A világ bármelyik részéről elérhető minden tudás. Nem kell végiglapozni a könyveket, mint régen, mert a tények és adatok külön-külön hozzáférhetők és pontosan indexelve is megtalálhatók. Mi ebben a különös, amikor mindenki tudja, hogyan működik az internet és a keresőgép? Az, hogy a maga korában hatalmasnak számító tudástár a 19. század legvégén kezdett működni, vagyis nem egyszerűen elméleti, hanem nagyon is gyakorlati előfutára volt a világhálónak. Mintha neve, a latin mundus, világ szóból képzett Mundaneum is ezt sugallná.
Paul Otlet
Paul Otlet belga könyvtáros, tudós és békeharcos alkotásai közül ismertebb és maradandó a könyvtárakban mind a mai napig használatos egyetemes tizedes osztályozás, amelyet tudóstársával, Henri la Fontaine-nel – az 1913-as Nobel-békedíj kitüntetettjével – közösen dolgozott ki, egy amerikai mintát továbbfejlesztve. Szinte teljesen feledésbe merült a tüzetes osztályozás másik terméke, amelynek megalapozásaként Otlet már a diplomamunkájában arról értekezett, hogy a könyv önmagában nem alkalmas információhordozó, mert szerzőjének önkénye, nem pedig az olvasó majdani érdeklődése határozza meg, mi kerül bele. Jobb lenne tehát, ha darabokra szabdalnák az információkat, hogy utóbb tetszés szerint csoportosíthatók legyenek.
Ennek szellemében kezelte a tudást a brüsszeli Mundaneum, amelyet Általános Bibliográfiai Repertórium néven 1896-ban létesítettek, és 20. század eleji fénykorában 15 millió könyv tényanyagát őrizte fiókokban és szabványos kartotékokon. Képek, fotográfiák, újságkivágások és a korabeli könyvtárak által nem őrzött nyomtatványok ezrei ugyancsak arra vártak a raktárban, hogy valamelyik kartoték alapján kikeressék őket. Akinek kérdése volt, táviratilag vagy levélben érdeklődhetett, majd kézírásos postai küldeményben kapta meg a választ. A fizetős ős-Google tarifája mindegyik idézett kartoték után néhány centime volt. Amikor a Mundaneum a legnépszerűbb volt, évi másfél ezer keresőkérdést postáztak a címére.
A tudás terjedése magával hozhatja a világbéke eljövetelét is, remélte Otlet. Legalábbis 1920-ban a belga kormányt azzal vette rá a Mundaneum megfelelő elhelyezésére, hogy e tekintélyes intézmény révén Brüsszelbe lehet csalogatni a Népszövetséget (az ENSZ elődjét). Fájdalom, a belga kormány bőkezűsége erősen csökkent, miután a világszervezet inkább Genfben rendezte be a székhelyét. Otlet kénytelen volt a Brüsszel központjában lévő Palais Mondial helyett 1924-ben szűkösebb körülmények közé költöztetni analóg keresőgépét. Támogatás híján 1934-ben be is szüntette a működését, majd az impozáns gyűjtemény a második világháborúban jórészt megsemmisült, amikor a náci megszállóknak kellett a hely egy propagandakiállításhoz, és eltakarították az útból a papírokat.
Otlet megkeseredett és feledésre ítélt emberként halt meg 1944-ben. A kartotékok maradékait 1968-ban fedezte föl egy ausztrál kutató, Boyd Rayward egy elhagyatott brüsszeli irodaépületben. A belga Mons városában 1998 óta szerény múzeum őrzi a Mundaneum emlékét, de Otlet ismertségét valószínűleg jelentősen csökkenti, hogy fő művei mindmáig csak franciául olvashatók. Ez is oka lehet annak, hogy az internet előfutáraiként olyan amerikai gondolkodókat szokás emlegetni, mint Vannevar Bush, aki 1945-ben vetette papírra vízióját a Memex nevű multimédiagépről, vagy Ted Nelson és Douglas Engelbart, akik az 1960-as évek közepén megalkották a hypertext, az utalásokkal összekapcsolt szövegek fogalmát.
Pedig Otlet elméletben is meglehetősen messzire jutott, talán messzebb is, mint ahol a mai internet tart. Traité de documentation című művében, 1934-ben megjósolta az elektromos teleszkópot, vagyis azt, hogy a tudástár tartalma a világ bármely pontjáról lehívható és megtekinthető lesz. Akkoriban, a televíziózás kezdetén, Otlet valamilyen másolat kivetítését képzelte el. Ez lényegében megvalósult, ahogyan megvannak a közösségi hálók is, amelyeket Otlet úgy írt le, hogy az elektromos teleszkópok hálózatának használói „együttműködnek, tapsolnak, ünneplik a többieket, kórust alkotnak”, valamint üzeneteket küldenek és együtt használják dokumentumaikat. Otlet azzal is megelőzte korát, hogy a Mundaneumról – nagyjából a mai tükörszerverekhez hasonlóan – komplett, persze papíralapú másolatok elhelyezését javasolta a világ több nagyvárosában. A korabeli másolási lehetőségek korlátai miatt azonban pár ezer kartoték után abbahagyták a kísérletezést.
Az viszont még ma is megvalósításra vár, amivel a szakértők most szemantikus web néven kísérleteznek. Ennek napjainkban az lenne a lényege, hogy a számítógép emberi értékelés nélkül is értelmezni tudja az interneten keringő információkat. Otlet olyasmikre gondolt, hogy a kartotékok ne pusztán utaljanak a kapcsolódó könyvekre, hanem az utalás – mondhatni, a link – valahogy értékelje is az információt, sőt azt is tartalmazza, hogy a további szerzők közül melyik ért egyet és melyik vitázik a kiinduló állásponttal.
Otlet módszerével aligha lehetett volna eljutni idáig. Mai kutatói, életrajzírói szerint a papíralapú rendszer már az 1930-as évek információtömegével sem tudott volna megbirkózni, a Mundaneum előbb-utóbb belefulladt volna a saját papírtengerébe.
