá bízott gyerekeket. Akik közül nyolcan már úgynevezett esküt pótló jognyilatkozatban erősítették meg állításaikat. Az egyik áldozat, egy most 51 éves asszony a közszolgálati televízióban erősítette meg, hogy a bérmálási előkészítő oktatás során megpofozta a püspök, és ezért még kezet is kellett csókolnia neki.
Ahogy ilyenkor lenni szokott, a hullámverésben más ügyek is felszínre kerülnek. Például az, hogy Walter Mixa a már említett schrobenhauseni árvaház alapítványának pénzéből 1995-ben 45 ezer márkáért rézmetszetet vásárolt, amire persze az otthonnak semmi szüksége nem volt, nem is oda került, hanem valamelyik egyházi intézmény berendezésének eleganciáját emelte. Míg a fizikai erőszak vádját a püspök visszautasította (bár a múlt hét végén annyit már elismert, hogy egy-két pofont talán lekeverhetett), az árvaházi alapítvány márkáinak finoman szólva is nem rendeltetésszerű felhasználását nem tagadta, mondván, soha nem értett a pénzügytechnikai dolgokhoz, de neki nem is az volt a dolga. Most mindenesetre ebben és a hasonló ügyekben is vizsgálat indult.
A hónapok óta az érdeklődés középpontjában lévő botrányok nemcsak a katolikus egyház renoméját, hanem pénzügyi helyzetét is gyengítik, mert a jelentések szerint ezrével lépnek ki a hívők. Egyedül a freiburgi érsekség területén (ez Robert Zollitsch fennhatósága) 2700 egyházelhagyót regisztráltak márciusban, a rottenburg–stuttgarti püspökségből 2600-an távoztak, Köln városában közel ötszázan, és a sor folytatható. A kilépés súlyának értékeléséhez tudni kell, hogy Németországban, akit megkereszteltek, az automatikusan tagja lesz a katolikus vagy a protestáns egyháznak, és amikor munkavállalóvá válik, egyházi adót fizet, mégpedig úgy, hogy azt munkaadója levonja a fizetésből. Aki viszont kilép – ehhez írásos nyilatkozatot kell benyújtania a területileg illetékes anyakönyvi hivatalhoz –, attól már nem számíthat az adóra sem az egyház.
„A reformáció óta a legsúlyosabb bizalmi válságát éli át a katolikus egyház” – Hans Küng ezzel a drámai felütéssel fordult a katolikus püspökökhöz a múlt héten öt vezető európai napilapban és a The New York Times Syndication terjesztésében megjelent nyílt levelében. A világhírű tübingeni teológus emlékeztetett arra, hogy a két legfiatalabb zsinati teológusként Joseph Ratzingerrel együtt kezdte a pályafutását, és amilyen nagy reményekkel töltötte el, hogy pápává választott társa baráti beszélgetésre invitálta, most olyan sajnálatosnak tartja, hogy XVI. Benedek nemcsak elszalasztotta az egyház megújításának lehetőségét, hanem az is kiderült, hogy 2001-ben, még a hittani kongregáció vezetőjeként a tudomására jutott eseteket egyházi titokká nyilvánította. „Feltétlen engedelmességgel csak Istennek tartozunk” – írta a püspököknek Küng, amivel az egyház reformjára, a visszaélések feltárására szólította fel őket.
WEYER BÉLA / BERLIN
