Akkor most ki szembesít kit, és főleg mivel – tehették fel maguknak a nem is túlságosan költői kérdést azok a nézők, akik az utóbbi hetekben beültek Münchenben a Bajor Állami Operaház valamelyik Don Giovanni-előadására. A kitűnő szereplőgárdával, ám meglehetősen modern felfogásban (kikötői konténerek között, hol zakóban, hol síruhában, hol bakancsban és mackófelsőben) eljátszott Mozart-klasszikus utolsó jelenete talán a rendezői szándékokon túli új értelmet kapott. A halottaiból visszatérő Kormányzó – aki szerepe szerint a bűneiből megtérésre szólítja fel az őt vacsorára invitáló élvhajhász főhőst – nem a szokásos kőszoborként jelent meg a színen, hanem püspöki jelmezben. Épp olyanban, amilyenben a pedofilbotrányokra utalva a Der Spiegel februári címlapján félreérthetetlen mozdulattal a reverendája alá nyúló pap. Mögötte pedig a színpadon papok és katonák tűntek fel, a világi és az erkölcsi rend megsértésére figyelmeztetve a megátalkodott szívtiprót.
A dolog pikantériája, hogy Stephan Kimmig rendező a katolikus egyházat sújtó pedofilbotrány fejleményeinek nyomán sem változtatott a tavaly október végi bemutató óta pihentetett darabban feltűnő ominózus jelmezen. Holott emlékezhet arra, hogy a premier után az egyik kritikus a Kormányzó alakjában félreérthetetlenül az egykori müncheni érseket (a jelenlegi pápát), Joseph Ratzingert vélte felfedezni. Kimmig akkor úgy nyilatkozott, hogy számára Don Giovanni nem az élvezeteket hajszoló amorózó, hanem a menekülő, a kitaszított ember archetípusa.
ILLÉNYI BALÁZS / MÜNCHEN
