Ön- és közveszélyes játékot űznek az Orbán-kormány leendő tagjai, amennyiben a görög válság árnyékában lépten-nyomon azzal hozakodnak elő, hogy a költségvetési törvényben szereplő deficitcélt fel kell emelni, és nyakra-főre tippelgetik annak várható mértékét. Múlt hétfői miniszterjelölti bemutatásakor Matolcsy György a törvényben szereplő 3,8 százalék helyett a 4,5–6,5-os sávban jelölte meg a hiányt. Később a Bloomberg hírügynökségnek már egyenesen azt nyilatkozta, hogy elérheti a GDP 6,5 százalékát is a deficit, amelyet évente 1 százalékponttal lehet csökkenteni, majd hozzátette: Magyarország „az eladósodottság szempontjából a világ tíz legsérülékenyebb országa között van”. Utóbbit bizonyára kár fölemlegetni, momentán nem is biztos, hogy igaz, ám ennél is sutább dolog hozzáfűzni, hogy „az adósságcsapdából csak növekedéssel lehet kijönni.” Épp ebben reménykedtek ugyanis a megszorításokat a végső összeomlásig halogató görögök is.
Görögország pillanatnyilag rosszabb pénzügyi helyzetben van, mint Magyarország akár 2008 októberében, amikor a nemzetközi krízis brutális hulláma hatására a forint árfolyama és az állampapírpiac összeomlott, akár 2009 márciusában, amikor már több mint 310 forintot kértek egy euróért. Utóbbi csőddel fenyegette a devizaadós magánszemélyeket, vállalkozásokat és önkormányzatokat, az őket hitelező bankokat, végső soron az államot. A múlt hét legrosszabb napjaiban a középlejáratú görög állampapírok kockázatát kifejező CDS-ár csaknem egyharmadával nagyobb (800 bázispont fölött) volt, mint a magyaroké a mélyponton. Magyarország megúszta a bóvli kategóriájú hitelminősítést, s maradt a befektetői osztályban. Jelenleg a magyar kockázati felár nagyjából a dél-európai országokéval (a portugál–spanyol–olasz hármaséval) van egy kategóriában, ám minden rossz hírre nő – a forint pedig gyengül, a tőzsde zuhan. Kedden például a BUX 862,4 pontot esett, a nemzeti valuta pedig az 1 euró = 276 forintos árfolyamig gyengült.
A közvetlen veszélyzónából Magyarország egy év alatt kiverekedte magát – meglehet, ebből a pozícióból már nem is látszanak jól a görög csúcsok. Pedig nem árt olykor rájuk pillantani, mert a GDP-hez mért magyar adósságmutatók a költségvetési kiigazítás dacára egy év alatt még romlottak is. Hiába mérsékelte a minimálisra a Bajnai-kormány 2009 márciusa és 2010 áprilisa között az államadósság növekedését – amit a piac eddig vastagon honorált –, a GDP 6,3 százalékos zsugorodását nem ellensúlyozta maradéktalanul a megszorításokkal. Így az államháztartás GDP-hez viszonyított adóssága az idén csaknem 80 százalékon tetőzik, utána lassan, de fokozatosan mérséklődik. Ennek az adósságnak mintegy 40 százaléka áll fenn devizában.
Rosszabb képet mutat Magyarország bruttó devizaadóssága. Az állam és a magánszektor kölcsöneit, a 30 milliárd eurós devizatartalékot és minden egyebet tartalmazó mutató az IMF legutóbbi előrejelzése szerint az idén a GDP 130 százaléka lehet, és öt év múlva közelíti meg – felülről – a 100 százalékot. Emlékezetes, 2008 októberében épp az a mutató járta be a világsajtót, hogy Magyarország bruttó adóssága meghaladja az éves GDP-t; ez szolgáltatott indokot a forint elleni támadásra, a menekülésre a forintalapú értékpapíroktól. Nagyjából erre a lassú, de fokozatos, kiszámítható adósságcsökkentési pályára adta áldását az IMF és Brüsszel, ez csillapította le a hitelminősítőket és a befolyásos külföldi elemzőket. Eszerint pedig már jövőre 3 százalék alá kell szorítani az államháztartás hiányát. Az Orbán-kormány azonban erről hallani sem akar.
Nem biztos, hogy a nemzetközi szervezetek vezetői a mostani feszült helyzetben megértik – a pénzintézetek pedig hajlandók finanszírozni –, ha az új magyar kormány újabb eladósodással veselkedik neki az adósságcsökkentésnek. Márpedig ez történik, ha az idén az államháztartás hiánya 6,5 százalékponttal nő: ez nagyjából 700 milliárd forint pluszadósságot jelent. Ebben az esetben a GDP-hez viszonyított államadósság-mutató látványosan áttöri a 80 százalékos lélektani határt. Sőt még 2011-ben is ott marad, ha a kormány csupán 1 százalékpontot farag le a deficitből. Ha erre az IMF áldását adja, és Brüsszel lepecsételi az új menetrendet, nem lehet nagy baj. E nélkül – és ezt megelőzően – azonban túl nagy a kockázat, kár játszani a görög tűzzel.
FARKAS ZOLTÁN
