Több mint kétszeresére nőtt az utóbbi évtizedekben a nyári vízhiány a Balatonnál, miközben a tóra és vízgyűjtőjére lehullott csapadék nem sokkal lett több. Ez az egyre gyakrabban előforduló negatív vízmérleg évek során összeadódik, most is ezt látjuk.
Egy átlagos téli csapadék már nem ellensúlyozza a nyári vízhiányt a Balatonnál – állapítja meg a Másfélfokon megjelent elemzésében Szabó Péter éghajlatkutató, az ELTE Meteorológiai Tanszékének doktorandusza. A Balatonnak október elején 29 centiméteres volt a vízállása, ami megközelítette a történelmi minimumot, a 2003 októberében észlelt 16 centimétert (szemlénk írásakor 34 centiméter volt).
A Balatonnál persze természetes a vízszint ingadozása, viszont ugyanaz az alacsony vízállás a mai melegebb éghajlaton, nagyobb párolgási igény mellett jelentkezik. A melegedés miatt pedig a vízháztartás még akkor is szárazabbá válhat, ha az éves csapadék mennyisége kissé emelkedik.
A Balaton vízállására komoly hatással van a vízgyűjtőjén lehulló csapadék is, az éghajlatkutató ennek a területnek a vízellátottságát vizsgálta: modellje hónapról hónapra követi a csapadék és a párolgás viszonyát, az eredményeket összevetette a tó mért vízállásával, és arra jutott, hogy
a 2000-től vizsgált 26 évből 16-ban negatív volt a vízgyűjtő éves egyenlege.
Az elmúlt évtizedekben túlságosan beépült a Balaton-part, derül ki egy friss felmérésből, amely arra is rámutat: a tó természeti értékeinek megőrzése érdekében sokan támogatnának erősebb környezetvédelmi garanciákat és határozottabb állami szerepvállalást is.
A mostani alacsony vízállás tehát nem pusztán egyetlen száraz nyár következménye: a vízhiány egymást követő évek során is felhalmozódhat. Pláne, hogy felborult az évszakok közti egyensúly. Korábban a nyári vízhiányt átlagosan nagyjából ellensúlyozta a télen keletkező víztöbblet, de az elmúlt bő ötven év adatai alapján ez csak mérsékelten nőtt, miközben a nyári vízhiány több mint kétszeresére emelkedett.
Egy átlagos évben tehát a korábbi víztöbbletből vízhiányba mentünk át
– írja Szabó Péter, aki szerint mindez nem jelenti azt, hogy a Balaton belátható időn belül eltűnne. A tudományos eredmények nem támasztják alá a másfél évtizeden belüli kiszáradásról szóló víziókat, de emlékeztet a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet modellezésére, ami azt mutatja, hogy 2040-től a többéves aszályok idején külső, mesterséges vízpótlásra lesz szükség. A kutató szerint ezért minél több vizet kellene megőrizni a Balatonban és vízgyűjtőjén a bőséges csapadékú téli időszakokban.
Kitért a Balatonnál sekélyebb és vízszintjét nézve erősebben ingadozó Velencei-tóra is, amely többször teljesen kiszáradt a történelem során. Megállapítja, hogy a tó nyári vízhőmérséklete a környező levegőnél is gyorsabban emelkedett, 1971 óta több mint 4 Celsius-fokkal. Ez egy önmagát erősítő folyamat lehet: a hőség és a párolgás csökkenti a vízmennyiséget, a megmaradó kisebb víztömeg könnyebben felmelegszik. Közben a turizmus és az infrastruktúra a viszonylag állandó vízállásra épült.
Erről is döntenünk kell, még azelőtt, hogy nekiállnánk megmenteni a tavat. Ahogy arról is, hogy fenn akarjuk-e tartani olyannak, amilyennek fiatalon megismertük, vagy elfogadjuk, hogy a klímaváltozással a Balaton sem marad a régi. Erre figyelmeztet Fülöp Bence vízgazdálkodási és klímaváltozási rendszerekre specializálódott építőmérnök, a SzabadonBalaton kezdeményezés egyik alapítója a zCast friss adásában, amelynek témája két nagy tavunk. Tudta, hogy négy centi vízszint a Balatonon egy méter a Velencei-tavon? És hogy ennek mi a jelentősége a vízpótlásban?
